A Prime Video legsikeresebb produkciójából kiderül, milyen az a világ, amelyben a szuperhősök semmiben sem különböznek a velejéig korrupt politikusoktól.
Végre itt a nyár, eljött a fesztiválok és a jó bulik ideje. Hazánk egyik legnépszerűbb könnyűzenei együttese, a Honeybeast is turnéra indult. Bár a zenekar a berúgjuk a ház oldalát típusú koncertjeiről ismert, a városmajori fellépésük kicsit eltér majd a megszokottól. A banda frontembere, Tarján Zsófi azt mondja, náluk az ültetett koncertek is pörgősek, mindig visszajön a fesztiválhangulat. A városmajori koncerten az új dalok mellett a közönség-kedvenceket - a Legnagyobb hőst, az Egyedült, és a Maradok-ot – is hallhatja a közönség. A jó buli garantált, Honeybeast július 30-án, szombaton, este 20 órától a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Ismét egy embert próbáló hétvége előtt állunk, ráadásul a hőségre fittyet hányva, a kültéri programok uralják a kínálatot. Szóval, ha tehetitek, menjetek víz mellé, ennél jobb tanácsunk nincs mára!
Mivel neonszínekben pompázó görkoris szerelésében szinte a retinánkba égett, az egész világ tudja, hogy Gosling játssza a közelgő élőszereplős Barbie-film Kenjét. A színész ráadásul azt is elmondta: egész életében arra várt, hogy ő lehessen Ken. Mutatjuk, melyik filmjeivel és sorozataival készült fel az életre kelt macsó baba megformálására!
A tomboló kánikulában jól jön egy kis érdekesség az egyik legismertebb karácsonyi moziból. Ismerjétek meg a McCallister klán Franciaországban élő ágát!
Az Elhajlási engedély két mamlasz férj története, akik egy hétig azt csinálhatnak, amit akarnak - vagy amit tudnak -, a feleségük pedig nem kérdez semmit. Bulinak hangzik, szívás lesz belőle!
A színész egy melegeket átnevelő tábor ördögi vezetőjét alakítja az augusztus 5-én bemutatandó They/Them című horrorfilmben. Nézd meg az előzetest!
100 millió dollárra tippelt bevételével mostanában ő keres a legtöbbet a hollywoodi sztárok közül. De elképesztőek a különbségek a színészek fizetései között: a második legjobban kereső alaposan lemarad Cruise-tól.
Juronics Tamás rendezésében, káprázatos látványvilággal kel életre Verdi csodálatos operája, a La Traviata: a címszerepben Kolonits Klára! Éld át Verdi klasszikusát új köntösben a Szegedi Szabadtéri Játékokon!
A korábbi két teaser után kijött a várva várt Trónok harca-előzménysorozat első teljes hosszúságú trailere. Készüljetek a rengeteg tűzre, vérre és sárkányra!
Koncertfilm készült a mélyen vallásos énekesnő erdélyi turnéjáról, a Hír TV-n lesz látható. A sztár egy Instagram-videóban jelentette be az örömhírt.
A múzeum történetének második leglátogatottabb kiállításaként zárt a Szépművészeti Múzeum Bosch-tárlata. Az áprilisban nyílt, Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállítást három hónap alatt több mint 250.000 látogató tekintette meg.
A Bezárva című amerikai thriller a lehető leghatásosabb alaphelyzettel dolgozik: hősnőnket drogos volt férje a kamrába zárja, a kisgyerekek pedig védtelenül maradnak odakint. A kérdés, mennyire durvul el a helyzet.
Sokan szomorkodtunk, amikor július elején búcsút kellett vennünk kedvenc szörnyvadász kamasz hőseinktől (legalábbis egy időre). De búfelejtésnek találunk azért hasonló témájú, műfajú és stílusú tartalmat a legnagyobb streaming szolgáltatók kínálatában. Mutatjuk a legjobbakat!
Sokan imádják, mások szerint csupa klisé, alig jobb, mint Coelho. Vagy hát rosszabb, mert Coelho legalább nem nőgyűlölő. Újraolvastam a Zorbász, a görög című regényt, és nem bántam meg. De nem ugyanazt olvastam, mint először.
A halálos áldozattal végződő lövöldözés július 19-én kora reggel tört ki a Law & Order: Organized Crime című spinoffszéria forgatásának New York-i helyszínén.
Donald Sutherland és Julie Christie párosa tabukat döntögetett a hetvenes évek elején: a Ne nézz vissza! sok szempontból számított forradalmian újnak.
Nem őrültek meg teljesen, csak saját becslésük alapján 2 millió leiratkozóra számítottak. Kiderültek ezenkívül annak a részletei is, hogyan szeretnék megakadályozni a belépési jelszavakkal való visszaéléseket.