A fiatal hölgy valóban drágaság: az ő nagy barna bociszemeiért sok mindent megadna az a gazdag úriember, akinek szerencséje
A fiatal hölgy valóban drágaság: az ő nagy barna bociszemeiért sok mindent megadna az a gazdag úriember, akinek szerencséje
Nagyon reménykedtem, hogy az Odeon-ban végre jó filmet fogok látni, annyi selejt után. A selejt kifejezés nem túlzás: szerintem
A Lorával kitaposott úton próbálkozik Alföldi sokkal összeszedettebb történettel és sokkal erősebb karakterekkel, viszont
Preston Sturges rendezőről, minden komédiák királyáról köztudott volt (még ha csak a népesség igen szűk körében is), hogy
Az a helyzet, hogy a legtöbb néző számára ez a film elsősorban az idén 76 (!) éves Dustin Hoffman első rendezését fogja jelenteni, és sokan azon fognak filózni, hogy jó ez?...
A Belvárosi Színház új bemutatójában az égvilágon semmi olyasmi nem történik, amire ne számítana az ember. És ezt most egyszerre írom elismerően meg csalódottan.
Szenzációs botrány az az esemény, amin felhördül a közönség, felháborodik, aztán ámul-bámul s él-hal azért, hogy minden részletét
Bozó Andrea és Kaszás Gergő alighanem kisebb doktorit tudnának írni ebből a keserűen ízes, könnyed humorú, nyomorú létből, amelyet Székely Csaba színpadra teremt.
A disztópikus tiniregények divathullámát meglovagolva megérkezett a mozikban Veronica Rorth A beavatott-trilógiájának második
Enigmatikus bűvészkedés lyukas cilinderrel. A Donnie Darko talányos kultuszmeséje óta majdnem egy évtized telt el, és mostanra