Múlt héten - elsősorban hétvégén - sokkal kevesebben tévéztek, mint az azt megelőző héten, ez a közönségarányok és nézőszámok alakulásából jól látható – volt olyan műsor, ami kisebb nézőszámot ért el, viszont a közönségaránya nagyobb lett.
Hála az égnek, ez a hajó nem ment el, és mindenki örül, ha jó. Adta a címet a napnak, vágjátok. Eltekintve a kárpátias medencétől - holott nem -, mindenképp a zene viszi a prímet, ezért muszáj volt higítani két mozival, annál is inkább, mert a Távmozi nyári szünetre ment. És kis irodalom is hozzá, ha még nem fáradt a szem és a fül.
Liam Neesont sokan már csak az Elrabolva, annak folytatásai és koppintásai sztárjaként ismerik, pedig a 70 éves színész előtte (is) elképesztő életművel dicsekedhetett. Ebből mazsoláztunk kedvünkre.
Szinte minden teniszrajongó kívülről fújja, hogy Rafael Nadal vasárnap 14.(!!!) alkalommal nyerte meg a Francia Nyílt Teniszbajnokságot, és hogy ezzel a 22. Grand Slam-trófeáját szerezte, megerősítve helyét a férfi örökranglista élén. Számokban szedtük össze, miért is olyan különleges a Salakkirály mostani párizsi sikere, főleg ami az odáig vezető utat illeti.
Több mint 900 filmmel, 800 sorozattal és 150 exkluzív, saját gyártású alkotással készül a Disney+ a magyarországi indulásra. Megtudtuk továbbá, hogy a legelején érdemes odafigyelni a beállításokra, különben nem látjuk az egész tartalmat.
Június 11-én először indul útjára a Baharttal közös Plázs Boat Party, egy felejthetetlen buli a Balaton közepén, míg a „szárazföldön” jön az idén első Rakonczai Piano est, a nagyszínpadon pedig Demjén játszik ezen a hétvégén a Plázson.
Vámpír Ági és Sinter Zoli, Gollam Gabi és a bézbózütős Jóska gyerek, Aranka és a mágnesp#@& francik*rva – csak néhány azon halhatatlan karakterek közül, akikkel a Mónika Show médiatörténelmet írt. A fogászati kezelések és a modern divatirányzatok bojkottjára felesküdött vendégkollektíva most visszatér, az RTL Gold ugyanis újra műsorra tűzte a legendás kibeszélőshowt. Mi pedig ezúttal egy klasszikus epizód erejéig újra elmerültünk feneketlen mélységeiben.
Idén első alkalommal, hagyományteremtő jelleggel kerül megrendezésre a Csokifagyi Napja, igazodva a nemzetközi trendhez. Évek óta ezen a napon ünneplik a csokoládé ízű fagylaltot a világ számos pontján, és ennek apropóján idehaza több helyen is csak a felébe kerül majd a fagyi.
Sokak számára Nyíregyháza nem több, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, azonban a Nyírség fővárosa az év bármely időszakában, így nyáron is számtalan élményt rejt magában. Ezt bizonyítja, hogy 2010 és 2019 között nem kevesebb mint 100%-kal növekedett a vendégforgalom a városban. Íme 5+1 nyári programlehetőséget, amelyet kár lenne kihagyni, ha az ország keleti részében járunk.
A túlhajszolt hosszú hétvége után ezeken a helyeken pihenhetitek ki magatokat a hét első "hétfőkeddjén".
Mit akarnak a szovjetek? Mi van a többi különleges képességű gyerekkel? Mit akar valójában az aktuális főgonosz? Hiába került fel 7 izgalmas új rész a Netflixre, több a kérdés, mint a megnyugtató válasz.
A jól elhelyezett csattanókat mindenki szereti, hát még a megdöbbentő filmvégi fordulatokat. Cikkünkben néhány ilyen csavar kulisszái mögé lesünk be. Vigyázat, SPOILERHEGYEK!