A mutánsok már megint egymás ellen fordulnak, hogy a végén egymás keblére boruljanak, még akkor is, ha az egyik oldalon a történelem első ősmutánsa a vezénylő tábornok. Újat itt aligha látunk!
A Seuso kincsek rejtélye folytatódik, de kérdem én, hogyan folytatódik egy rejtély? Hát sehogy, esetleg a történet vagy maga a film, amiben Dézsy Zoltán újabb merész elméletekkel és szemtanúkkal rukkol elő a híres-hírhedt római kori kincsekkel kapcsolatban.
Lehet, hogy a hét durranása az első Assassin’s Creed trailer volt, de eszelősségben és eredetiségben semmi sem veheti fel a versenyt a szintén most debütált Swiss Army Man előzetesének kifacsart humorával. Vigyázat, korhatáros!
Monumentális vállalkozásként filmtörténetet írt, sikerrel elegyítette a szandálos kalandfilmek izgalmát a keresztény mitológiával és évtizedekig nem tudta senki megdönteni a film 11 Oscar-díjas rekordját – pedig „csak” egy feldolgozásról van szó.
Szívás, ha a szomszédba olyanok költöznek, akik úgy buliznak, ahogy mi is szeretnénk, de mi már rég kinőttünk ebből! Seth Rogen és Zack Efron visszatér, újra összecsap a fiatalság és az öregség, de most lányok is vannak!
Mi lett a swingerekkel, hogy jönnek ide a Toy Story-filmek, és tényleg fillérekért játszottak a sztárok? Válasz ezekre az égető kérdésekre és másokra Seth Rogen és Zac Efron a héten bemutatott új filmje kapcsán.
Miért zabosak mindig ezek a madarak? Talán, mert nem tudnak repülni és mert akkora tojást tojnak, hogy az anatómiai képtelenség, hiszen szétrepedne tőle a kloákájuk? Ettől eltekintve az egész világ az Angry Birds jelenség lábai előtt hever, ha élhetünk ezzel a képzavarral.
48 éve készült el George A. Romero nagy horrorklasszikusa, a hazai mozikba csak most érkező Az élőhalottak éjszakája, amely akár rég elfeledett amatőr fércmunka is lehetett volna – de a dolog másként sült el.
Mit várjunk egy olyan pasastól, aki Kanadából jött, már gyerekként kezdte a szakmát és Adam Sandler a példaképe, és aki szinte minden filmjében ugyanazt a léha fazont hozza? Szeressük vagy ne szeressük Seth Rogent?
Igen, mi is bedőltünk a címnek, azt hittük, hogy Viggo Mortensen is beállt a sorba, és szuperhősös filmet csinált, de mi sem áll távolabb a valóságtól. A világ legmenőbb színésze arról mesél nekünk, hogyan lehetünk önmagunk, ami nyálasnak hangzik, de nem az!
A Marvel moziuniverzumának immáron tizenharmadik filmje meglepően jóra sikerült, de még mindig nem tudni, hogy mennyi pénzzel dolgoztak készítői, az viszont nyilvános, mivel állt elő Robert Downey Jr. és mi inspirálta a történetet.
Leonardo di ser Piero Da Vinci a reneszánsz kor legnagyobb alakja volt, egyszerre festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író, vagyis van miről regélni vele kapcsolatban, ezúttal a mozivásznon is.
Megbomlik a csoportdinamika, ezért Amerika kapitány és Vasember ökölre megy, és ki-ki választhat, melyik oldalra áll. Új hősök és régi arcok jelennek meg, de a szálakat megint Kelet-Európából mozgatják.
Az csak természetes, hogy a magyar színésznők a világ legszebbjei közé tartoznak, de a filmtörténet során más-más típusú szépségre volt szüksége a közönségnek vagy éppen a politikának. A rendszerváltásig tartó időszak leggyönyörűbb díváit vesszük végig.
Rengeteg jó filmet: Az alsó szomszédot a szociodrámák rajongóinak ajánljuk, akit ez a műfaj nem mozgat, megnézheti az Amerika Kapitány: Polgárháborút. De jön Angry Birds film és egy felújított zombifilm is. Az X-Men - Apokalipszis egy héten debütál Fliegauf Bence Liliom Ösvényével, május végén pedig a WOW-rajongók öntik majd el a mozikat. Ajánló!
Till Attila második nagyjátékfilmje hatalmas előnnyel indul nálunk: maga a rendező a hazai média egyik legszimpatikusabb alakja, a magyar filmeknek pedig eleve bizalmat szavazunk, a történet pedig egy egészen különleges közegben játszódik!
Sok kis ember jó helyen is elfér, avagy milyen a középkorúak társbérlete a hetvenes évek Dániájában, ha váratlanul beköltözik egy bombázó is. Thomas Vinterberg új filmje gyerekkori élményekből építkezik, ami sok mindent megmagyaráz.
Megérkezett Woody Allen legújabb filmjének, az idei Cannes-i Filmfesztivált nyitó Café Society első nemzetközi előzetese, amelyben már megint összejön Jesse Eisenberg és Kristen Stewart. Mi van ezekkel?
A Shakespeare dráma első fontos, ünnepelt feldolgozásában a két címszereplő együttes életkora több mint 75 év volt, és ezt nem furcsállotta senki, majd jött Franco Zeffirelli, és tényleg fiatalokra osztotta a fiatalok szerepét - imádta is mindenki érte!
Érdemes lenne egy alapos szexuálpszichológiai elemzésen átfuttatni a mesék gonosz királynőit, hiszen ők a fantáziabirodalom MILF-jei, karrierjük csúcsára ért asszonyok, akik másra sem vágynak, mint egy kis elismerésre.