A Farm VIP harmadik évada egy nehezen értelmezhető és még nehezebben élvezhető reality, tele fura szereplőkkel és béna vidékfetisizmussal.
Nagy túlzásnak hangozhat, de tényleg ez a helyzet a Netflix reality-jével, ami olyan képi igényességgel és filmes forgatókönyveket megszégyenítő alapossággal készült, hogy konkrétan lehetetlen nem nézni.
Ki ne emlékezne Gálvölgyi János műsorára, ami szórakoztató szkeccsek, komédiák és paródiák sokaságából állt. A sok jó pillanat közül most kiemeltük azt az ötöt, ami talán az összeset űbereli.
Az eltelt negyed évszázad bőven szolgált epikus, emlékezetes és persze őrült pillanatokkal. Most az utóbbiakról emlékezünk meg, mert valahogy ezek a sztorik jobban megmaradnak az emberben, mint a szép, egyszerű, szívmelengető happy endek. Tehát akkor jönnek a legdurvább kiakadások, amiből most direkt kihagyom Damu Roland médiatörténelmi alakítását. Tudják, amiben reggel 7 óta pucolja a marhát, amiben 260 kilométert utaztak a cigányok.
Dolgok, amikért nem csak megérte bekapcsolni a tévét, de konkrétan azóta is fel-felidézett szövegek, pillanatok maradtak, mint tévétörténelmi mérföldkövek.
Volt itt szövetkezés, nem várt fordulat, árulás, sírás és több toxikus kapcsolat is napvilágot látott.
Kínos történetekkel és bonyolult taktikázással folytatódott a reality, aminek meg is lett az első kiesője.
Az ország legrosszabb sofőrjeit nézni olyan, mint amikor egy elemi katasztrófát lát az ember, amiről képtelen levenni a tekintetét.
A műsorvezető mesélt a Tehetség első látásra című új műsoráról, a tévés vágyálmairól, az IstenEstről, a keveset mutatott komoly arcáról, de elmondta azt is, hogy szerinte mennyire kéne elmondani a véleményünket.
Megnéztük a tehetségkutató 11. évadának első részét. Lesz itt minden, ahogy az egy évek óta nézők millióit szórakoztató show-tól illik is.