2020 legjobb filmjei – a Port.hu kritikusa szerint

Furcsa évünk volt, és mivel minimális volt a bemutatók száma, előfordulhat, hogy olyan filmek is felkerültek a 10-es listánkra, amelyek máskor nem ütötték volna meg a mércét.

Mivel 2020-ben hosszú hónapokon át voltak zárva a mozik, a bemutatók száma úgy a harmada lehetett a szokásosnak, és azok is többnyire „kis” filmek voltak, az olyan nagy produkciók, mint az új Bond-film a kivárásra játszanak, mások átnyergeltek a streaming szolgáltatókhoz. Listánkon csakis a mozikban futott filmek szerepelnek, nem minőségi, hanem a bemutató dátuma szerinti sorrendben. Három másik kollégánk 2020-es top listáit a Port.hu legutóbbi podcastjában hallgathatja meg. 

Tőrbe ejtve

Rian Johnson tulajdonképpen egy régimódi krimit készített, ami bármikor játszódhatna, és ami története szerint simán lehetne tévéfilm is, de annyira jól lett, és a rendező annyira figyelt a részletekre, és olyan jó színészek játszanak benne, hogy tényleg élvezet volt nézni. Élvezet volt az is, hogy az ügyben nyomozó magánszimatként Daniel Craig itt nem az izmait, hanem az eszét használta, ahogy az egyébként bombázó Ana de Armas sem a bájait tolta előtérbe, Chris Evans pedig újra divatba hozta a vastag tengerészpulcsikat – és még vicces is volt.

1917

Ritkán születnek igazán nagy formátumú háborús filmek, mert ez egy irtózatosan drága műfaj, de Sam Mendesnek voltak ambíciói. Egyrészt azzal, hogy tényleg megteremtette az I. világháború nyugati hadszínterének egy jelentős szegletét, majd azzal, hogy két, a senki földjén átvágó hőse kalandjai látszólag vágás nélkül, majdnem valós időben kerültek a nézők elé. Az Oscar-díjas Roger Deakinst valóban csodás munkát végzett, a látvány és a hangulat elképesztő, de a technikai tökéletesség kissé háttérbe szorította magát a történetet, eltávolította a nézőt az életükért harcoló katonáktól, de ez még így is a legjobbak között van.

Kritikánk a filmről ITT

Jojo Nyuszi

A III. birodalom őrületét Taika Waititi egy kisfiú szemén keresztül mutatja be. Jojo Betzler rendes kis náci, de nem elég vérszomjas a Hitlerjugend számára, így kapta a Nyuszi gúnynevet, viszont a képzeletbeli barátja maga Adolf Hitler, igaz, ez az Adolf viccesebb mint az igazi. És Jojo világa a feje tetejére áll, amikor kiderül, bohém édesanyja (Scarlett Johansson) egy zsidó lányt rejteget a padláson. Mindezt Waititihez illően rendkívül könnyed formátumban látjuk, de a film azért elég komoly témákat is megpenget. Mondjuk azt, hogy az idilli német kisváros főterén akasztott emberek lógnak egy nagy állványról. 

Kritikánk a filmről ITT

Úriemberek

Guy Ritchie visszatért a londoni gengszterek világához, csakhogy hősei ezúttal nem piti csirkefogók, hanem nagypályás nehézfiúk, köztük Matthew McConaughey-vel, aki az ország legjobb mariskáját termeli és árulja, Az ő birodalmáért megy a játék, hol nyíltan, hol ármánykodással és átveréssel, a frontvonalban pedig ott harcol McConaughey jobbkezeként az igazi főszereplő. Charlie Hunnam, és azt kell, hogy mondjuk, ez a srác eddigi legjobb filmje. A sztori kicsit túlbonyolított, túl sok a mellékszereplő és van pár kifogásolnivaló elem, de ez egy elegáns, vicces és izgalmas darab, igazi Guy Ritchie hangulattal, arcokkal és poénokkal.

Kritikánk a filmről ITT

A búcsú

Egy már évek óta Amerikában élő kínai család hazalátogat, mert halálos beteg a nagyi. Mindez nem hangzik izgalmasnak, pedig nagyon szép és meglepően vicces történetről van szó. Pedig Lulu Wang rendezőnő filmjét azonban az idei Golden Globe-on a legjobb film kategóriában, a főszereplőnőt, Awkwafinát a legjobb színésznő kategóriában jelölték díjra, és erre azért mégiscsak felfigyel az ember. Wang, aki a saját családjáról írta és forgatta a filmet, képes egyszerűen és nagyon szerethetően, ráadásul közhelyek nélkül megfogalmazni mindezt, amit a gyökereiről és a családjáról érez, Awkwafina pedig meglepő érzékenységgel és komolysággal hozza a kicsit mamlasz kamaszt, aki eleinte nem tud megbarátkozni családja kegyes hazugságával

Kritikánk a filmről ITT

Talpig fegyverben

Na, ez egy teljesen őrült film, de ebben az évben nagyon kellett az ilyen. Az alaphelyzet is teljesen bizarr, egy népszerá, élőben közvetített illegális játék során a korábban a neten trollkodó Daniel Radcliffe két kezéhez egy-egy stukkert csavaroznak, és innen szép nyerni, de még WC-re menni is. Amikor pici hősünk feladná magát a rendőrségen, azt hiszik, ámokfutó, így kénytelen végigcsinálni a meccset.  És valami őrült logikával pont azért lehet nyertes, mert sosem azt csinálja, amit a profik csinálnának. Jason Lei Howden rendező hatalmas élvezettel szívatja hősét, löki a leglehetetlenebb helyzetekbe, és ehhez jön Daniel Radcliffe, akinek pont olyan az arca, hogy nem tudod eldönteni, vicces vagy béna, és akinek tényleg annyira nem áll a kezére a stukker, hogy logikus ötlet volt odaszögezni azt.

Kritikánk a filmről ITT

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre

Horvát Lili filmje egy megszállott nő története: Az Amerikában dolgozó magyar doktornő egy konferencián találkozik egy budapesti kollégájával, akivel megbeszélnek egy randit a Szabadság-híd lábánál – de a pasas nem megy el, majd amikor a lány megkeresi a munkahelyi, azt állítja, sosem találkoztak. A nő azonban nem adja fel, és a néző csak vakarja a fejét, hogy a hősnő fejével van a gond vagy a férfiével – és nyilván nem véletlen, hogy mindketten agysebészek. Stork Natasa tökéletesen hozza mindkét lehetőséget, és csak a legvégén derül ki az igazság, de a film addig jó, amíg minden bizonytalan.

Kritikánk a filmről ITT

Borat utólagos mozifilm

Az első Borat-film sikerét, meglepetését és poénjait nyilván nehéz lett volna megismételni, hiszen a hibbant kazah riporter és maga Sacha Baron Cohen is a popkultúra mindenhol felismerhető részévé váltak, így tulajdonképpen hatalmas kunszt volt újra nekivágni a sztorinak, de Cohen belevágott. És jól csinálta, megint talált egy csomó balekot, akiknek elég volt egy kicsi késztetés, hogy hülyét csináljanak magukból, kellett egy csomó álca, és kellett egy másik főszereplő Borat lányaként, és  Maria Bakalova ezt fantasztikusan hozta. Annyira jól, hogy szerintem még az amerikai elnökválasztásra is volt némi ráhatása, és nem véletlen, hogy a filmet pont ekkorra időzítették.

Kritikánk a filmről ITT

Staten Island királya

Bizonyos értelemben ez nem egy tipikus Judd Apatow vígjáték, miközben mégis az. Nincsenek itt például a rendező kedvenc színészei, nem különösebben látványos a tálalás, és tulajdonképpen a történet sem Apatowé. Merthogy ez egy az egyben Pete Davidson sztorija, az ő életét, traumáit dolgozza fel a film, ami így első blikkre nem hangzik izgalmasnak, merthogy a leginkább a Saturday Night Live-ból ismerős Davidson nem annyira szimpatikus vagy vonzó figura. Itt viszont megérthetjük, miért lett ilyen ez a kicsit nyomi, kicsit kifacsart figura olyan, amilyen, és ilyen szempontból tényleg egy Apatow-moziról beszélünk, hiszen ezeknek mindig az a lényege, hogy a végére a lúzer diadalmaskodik. És Davidson meglepően szimpatikus lúzer lesz a végére.  

Kritikánk a filmről ITT

Tenet

Christopher Nolan ma az egyik legnagyobb formátumú filmrendező, még akkor is, ha nem mindig értjük, pontosan mi is történik a vásznon, és még akkor is, ha a történeteiben azért van egy pici „intellektuális blöff”. És a sokszor visszafelé játszódó, az idősíkokkal eljátszó Tenet is bizonyos értelemben egy blöff, a néha átláthatatlan történet bizonyos elemei ellentmondanak egymásnak, a szerelmi szál nem igazán meggyőző, de Nolan annyira profi és rutinos játékos, hogy ha csak egy időre is, de képes elhitetni velünk, hogy valami elképesztőt látunk. John David Washington remek főszereplő, aki pókerarccal csinálja végig az egészet, a részben visszafelé zajló üldözés az autópályán pedig lélegzetelállító.

Kritikánk a filmről ITT

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu