Adott a kisebb stikli miatt börtönbe került szerelőzseni, aki a rendőség autóit tuningolja, és akinek mentorát korrupt zsaruk ölik meg. Vajon pont egy spéci verdával áll bosszút? Vajon hasonlít mindez a Halálos iramban-filmekre?
Egy spanyol üzletember érkezik egy meg nem nevezett afrikai országba, hogy rátaláljon egy régi barátra és elsimítson egy nemzetközi konfliktust, és közben megmenti a kedves fekete embereket - ahogy Hollywoodban szokták.
Ralph Fiennes és Carey Mulligan lenyűgözően játszanak az Ásatásban. Épp ezért nagy kár, hogy a film töriórának igencsak felületes, kosztümös drámának viszont túl szakmázós.
Szerelem, szex, Allah. Ramy Youssef stand-up komikus sorozatából kiderül, milyen érzés fiatal muszlim felnőttnek lenni Amerikában.
Még csak február van, jönnek majd új versenyzők is, de az év eddigi legpocsékabb vígjátékát a baráti Lengyelországban készítették, egy túlkoros tinivígjátékba oltott humortalan horrorparódiát.
Kritika a Netflix családi kalandfilmjéről, az ‘Ohana: Az igazi kincs nyomábanról – ami pont olyan, mintha Spielberg vagy valamelyik országos cimborája forgatta volna le 30 évvel ezelőtt.
Ne tévesszen meg senkit az előzetes és a felvezetés, az embereket megszálló gonosz lelkeket a túlvilágra visszapateroló démonvádászok meséje nagyon is húsba vágó kérdéseket jár körül a Netflixen.
1970-ben tüntetők zavarták meg a Miss World szépségversenyt Londonban, az HBO filmje szerint örökre megváltoztatva a verseny arculatát és megítélését. De azok a feministák, akiket itt látunk, nem tűnnek nagy rendbontóknak.
A frissen szabadult volt fegyenc megváltástörténetét ráadásul nem csak az *NSYNC egykori üdvöskéje miatt érdemes megnézni. Kritika az Apple TV+-on látható Palmer című filmdrámáról.
Az olajválság kellős közepén rukkolt elő energiatakarékos háromkerekű autójával az ötgyerekes Liz Carmichael, mondván, ez a megoldás minden problémára. De volt, amit nem mondott el.
A történet kísértetiesen hasonlít egy vagy akár több másik film sztorijához, pedig nyilván nem koppintásról van szó, de a lényeg az, hogy a megtámadott rabszállító autó története baromi izgalmas.
Bár a légicsaták látványosak, hitelesek, akárcsak minden, ami magával a háborúval kapcsolatos, ennek az igaz történetnek vannak elemei, amik első blikkre is forgatókönyvírói leleménynek tűnnek, és pont ezek húzzák vissza a filmet.
És Fran Lebowitz rajongóinak is látniuk kell Scorsese netflixes dokuszériáját. Hogy nem tudod, ki az a Fran Lebowitz? Tök mindegy! Az első perctől kezdve imádni fogod. Kritika a Mintha egy városban lennél című sorozatról.
Végül is nem kell sok minden egy westernhez: pár koszlott helyszín, néhány ellenszenves alak, a hős, akinek múltja van, és valaki, akinek jövője. Mindezt kipipálhatjuk az HBO vadnyugati filmjében.
A saját erejéből meggazdagodó indiai kisember Netflixen debütáló története sokban emlékeztet Danny Boyle Oscar-díjas munkájára, az inspiráció azonban teljesen máshonnan jön.
A hazugság művészete igazi jutalomjáték a filmen most először randevúzó színészlegendáknak, Ian McKellennek és Helen Mirrennek. A néző jutalma pedig egy egyszerre megrázó és fordulatos szélhámosthriller.
Lehet, hogy a golf unalmas játék, de Tiger Woods élete korántsem az. Az HBO dokumentumsorozata megmutatja, hogyan „gyártották le” a bajnokot, és hogyan lett belőle igazi ember.
Verne-világba pottyant a Netflix pityókás hercegnője, és milyen jól tette! Kritika A kiábrándult királylány harmadik felvonásáról, ami valójában a második évad első fele.