Utáljuk a zsarnokokat, de jó filmeket lehet róluk csinálni, vagy elrettentő példaként, vagy nevetség tárgyává téve őket, mint a héten bemutatott Sztálin halála esetében. Íme, a listánk!
A diktátorok közös vonása, hogy sosem "nevelik ki" saját utódukat, nehogy az ellenük forduljon, így a haláluk utáni hatalmi harc mindig véres és kegyetlen. Így volt ez Joszif Visszarionovics esetében is.
Mármint a játékról. És a filmekről. Az összesről, legyen a hősnő számítógépes grafika, Angelina Jolie vagy a szépséges, svéd Alicia Vikander.
Az év egyik legőrültebb filmje lesz a vidám szervkereskedőkről szóló Lowlife, ezt már 2 perc és 5 másodperc alapján megmondhatjuk, az előzetese ugyanis elképesztő.
Afganisztánt egy tucatnyi tökös amerikai katona hódította meg! Ezt egy amerikai filmből tudhatjuk meg, ahol azért elismerik, hogy volt ott egy szövetséges afgán hadsereg is. Kritika.
Sam Rockwellt ezer éve imádjuk, és most láthatjuk a Három óriásplakát Ebbing határában rendezőjének előző munkájában, szélhámos régészként, illetve Robert De Niro tök normális fiaként.
Tessék bátran jobb indiános filmet mondani Az utolsó mohikánnál! Ne westernt, mert az kicsit más műfaj, hanem olyat, amiben a rézbőrűek az igazi főszereplők, és úgy is viselkednek, ahogy kell.
Sándor Páltól, a szakma nagy veteránjától megtudhatjuk, hogy a reformkorban maga a hakni volt a színészet, és jegyezzük meg Martinovics Dorina nevét, aki külön kitesz magáért és értünk.
A félig magyar színésznő nem csak arról híres, hogy ő James Bond, vagyis Daniel Craig felesége, hiszen van neki saját Oscar-díja és rengeteg szerep a háta mögött.
Először jött Eric Bana, aki nem volt rossz Hulk, csak túl sokat merengett, most pedig itt van Mark Ruffalo, aki mindenben jó, de köztük volt a meg nem értett Edward Norton is.
Ma 44 éves, de messze nem látszik annyinak a csodaszép kubai-amerikai színésznő, aki nem csak arról híres, hogy Ryan Gosling párja és gyermekeinek anyja!
Megszoktuk, hogy Nicolas Cage sok mindent bevállal, hogy nem túl válogatós, ami a szerepeket illeti, de egy ennyire iszonytatóan rossznak ígérkező produkció még az ő esetében is elég meredek.
A legjobb filmnek járó Oscart elnyerő alkotások között is vannak jobbak és még jobbak, mi pedig azt néztük meg, mik szerepelnek a Top 10-ben az IMDB összpontszámai alapján.
Kezdhetnék úgy is, hogy ha csak egy zombifilmet nézel meg idén, legyen ez, de megnézheted a többit is, úgysem lesznek jobbak.
Bár a cím sok erotikát ígér, színtiszta, jól megírt romantikus vígjátékról van szó, kifejezetten a 2000-es évek hőseire, a szingli nőkre kihegyezve, remek színészekkel és nagyszerű lezárással.
Gyakran azok ellen lázadunk, akiket a legjobban szeretünk, és akik a legjobban szeretnek. Ez volna Greta Gerwig 5 Oscar-díjra jelölt életrajzi filmjének egyszerű tanulsága.
Tony Jaa egyetlen filmmel legendává vált, hogy aztán rejtélyes körülmények között tönkretegye saját karrierjét, de az Ong Bakot nem vehetik el tőle és a világ Muay Thai rajongóitól.
Mentális és fizikai bántalmazásról szóló tanulmányként működik, kémsztoriként kevésbé Jennifer Lawrence új vetkőzős filmje, ahol a vetkőzésben nincs semmi köszönet.
Enyedi Ildikó nem először arat zajos nemzetközi sikert, és a Cannes-ból a legjobb első filmnek járó Arany Kamera díjat elhozó csodás fekete-fehér mesét most digitálisan felújítva nézhetjük meg.
Még Hollywoodban is kevesen tudnak ennyi idősen ilyen fantasztikus karriert és ennyi nagyszerű szerepet maguk mögött.