Rablásért és garázdaságért elítélt apák meséket írnak a gyerekeiknek, majd közösen filmet is forgatnak belőlük. Az év legjobb magyar dokumentumfilmjéből kiderül, le tudja-e győzni a fikció a valóságot.
A Netflixre készült spanyol akciófilm minden kaszkadőr álma, minden kunsztot bemutatnak benne, ami a szakmában előfordul. A történet ehhez képest századrangú.
Felkerült a Netflixre a Sweet Tooth: Az agancsos fiú összes része, és már az első két epizód után is nyugodtan kijelenthetjük: igen ütős lett.
Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós 41 évvel ezelőtt, 1980. június 3-án érkezett vissza a világűrből a Szojuz-36 űrhajóval. A jeles esemény alkalmából streamingoldalakon elérhető űrhajós filmeket ajánlunk.
A héten volt a Kate Winslet főszereplésével készült, sokak által megkedvelt krimisorozat fináléja. Akinek már most nagyon hiányzik, az alábbi tíz, hasonló témájú és/vagy hangulatú szériával vigasztalódhat.
A lassanként negyedik évadának finisébe érkező A szolgálólány meséje talán az egyetlen olyan kortárs sorozat, amit szinte már senki sem szeret, mégis mindig kapjuk belőle az újabb és újabb részeket. Javult valamit a széria aktuális szezonjára, vagy nyugodt lélekkel elengedhető? Kritika.
Folytatódik az In Treatment, A szolgálólány meséje és a Barátnő rendelésre, de jön a kiváló A holnap határa és Angelina Jolie egyik új filmje is.
Furcsa véletlen: a Hopper seriffet alakító színész a sorozatbélihez hasonló szerepet kapott a Fekete Özvegyben.
A lehető legbizarrabb témát feldolgozó Sírhant Művek 2001-ben indult hódító útjára, hogy öt évadot megélve minden idők egyik legjobb sorozatává váljon.
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? Ha filmekről van szó, minimum egy kellemes szórakozással eltöltött másfél-két órát. Körbenéztünk a Netflix és az HBO GO kínálatában, milyen remek darabokat nézhetünk a jó 90-es évekből.
Bár Joey olasz származású, Matt LeBlanc pedig amerikai, most mégis ő a neten „a tipikus ír nagybácsi”, akinek minden élethelyzetre van egy frappáns bölcsessége.
1930. május 31-én született Clint Eastwood, akinek az alábbi tíz, akár azonnal streamelhető vagy a tévében bemutatandó filmjével kívánunk boldog születésnapot.
Az 1995-ös, Martin Bashir által tisztességtelen eszközökkel összehozott beszélgetés – melynek visszásságait nemrég tárta fel egy független vizsgálat – már a forgatókönyvben is benne van.
Antoine Fuqua nagyszabású thrillerének hőse nem hallucinál: korábbi életeinek emlékei kísértik, és kiderül, hogy mindez egy nagyszabású összeesküvés része.
A streaming óriás ebben a hónapban is kitesz magáért, de azért már látszik, hogy itt a nyár! Lássuk, milyen saját egzotikus termékekkel rukkolnak elő júniusban!
És nincs is tetkója. A Netflixen futó dél-afrikai Minden lány nevében ugyan sok ponton megidézi a klasszikus skandináv krimit, valamiért mégis képtelen annak mélységeit visszaadni - bár az alaptéma nagyon is izgalmas.
Az életre kelt Playmobil-figurákon, a villámlábú Sonicon vagy a galád Addams Familyn nemcsak a gyerekek, de a gyereklelkű felnőttek is jól szórakozhatnak május utolsó vasárnapján.