József gazda „p*ncizása” a tévénézettséget is megrengette

A múlt hét egyik legfontosabb történése a trashműsorok szempontjából a Házasodna a gazdához kötődik, és ez meg is látszott a nézettségi adatokon.

Azt már most szögezzük le, hogy a Sztárbox tartja magát, sőt, az előző héthez képest újra erősödni tudott, és a fiatalok körében ez lett a legnézettebb műsor a héten, és harmadik legnézettebb műsor az egész éves toplistán.

 

Sztárbox; Forrás: RTL Sajtóklub

 

375 ezren voltak rá kíváncsiak ebben a célcsoportban, a közönségarány ismét őrült magas, 30,4 százalékos lett. A teljes lakosság körében 757 ezren nézték, ott a hét 9. legnézettebb műsoraként végzett. Maradva a kereskedelmi célcsoportnál: a második és a harmadik helyezett is egy-egy focimeccs lett, természetesen a magyar válogatott EB-selejtezői. Második lett a vasárnapi Magyarország-Montenegró összecsapás, harmadik a csütörtöki Bulgária-Magyarország selejtező mérkőzés. 

Szoboszlai Dominik; Forrás: Josef Bollwein / SEPA.Media / Getty Images

 


Na, de térjünk rá cikkünk címadójára, a Házasodna a gazdára, ami az RTL-en az elmúlt pár héten meghatározta a hétköznapi nézettséget. A társkereső realitynek múlt héten lett vége, és egészen eddig a hétig nem is nagyon kavart vihart a nézettségi biliben, hogy aztán a célegyenesben József gazdának olyan mondat essen ki a száján, ami tévétörténelmet generált, nevezetesen két feleségjelölt is otthagyta a gazdát és természetesen a műsort.


A keddi műsor előzetesében már lehetett látni, hogy a szerdai műsorban József gazda egészen degradálóan nyilatkozott meg a nőkről, és a punci szó is többször elhangzott, ennek fényében már lehetett sejteni, hogy a szerdai adás nem mindennapi lesz. 

ez is érdekelhet

Vállalhatatlan beszólással űzött el két arajelöltet József gazda

A Házasodna a gazda realitysorozat főszereplője szó szerint „bunkó paraszt” volt Krisztivel és Timivel, akik azonnal faképnél hagyták őt.

Tovább

 

És valóban az lett, nem csak a tartalom, de a nézőszámok tekintetében is.

A következőképpen alakult a Házasodna a gazda múlt hete, vele párhuzamosan pedig az Ázsia Expressz (a két műsor azonos időben volt látható a tévében):




A fenti számokon jól látszik, hogy szerdán megfordult – ha nem is a világ, de a nézettség biztosan: egyedül szerdán nézték többen az RTL-es Házasodna a gazdát, mint a TV2-es Ázsia Expresszt. Mindkét műsor a finálé hetével jelentkezett, de jól látszik, hogy egy "punci" szó hogyan tudja befolyásolni a műsorok nézettségét. Nagyon tanulságos.


Az utolsó heti hajrában a Házasodna a gazda is egészen jó eredményekkel búcsúzott, egy-egy epizódot átlagosan 192 ezren néztek, míg az Ázsia Expressz 216 ezres nézőszámmal köszönt el a nézőktől. 

Múlt héten ért véget az RTL-en a Survivor és a The Voice is, mindkét műsor elég nagy buktát könyvelhetett el az utolsó héten.

A Survivor a fiatalok körében 113 ezres átlagos nézőszámot hozott adásonként, a közönségarány 12,7 százalék volt, ami nagyon kevés, teljesen elfogyott a műsor az utolsó hétre. A TV2-es Párharc például simán nyerte a sávját a maga 124 ezres átlagos epizódonkénti nézőszámával, ami pedig szintén nem olyan magas.


A The Voice viszont elérkezett negatív csúcsához, ami nem fest jól, tekintve hogy ez volt a döntő, elvileg erre a részre kellett volna a legkíváncsibbnak lennie a nézőseregnek. Ehhez képest 134 ezren ültek le elé a fiatalok körében, ami 13,5 százalékos közönségarányt jelentett, és a hét 37. legnézettebb műsora volt, a teljes lakosság körében bele sem került a top 50-es listába.

The Voice; Forrás: RTL Sajtóklub

 

Az előtte sugárzott LEGO Masters első adása sem ért el kiugróan jó eredményt: ebben a célcsoportban 167 ezren nézték a műsort, a közönségarány 17 százalékos volt, ezzel pedig a 24. helyre ért be. Míg a vele egy időben a TV2-n sugárzott Dancing with the Stars 210 ezres nézettsége és 20,9 százalékos közönségaránya a 8. helyezést hozta a műsornak a fiatalok körében. A teljes lakosság körében viszont átvette a Sztárban sztár leszek helyét, és már ez a legnézettebb TV2-es műsor a célcsoportban. A DWTS a második lett itt a nézettségi versenyben, ennél többen már csak a vasárnap délutáni EB-selejtezőt nézték a teljes lakosság körében:  865 346-an kapcsoltak a focira, a közönségarány hihetetlenül magas, 33,8 százalékos volt. A Sztárban sztár leszek szépen lassan elveszti vonzerejét: a fiatalok körében a hatodik helyet tudta megszerezni, a teljes lakosság körében - ahol eddig mindig kitűnően szerepelt - is csupán a hatodik helyre ért be 779 572 nézőszámmal és 21,8 százalékos közönségaránnyal.


A főműsoridőben, a kereskedelmi célcsoportban mért közönségarányok tekintetében a TV2 nyert 17,8 százalékkal, őt követi ici-picit lemaradva az RTL 17,5 százalékkal, amit a vasárnapi Sztárbox és a Házasodna a gazda erősödése alapozott meg.