Az aktuális rész ismertetője: Laura arról kezd mesélni, hogy látogatóban voltak egy baráti házaspárnál, ahol Bálint elragadtatva nézte a gyermekét szoptató anyát, Laurát viszont ez undorral töltötte el. András nem érti, hogy ennek ellenére miért mondott igent a férfinak. Laura azt feleli, azért megy feleségül Bálinthoz, mert András visszautasította. András emlékezteti Laurát, hogy tizenöt éves korában, anyja halála után egy idősebb, külföldi házaspárnál talált menedéket. Laura elmondása szerint akkor beleszeretett a nálánál jóval idősebb férfiba, és azt remélte, hogy az örökbe fogadja. András szerint a nő iránta érzett állítólagos szerelme ugyanilyen segélykiáltás, és csak arra szolgál, hogy kimentse a Bálinttal való kapcsolatából, amit valójában nem is akar. Laura elindul a mosdóba, de András nem engedi bemenni, mivel a rendelőben elromlott a WC. A nő ekkor át akar menni a lakásba, ám András ezt sem hagyja. Laura ezt azzal magyarázza, hogy a férfi talán attól fél, hogy ott összetalálkozhat a feleségével, tehát mégsem közömbös iránta.
A műsor ismertetése: A Terápia a Be Tipul (In Treatment) című izraeli sikerszéria hazai adaptációja. A magyar változatért Tasnádi István és forgatókönyvíró-csapata felelt. Az Enyedi Ildikó és Gigor Attila által rendezett történet középpontjában az ötvenes sármos pszichológus, Dargay András (Mácsai Pál) áll. Hétfőn régi páciense, Laura érkezik a rendelőjébe. Kedden egy üzletember, Máté ül a kanapén. Szerdán a 16 éves tornászlány, Zsófi jön terápiára. Csütörtökön egy pár, Petra és Tamás keresi a választ a kérdéseire. Pénteken András keresi fel tíz éve nem látott mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter), és hamar kiderül, hogy a látszólag sikeres és boldog kétgyerekes családapát belső bizonytalanságok gyötrik, és a házassága (Für Anikó) is válságba jutott. Ennek a nyolc embernek a drámája bontakozik ki a Terápiában.
Hozzászólások