Az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore legújabb filmje egy önéletrajzi ihletésű családi eposz. Bagheria, vagy ahogy Tornatore nevezi Baaría egy szicíliai kisváros, a rendező itt született és nőtt fel. Filmjéhez az itt szerzett tapasztalatokból és élményekből merített.
A Harald Zwart-féle A karate kölyök az elődök nyomában halad. Beilleszkedési gondokkal küzdő kamasz, aki útkeresése közben rátalál a harcművészet felszabadító erejére.
A Megint 17 című közös munkájukat követően Burr Stears rendező újra a tini-lányok kedvencét, Zac Efront kérte fel, hogy musicalek és vígjáték után drámában bizonyítson. Ám a Charlie St. Cloud halála és élete című regényadaptációban a felszín fecseg, a mély meg hallgat. De ez elsősorban nem Efron hibája.
Stéphane Brizé egyszerű, kézenfekvő és szinte banális eszközökkel operáló új filmjében egy régi-régi nagy romantikus toposz variációját boncolgatja: egymásé lehet-e a nagy, durva, erős munkásember és a szelíd, törékeny művészlány az ártatlan és tiszta szerelemben?
Giuseppe Tornatore múzsája szülőföldje, Szicília indulatokban és érzelmekben gazdag tája. A Cinema Paradiso és a Maléna rendezője
Ha létezik a sci-fi műfajon belül romantikus alzsáner, akkor a belga Jaco van Dormael filmje annak csúcsát jelenti. A szerelmet
Ne a nevelődésünkben fontos szerepet betöltő 1984-es Karate kölyköt kérjük számon a 2010-es Karate kölykön. A reciklálás
A szandálos film, a peplum, egyszerre támadt fel és jutott a csúcsra Ridley Scott Gladiátorjával. Azóta csak jobb rosszabb
Eldőlt! E hasábokon sokszor töprengtünk, vajon meddig bírja Antal Nimród a hollywoodi tempót, és mikor hajlik meg végleg
Patrice Chéreau nem bújt ki a bőréből: új filmje, a Hajsza (az eredetiben találóbban: Zaklatás), ha nem is annyira, mint
Az a baj, hogy nem sikerül azt a zavart és megilletődött állapotot megtalálni önmagamban, amelyre feltehetően az alkotók
Van egy jelenet ebben a filmben: az ellen elől lélekszakadva iszkoló hősök egyszer csak egy sziklaszirt peremén találják
Régen láttam már ennyire érzékeny és ennyire nyomasztó filmet. Sok töprengenivalót ad az időfelbontásos szerkezettel, a múlt
Az utóbbi idők hollywoodi fiaskói után az ember szinte félve ül be egy romantikus vígjátékra. Az eddig csak tévéfilmeket és sorozatepizódokat rendező elsőfilmes francia direktor, Pascal Chaumeil és csapata azonban visszaadja a műfajba vetett hitünket.
Az élet vajon micsoda? Honnan jött, hova tart, mennyiben befolyásolhatjuk menetét és mennyiben van minden előre elrendezve? Mik lehetnek, és milyen messzire hathatnak tetteink következményei? Ezeket az örök kérdéseket kutatja messze több mint két órában Jaco van Dormael Mr. Nobody című bulvárfilozófiai videoklipjében.
Feszült, pergő ritmusú, vibráló filmet várhatnánk e cím alapján, ehelyett azonban egy tépelődő fiatalember hétköznapjait kísérhetjük nyomon a neves francia művészfilmes Patrice Chéreau César-díjra is jelölt melankolikus, lassú mozijában.
A mai értelemben vett táncos-film - ami egyszerű történetvezetéssel, divatos popzenékkel, fiatal és szép szereplőkkel célozza a tinédzsereket (első sorban: a lányokat) - letéteményese, Hollywood a kétezres évektől ontja ezeket a filmeket, a legutóbbi (és a műfajában első ilyen) 3D-s mozgásművészeti opus, a Streetdance 3D után itt az újabb tértánc: a Step Up 3D. A testnek jó, az agynak rossz.
Nos, ez A kilencedik légió nem az a kilencedik légió, melyet nemrégiben magyar stúdiókban forgattak, jó néhány ismert magyar színész részvételével, a témája viszont közel azonos. Egy ókori katonát fogságba ejtenek gaz barbár gerillák a limesen túl, valahol Britanniában, aki megszökik, majd szökik, szökik, egyedül majd társaságban, aztán hazaér. Közben fejek, karok, lábak hullnak és hektószámra ömlik a vér...
Neil Marshall nem műfajban, hanem vérben utazik. Négy hiánypótló nagyjátékfilmmel a háta mögött már biztosan leszögezhető,
Hollywood a film-újrahasznosítás szomorú aranykorát éli: a stúdiók régebben bevált recepteket főznek újra, a kliensek pedig