A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő június 10-én ünnepli hatvannyolcadik születésnapját. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük egy pár, akár azonnal streamelhető filmjét és sorozatát, illetve egy vele készült színpadi előadást is, amit hamarosan szintén láthatunk.
Azt már tudjuk, hogy Mr. Big benne lesz az And Just Like That… címen készülő folytatásban – de rajta kívül kik lesznek még ott Sarah Jessica Parker, Kristin Davis és Cynthia Nixon oldalán?
Június 7-től életbe lépett a nyári műsorrend a TV2-n, június 14-én pedig az RTL Klubon is beköszönt a nyár: ezt érdemes tudni!
Az ifjú tehetségek mellett olyan nagy nevek is szerepelnek A besúgóban, mint Thuróczy Szabolcs, Mácsai Pál, Znamenák István és Hajdu Szabolcs.
A Da Vinci Karrier Napon a gyerekek különleges szakmákkal, a pályaválasztás során felmerülő lehetőségekkel ismerkedhetnek meg, és magukat is jobban megismerhetik.
Az 1995-ös, Martin Bashir által tisztességtelen eszközökkel összehozott beszélgetés – melynek visszásságait nemrég tárta fel egy független vizsgálat – már a forgatókönyvben is benne van.
Támogatást nyert a Puskás Öcsi és barátai, a kisebbeknek szóló Kippkopp és a tizenkét hónap, de jönnek a Cipelő cicák sorozat új epizódjai is.
Május 26-án lett 55 éves a Szoba kilátással, a Harcosok klubja, a Frankenstein és a Harry Potter-filmek sztárja. Ha vele akarunk ünnepelni, az alábbi streamelhető tíz film segítségével akár most azonnal megtehetjük – vagy várhatunk pár napot a tévés sugárzásokig.
Május 26-án lett ötvenéves Matt Stone, aki Trey Parker mellett a szabad szájú animációs sorozat ötletgazdája, állandó írója és executive producere. Ennek kapcsán listáztuk, melyik részeket szeretik legjobban a legnagyobb filmes adatbázis, az IMDb felhasználói.
Miközben már javában forog a House of the Dragon, újabb háttértörténet alakulásának örülhetünk. 10.000 Ships (Tízezer hajó) lesz a címe, és már megvan az alkotója is.
Már hetek óta megy az HBO GO-n a sztár krimisorozata, az Easttowni rejtélyek, de a nagy finálé még hátravan. Winslet mellett pedig további neveket is találunk a stáblistán, akik miatt érdemes elkezdeni a szériát, ha eddig nem tettük volna.
A brit ITV fantasztikus kincsesbányára akadt, amikor 1989-ben elkezdte televízióra adaptálni Agatha Christie regényeit, sorozat formájában. A széria egészen 2013-ig futott és a szigetország színészeinek jelentős része – így néhány későbbi sztár is - megfordult a Hercule Poirot legendás belga nyomozót megszemélyesítő David Suchet mellett gyanúsítottként, áldozatként vagy épp gyilkosként.
1993. május 20-án került adásba a bostoni kocsma tulajdonosainak és törzsvendégeinek kalandjairól szóló sitcom. Az évforduló kapcsán megnéztük, mi minden történt azóta, azaz közel harminc év alatt a legfontosabb szereplőkkel.
Május 27-én mindenki maradjon otthon, készítse be a kaját, mert magyar felirattal érkezik a várva várt tévétörténelmi esemény.
A Netflixre érkezik a kémsorozata, amelynek a sztorija gyanúsan hasonlít a True Lies – Két tűz közöttére.
Robert Langdon szimbólumkutató visszatér, ezúttal a Peacockon, az NBC csatorna streaming szolgáltatásán. A magyarul is olvasható Az elveszett jelkép sorozatverziójában viszont nem Tom Hanks játssza a karaktert.