Rendhagyó ötletből közepes mozi született, kevés jó ötlettel, megúszós történettel és két olyan színésznővel, akiket nem is mindig tudok megkülönböztetni egymástól.
Pont, hogy nem egy Hitchcock-film a Hitchcock, de talán ezt nem is várta senki. Elsősorban rajongóknak ajánlott.
Történelmi jelentősége vitathatatlan, ezért is lehetett volna nyugodtan készíteni róla egy elemző, komoly, akár kritikus filmet. Nem egy vonósoktól túlterhelt kosztümös parádét.
Tarantino a saját Schindler listája-mozija után megcsinálta a maga Amistadát is, ami önmagában ugyan picit kellemetlenül jön le, de azért még így is ez lett a legjobb filmje a Kill Bill óta.
Újra vásznon a dadogós király, bár nem ő, hanem pályatársa, Roosevelt a főhős. A film után nehéz elhinni, hogy ők ketten fontos történelmi alakok.
Szívszorítónak szánt, de gyenge közepesre sikerült két órás bájcsevely, amelyből megint kiderül, hogy a remény hal meg utoljára.
Egy vidám színekkel teli világot látni, miközben konkrétan a döghalál lép annak partjaira, zavarba ejtő élmény.
A Felhőatlasz a legjobb dolog, ami az elmúlt tíz évben a mozikban történt, jelentősége valószínűleg csak a Mátrixhoz mérhető, nem véletlenül.
Úgy tűnik, a dán történelemben is találunk pöpec fordulatokat: egyik királyukat az orvosa vezette át kis híján a felvilágosodásba, miközben a nőjére is lecsapott. Aztán a pallos adta a másikat.
Sean Penn egy kiöregedett (glam? alter?) rocksztárként motyog maga elé és keresi a nácit, aki az apjával kegyetlenkedett Auschwitzban. Ki ne csapna le egy ilyen filmötletre?
A REC alkotója ezúttal egy lassabban beinduló, aprólékosan kigondolt vérfagyasztásra invitál. Nincs módunkban visszautasítani.
Sajnálatos átverés a Hisztéria, provokatívan vicces másfél órát sejtet, holott épp olyan viktoriánus felfogású, mint a kor, amelyet kifigurázni hivatott.
Haneke egész megengedő új filmjében, a világ most nem velejéig rothadó bűntanya, bár az ember így is, úgy is menthetetlen. De legalább küzd.
Az 50. születésnapon James Bond nem szokásos gyertyafújásos zsúrra hívja rajongóit, hanem gigafesztiválra görögtűzzel. A kémek kémje úgy nosztalgiázik, hogy közben ennél frissebb nem is lehetne.
Bízni benne, hogy a gyerekeink szívesebben néznek Knertent, mint egy fancy Disney-t olyasfajta naivság, hogy csak melléállni lehet.
Egy az ötvenes években társait beáruló erdélyi szász lelkész bűnbánat-trilógiájának egy darabja érkezett a magyar mozikba.
Ken Loach új filmje épp csak annyiban tér el az életműtől, hogy vérdrámázás helyett műfajtiszta vígjáték. Ha ez baj, akkor sajnáljuk. Amúgy örülünk.
Csöndben érkezik és nem is fogja felkavarni az állóvizet, mégis isteni volna, ha minél többen megnéznétek ezt a filmet. Csak úgy, szép csöndben.
Demokráciaféltők számára kötelező tananyag a kínai aktivistát bemutató doku, amely egyúttal felveti a kérdést, meddig terjed a művész kompetenciája.
Az egyik lefejezi a megkínzott üzlettársát és ezt felveszi videóra, a másik két férfivel él együtt. Melyik a nagyobb állat?