Sinkovits Imre

színész, szereplő, szinkronhang
Született: 1928. szeptember 21. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2001. január 18. (Magyarország, Budapest)

1928-ban született Kispesten. Öccse Sinkó László színművész, felesége Gombos Katalin színésznő, gyermekei Sinkovits-Vitay András és Sinkovits Mariann szintén színészek lettek.


1948-ban a Belvárosi Színházban játszott, 1949-ben az Ifjúsági Színház tagja volt. 1950 és 1958 között a Nemzeti Színház művésze, 1951-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1956. október 23-án tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt. 1958-tól 1963-ig a József Attila Színházban játszott, 1963-tól, 38 éven keresztül volt meghatározó tagja a Nemzeti Színháznak. 2000-től a Pesti Magyar Színházban is játszott.


Élete a színház volt, de emellett számos filmben is szerepelt. Egyik legemlékezetesebb alakítását Molnár Ferenc tizedesként A tizedes meg a többiek (1965) című filmben nyújtotta. További ismertebb filmjei: Föltámadott a tenger, Két félidő a pokolban, Egri csillagok, Isten hozta, őrnagy úr!, Honfoglalás, Retúr. Sokszor szinkronizált is, sokoldalúságát bizonyította a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangjaként. 2001-ben, 72 éves korában hunyt el.


Díjai, kitüntetései: Jászai Mari-díj (1955, 1962), Filmkritikusok díja (1961, 1965), Kossuth-díj (1966), Érdemes művész (1970), Kiváló művész (1974 ), A Nemzeti Színház örökös tagja (1989), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1992), Magyar Örökség-díj (1996), Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997), Sík Ferenc emlékgyűrű (1998), A Nemzet színésze (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2001). 2003-ban csillagot neveztek el róla.

  • 2010
    A walesi bárdok 6.0 színész színész (6 perc, 2010)
  • 2008
    Egy kis esti mozi avagy Választás 2006 8.5 közreműködő közreműködő (magyar zenés film, 217 perc, 2008)
  • 2001
    Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde 10 színész színész (magyar színházi felvétel, 132 perc, 2001)
  • 2000
    Sütő András: Balkáni gerle 10 színész színész (magyar színházi felvétel, 145 perc, 2000)
  • 1998
    Kedves verseim szereplő szereplő (magyar versösszeállítás, 32 perc, 1998)
  • 1998
    Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem 10 színész színész (magyar színházi felvétel, 56 perc, 1998)
  • 1998
    Csiky Gergely: A nagymama 10 színész színész (magyar színházi közvetítés, 112 perc, 1998)
  • 1997
    Szabó család 2000 szereplő szereplő (magyar zenés műsor, 1997)
  • 1996
    Retúr 9.3 színész színész (magyar filmdráma, 85 perc, 1996)
  • 1996
    Honfoglalás 3.5 színész színész (magyar történelmi dráma, 107 perc, 1996)
  • 1993
    Szellő szárnyán - Huszka Jenő filmoperettjei 7.0 szereplő szereplő (magyar zenés műsor, 32 perc, 1993)

Hozzászólások

10/10
Nótárius 2025 szept. 17. - 00:41:22 10/10
A hajdanvolt, utólérhetetlenül magas színvonalú színművész-generáció egyik legzseniálisabb, legsokoldalúbb, legkarakteresebb kiválósága
... immár mindörökre.
10¹⁰/10
gladiolus 2014 nov. 20. - 09:54:14
:-)

Végigolvatam a topikot, és örömmel látom, hogy mindenki szépet és jót ír róla. Nem is lehet mást. Illetve aki megpróbálja, azt fenéken billentem. De szerintem ilyennel senki sem próbálkozik.

:-)

Az õ esetében különösen sajnálom, hogy kevés ideig élvezhette a nemzet színésze kitüntetést, mert ha valaki, hát Õ méltán kapta meg ezt az elismerést. Én is a legnagyobb magyar színésznek tartom.
10/10
uzi9mm 2014 ápr. 04. - 23:36:42 10/10
A Változó Felhõzet (1967)c.filmjét jól eldugták az archívumban eddig nem került elõ a 80-as években volt a TV-ben
Endy88 2013 febr. 23. - 22:34:06
Imádom a hangját.
10/10
Fenrirson 2012 nov. 20. - 17:41:50 10/10 Előzmény ariskerase
Egyetértek.Az egyik legnagyobb magyar színész.
10/10
Kiss Albert 2012 márc. 14. - 22:01:27 10/10
Sinkovits imre szaval...
10/10
ariskerase 2011 jan. 09. - 14:37:41 10/10
Egy igazi színész- legenda.
mulao 2010 ápr. 26. - 15:31:55
Jó a hangja, meg pl a Szezonban is tetszett a játéka.
Szilvia79 2010 márc. 19. - 15:45:32 Előzmény crazyforyou
Szerencsére Imre bácsi régi mûsorait, filmjeit elég sûrûn elõveszik a Duna Tv-n meg az M1. M2-n! És a netre is felkerült mostanában több minden. De nagyon sajnálom, hogy a mai gyerekek nem ismerik...
Összes hozzászólás