Vissza a jövőbe, Szellemirtók, Junior, Dennis, A Flintstone család – streamingen tér vissza az otthonunkba a '80-as és a '90-es évek. Ha régen nem is volt minden jobb, az biztos, hogy sok-sok olyan kacagtató hollywoodi blockbuster készült ebben a két évtizedben, amiken ezredjére is pompásan lehet szórakozni.
Lajstromba szedtük a legjobb vígjátékokat és drámákat, amelyekben egy-egy bogaras, bolondos, bohókás vagy habókos karakter a főszereplő.
Múltkori, 10 tini karakter a tévéből, akit felnőtt színész játszott című cikkünk után megvizsgáltuk a túlkoros tinédzserek helyzetét a nagyvásznon is – és még sokkal durvább eseteket találtunk. Mutatjuk a legnagyobb korkülönbségeket a figura és az azt megformáló színész valódi életkora között!
Tévedni emberi dolog – tartja a jól ismert mondás. A filmeket pedig emberek készítik, így nem csoda, hogy még a legnagyobb odafigyeléssel készült szuperprodukciókba is jut időnként egy-két ostoba tévedés. Összeszedtük a legviccesebbeket.
A jól ismert divattervező december 29-i halálát követően a Twitter olyan bejegyzésekkel lett tele, amelyekben a Michael J. Fox által alakított Marty McFly fotójával búcsúznak Cardintől. Vajon miért?
Már az ölükben volt a szerep, a forgatás is elkezdődött, aztán bumm, már nem is voltak főszereplők, mert nem voltak elég jók, vagy mert rosszat mondtak, Ryan Gosling esetében pedig a plusz 30 kilóval akadt egy kis gond.
Van olyan, amikor valaki csúnyán túlértékeli magát, de olyan is akad, hogy valaki nem hagyja, hogy megvegyék kilóra. 9 színész, aki nem annyit kért, amennyit a stúdió kifizetett volna, és meg is lett az eredménye.
Olcsón kivitelezhető, akár otthon is elkészíthető, mégis frappáns mozis témájú jelmezeket szedtünk össze kedvenc filmes karaktereinkkel a Pinterest feneketlen bugyraiból.
Jon Cryer is esélyes volt Marty McFly szerepére, és most elképesztő részletességgel mesélte el, mi volt a korai forgatókönyvben.
Igazi katasztrófák következnek, azaz hogyan ne csináljunk filmet? De bármilyen hihetetlen, még így is születhet hatalmas klasszikus!
Bob Gale szerint a Universal stúdió volt a ludas a bakiban, meg is kérte őket, hogy semmisítsék meg a vágott verziót.
Lángol a Twitter a cenzúrát kiáltó fanoktól, újra elővették a Disney+ béna, pucér fenekes eltüntetését is.
Josh Gad most Michael J. Foxot, Christopher Lloydot, Elisabeth Shue-t, Robert Zemeckist és Bob Gale-t ültette le egy közös virtuális asztalhoz nosztalgiázni.
Josh Gad egyetlen percet sem pihen a karantén alatt: hétfőn megmutatja, mit mesélt neki Michael J. Fox és Christopher Lloyd!
Vannak nagy formátumú gonosztevők, és vannak a pitiáner bunkók, akik nem törnek világuralomra, mindössze az a céljuk, hogy megnehezítsék mások életét. Összeszedtük a legtenyérbemászóbbakat.
A dolog 35 éve nem hagyja nyugodni a rajongókat, a napokban James Gunn és Chris Pratt is írt róla a Twitteren. Bob Gale most végleg pontot tett az ügy végére.
Marty McFly és az időutazást feltaláló Doki egy jótékonysági pókerverseny kedvéért fotózkodtak együtt.