Így ne csináljunk II. világháborús filmet!

A háborús filmeknél csak a háborús filmek esetleges hibáinak megvitatását szeretjük jobban, mert a legtöbbünkben ott él egy kis fotelgenerális, aki mindent tud a fegyverekről és a taktikáról.

A halál 50 órája (1965)

Ez az a film, amit bemutatásakor a közönség nagyon szeretett, a II. világháborút megjárt veteránok viszont utáltak: a szövetséges főparancsnok és későbbi elnök, Dwight D. Eisenhower például nyilatkozatban ítélte el a rengeteg pontatlansága miatt. Az amerikai Sherman tankokat például a csak a háború legvégén bevetett M24 Chaffee könnyűtankok, a német Tigriseket pedig a később rendszeresített M47 Patton páncélosok játszották, a Spanyolországban felvett filmben pedig az Ardennek hófedte hegyvidéke helyett sík terepen zajlanak az ebben a formában le sem zajlott ütközetek, napsütéses időben. Ami már csak azért is fontos különbség, mert az eredeti csatában a németek előnyét az adta, hogy a viharos, ködös időben nem szállhatott fel a túlerőben lévő szövetséges légierő. Az ütközetet természetesen nem egyetlen  üzemanyagraktár megvédése döntötte el, ahogy az amerikaiak sem áldozták fel tudatosan tankjaikat, hogy kifogyasszák a németek üzemanyagát.

Harctéri harsonák (1998)

Van, amikor egy háborús film hibái, ha csak részben is, de a költségvetésre vezethetők vissza, és John Irvin munkájának készültekor az HBO még nem volt abban a helyzetben, hogy minden produkcióját rengeteg pénzből csinálhassa, és ez itt meg is látszik. Pedig az amerikai hadsereg legnagyobb húsdarálója, a Hürtgen-erdőségért folytatott ütközet megérdemelt volna egy jó történetet és egy jobb megvalósítást, itt semmi értelme nincs annak, amit látunk. Csak annyi történik, hogy az amerikai katonák tömegesen rohamoznak több száz méteren át a szépen beültetett erdőben, a német tüzérség pedig cafatokra lövi őket – bár a robbanások a lehető legolcsóbb pirotechnikával készültek, még krátert sem hagynak. Ami pedig a rohamot illeti, a sűrű, elvadult erdőben csak kis szakaszok mozogtak, minimális távolságot téve meg egyszerre, a németek pedig nem nehéztüzérséggel lőtték őket, hanem bunkerekből és lövészárkokból, közvetlen közelről. A filmet hazánkban forgatták, mégpedig a Bakonyban, a statiszták mind magyarok - az egyik jelenetben például Stohl András elgyötört arcát fedezhetjük fel.

U-571 (2000)

A németek szupertitkos kódoló berendezése, az Enigma egyik példányát egy brit hadihajó fogta el 1941-ben, hét hónappal az USA hadba lépése előtt, majd az angol titkosszolgálat matematikusai fejtették meg annak működését. Ez az apróság sem zavarta az amerikaiakat abban, hogy elkészítsék a saját verziójukat, amelyben egy csapat amerikai tengeralattjárós foglal el egy német U-Bootot, és hajózik vele a naplementébe, miközben ellenséges hajók vadásznak rájuk, de a foglyul ejtett német tengerészek is fellázadnak. Az irónia az, hogy az amcsik megfejtett üzenetekből tudják, hol kell keresni a németeket, és azon túl, hogy kicsi annak az esélye, hogy egy vadidegen tengeralattjárót valóban működtetni tudnának, sőt, azzal sikeresen kivédenek minden támadást, sikerült vérig sérteni az egykori szövetségeseket. Tony Blair akkori brit miniszterelnök az angol tengerészek arculcsapásának nevezte az egyébként valóban izgalmas és fordulatos filmet.

Pearl Harbor - Égi háború (2001)

Bár Michael Bay magát a Pearl Harbor elleni japán támadást rendkívül látványosan, izgalmasan és nagyrészt hitelesen mutatja be, a film mégis hemzseg a hibáktól és csúsztatásoktól. Kezdjük azzal, hogy a két főhős egyike, a vadászpilóta McCauley (Ben Affleck) Angliába megy, hogy önkéntesként a németek ellen harcoljon, és bár valóban voltak amerikai önkéntesek, egy aktív szolgálatban lévő pilóta ezzel a rangját és az állampolgárságát veszítette volna el, mivel az USA még semleges ország volt. A kikötő elleni támadás tényleg lélegzetelállító, de a Haditengerészeti Kereszttel kitüntetett szakácsot, Doris Millert játszó Cuba Gooding Jr. a valóságban több száz honfitársával végzett volna, ha tényleg folyamatosan tüzel a hajók között elrepülő japán vadászgépekre – történt ilyesmi, de nem adtak érte érmet. A legnagyobb ökörség az, amikor a Tokió elleni rajtaütéshez vadászpilótákat keresnek a bombázók vezetésére, mondván, hogy azok rövidebb kifutópályáról szoktak felszállni, de ennek semmi értelme, hiszen azt könnyű vadászgépekkel teszik, így viszont mindent újra kell tanulniuk.

Ellenség a kapuknál (2001)

A sztálingrádi csata valóban borzalmas volt, és mindkét fél iszonyatos veszteségeket szenvedett, az oroszok a legtöbbet, de nem azért, mert csak minden második katonának volt puskája… Erre semmilyen bizonyíték nincs, nem is lett volna értelme két embert egy puskával támadásba küldeni, ha csak az egyiknél van lőszer. Sztálin "Egy lépést sem hátrálni!"  parancsa, és az ennek nyomán létrehozott (egyébként még a csata alatt beszüntetett működésű) „reteszegységek” visszavonulókkal szembeni fellépése sem a filmben megjelenítettek szerint zajlott. Tény, hogy az orosz propaganda minden fegyvertényt felnagyított, és Vaszilij Zajcev mesterlövészből hőst csináltak, de nem ő döntötte el az ütközetet, lelkesítő tényezőként is elhanyagolható, mert róla inkább a hátországban olvastak, a fronton harcolók az újságot másra használták. Az más kérdés, hogy miért van az, hogy egy olyan csata kellős közepén, ahol milliók esnek egymásnak, ott, ahol Zajcev van, aki a valóságban messze nem volt olyan jóképű, mint Jude Law, az ellenségre vadászik, mindig csend és nyugalom van, ahogy az is kérdés, hogy létezett-e az az Erwin König őrnagy, akit külön azért hozatnak ide, hogy megölje Vaszilijt. Merthogy létezésére sem az orosz, sem a német levéltárakban nincs bizonyíték.  

A fegyverek szava (2002)

Való igaz, hogy az amerikai tengerészgyalogság navajo indiánokat képezett ki rádiósoknak, az ő sajátos nyelvüket ugyanis a japánok képtelenek voltak megfejteni. Az viszont nem igaz, hogy ezeket a navajókat kvázi tüzérségi megfigyelőként alkalmazták az első vonalban – ez túl veszélyes lett volna, és nem lett volna hozzá szükség külön titkosításra, ahogy az sem igaz, hogy a rádiósok mellé olyan gardedámot adtak volna, akiknek kifejezetten az volt a parancsa, hogy végezzenek indián bajtársukkal, ha azt el akarják fogni. Az már megint más kérdés, hogy John Woo az egészet úgy forgatta le, mintha kung-fu filmet csinálna, és minden statiszta úgy repül a levegőbe, mintha atombombára lépett volna, és a legkisebb kézigránát is akkorát robban, mintha egy benzinkút röpülne a levegőbe, Nicolas Cage pedig egyszer sem cserél tárat soha ki nem fogyó géppisztolyában, pedig vagy ezer japánt lő le, és minden lövése célba talál.

Fehér tigris (2012)

Karen Shakhnazarov filmje első ránézésre arról szól, hogy egy orosz tankos, aki alól már egyszer kilőttek egy páncélost, mindent megtesz, hogy elpusztítsa a saját csapatait ritkító titokzatos Tigris harckocsit, amely a ködből bukkan elő és a ködben tűnik el. Ha azonban jobban figyelünk a párbeszédekre, különösen a végén, amikor előkerül a háborút valahogy túlélő Hitler egy színes bőrű, talán Amerikát jelképező férfival beszélgetve, akkor kiderül, hogy arról szól, hogy nem csak Németország, de egész Európa tör Oroszország ellen, már évszázadok óta. Az elpusztíthatatlan, mégis legyőzhető Fehér Tigris az ő gyűlöletük manifesztációja, amely újra le fog csapni, ezért az oroszoknak mindig fegyverben kell állniuk. Pusztán technikai szempontból teljesen elképzelhetetlen, hogy egy közismerten gyakran meghibásodó, szervízigényes nehézpáncélos – ami itt egy kikozmetikázott orosz IS-2 tank - heteken át egyedül harcoljon az erdőben, üzemanyag és lőszer utánpótlás, kiszolgáló személyzet nélkül, a maga minimum 60 tonnájával a mocsárvidéken, századszintű T34-es rohamot – a jelenkor automata töltőberendezések gyorsaságát is meghazudtolva – egyedül visszaverve.

Sztálingrád (2013)

A filmbeli Pavlov-ház valóban létező hely, amelyet valóban pár tucatnyi szovjet katona védett a túlerővel szemben, és Csujkov marsall később azzal viccelődött, hogy a németek több embert veszítettek, amikor ezt a házat akarták elfoglalni, mint amikor bevették Párizst. Fedor Bondarchuk filmjében ezt a harcot örökítette meg, és mivel ez volt a legelső IMAX formátumban készült orosz film, a látvány mindent vitt. A látvány kedvéért rohamoznak égő egyenruhával az orosz katonák a lángtengeren át a film elején, majd törnek be a német állásokba, és a látvány kedvéért lassítanak be minden összecsapást, majd jönnek a logikátlanságok. Az itt látható ház - szemben az igazival - például nem önmagában áll, a németeknek viszont eszükbe sem jut, hogy a környező épületeken át közelítsék meg, nekik csak a frontális roham jó, és a jelek szerint amíg a támadók és a védők ezt a meccset lejátsszák, mindenhol szünetelnek a harcok. A legröhejesebb rész az, amikor a házban lévő oroszok halottnak tetteik magukat, miközben a németek a nyílt terepen közelednek, hogy egy olyan kézitusába keveredjenek, ahol semmiféle előnyük nincsen. Érdekesség, hogy a német tisztet alakító Thomas Kretschmann játszott a német Sztálingrádban (1993) is, az a katona pedig, aki az előzetesben látható módon az aknavető csöve felett hagyja a kezét, miután behelyezte a lövedéket, búcsút mondhat az összes ujjának – minimum. 

Harag (2014)

Számomra rejtély ez a film, hiszen David Ayer rendező mindent megtett, hogy a háború végnapjaiban egy utolsó német ellentámadást kivédő amerikai tank és legénysége történetét hitelessé tegye – már ami a külsőségeket illeti. A katonák felszerelésének minden eleme korhű, és még egy igazi Tigris tankot is szereztek, ami azért nagy szám, mert csak egy működőképes példány van a világon, és 1950 óta ilyen tank nem szerepelt filmben. Aztán jönnek a hibák, sorra egymás után. Az egy dolog, hogy a német páncéltörő ágyúk nem találják el a szorosan egymás mellett komótosan haladó négy amerikai tank egyikét sem a nyílt mezőn, de amikor ugyanez történik szó szerint pár méterről egy német kisvárosban, az már röhejes, pláne tudva, milyen halálosan hatékonyak voltak a német tüzérek és fegyverzetük a valóságban. Ahogy az is röhejes, amikor az amerikai harckocsikra támadó német Tigris „előmászik” a fedezékéből, hogy nyíltan harcoljon az amerikai tankokkal, ahelyett, hogy azokat szépen egyenként lője ki, és az sem reális, amikor a legvégén az egy szem amerikai tank éjszakai harcba keveredik egy zászlóaljnyi, páncéltörő fegyverekkel felszerelt SS katonával, akik hagyják magukat lemészárolni. Brad Pitt egyébként tényleg nagyon zord parancsnokként, azt meg kell hagyni.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu