A tragédia és a vígjáték között az a lényeges különbség, hogy amíg az előbbi egyéneket, addig az utóbbi típusokat ábrázol,
"Mama, put my guns in the groundI can't shoot them anymore.That long black cloud is comin' downIt feels I'm knockin' on heaven's
Ki az a Melquiades Estrada? És miért kellene, hogy érdekelje a nézőt, amint háromszor eltemetik? A kérdés érvénytelenségét csak a válasz fogalmazhatja meg adekvátan: mert Tommy Lee Jones rendezte ezt a filmet. És hát kit ne érdekelne egy olyan western 2007-ben, amit egy okos, csúnya kis köpcös színész rendezett, akit a Love Storytól kezdődően filmek tucatjaiban láthattunk remekelni a hetvenes évek óta?
Chris Noonen, a Miss Potter direktora úgy tűnik, nem szívesen szakad el a mesék világától filmjeiben. A bájos Babe rendezője most egy valós, ám annál meseibb figura életét vitte filmre. A címszereplő Beatrix Potter a huszadik századi meseirodalom ikonikus alakja: bolondos kiskacsák, békák és szeretetreméltó nyuszik kiötlője-rajzolója, aki nemcsak pályájának látványos felívelésével és varázslatos történeteivel keltett feltűnést korában.
Amikor hat ével ezelőtt az zöld ogre felbukkant az árnyas mocsárban és napja elején gyorsan vett egy sárzuhanyt - vajon sejtettük-e, hogy a harmadik epizód elején rögtön Mária Antoinette-i parókában illegeti magát Túl az Óperencián népe előtt, miközben hites asszonya hasonló lehetetlen öltözékben az ő fenekét vakargatja segítő szándékkal?
Az 1963-as születésű Karen Moncrieff nemcsak rendezője, forgatókönyvírója is második nagyjátékfilmjének (az első a 2002-ben
Még sokáig kell fogunkat összeszorítva a Die Hard 4-re várnunk, mert hiába néz sokatmondóan Bruce Willis az új netes trhillerben,
Végre egy jól magyarított filmcím! Mert ugyan nem forgatókönyv, hanem egy szimpla regény a filmünk tárgya, de hát ez egy film, meg aztán könyv is? Na meg ez a bizonyos regény mindent felforgat hősünk körül.
A többszörös koprodukcióban készült vígjáték műfaji alapfeltételét feszegetve kissé gondban vagyunk: valahogy nehézkesebben, csökkent őszinteséggel mondható el ugyanis, hogy hát igen, a dán humor, az aztán az igazi gatyaszaggatóan nevettető! Vagy a svéd: annál sem tudunk jobbat, nem beszélve az izlandiak híres humoráról.
A Beépített szépség és a Két hét múlva örökké rendező-forgatókönyvírója, Marc Lawrence többek között ezen korábbi romantikus
A nagyszerű "Eső után" című rövidfilm szerzője izgalmas, jó kis minimalista filmet készített egy szerelmespárról. Vagy egy
Tíz évvel azután, hogy nagy nevű színészgárda főszereplésével elkészítette a Szeressük egymást, gyerekek!-et, húsz évvel a Miss Arizona és negyven évvel áttörése, a Bohóc a falon után, Sándor Pállal és a Noé bárkájával nyitott a 38. Magyar Filmszemle. A sajátos látásmódú direktor, akit stilizált meseiséggel átszőtt munkái meg sugárzó humanizmusa tettek egyedivé a magyar filmben a hatvanas évektől, most sem tér el nagyon a csapásiránytól, csak egy kicsit a korhoz igazítja a dolgokat.
Volt egy film, évekkel ezelőtt láttam, Lantana volt a címe, nagyjából el is tűnt a művészmozik félhomályában, talán VHS-en adták ki egyedül. Volt benne valami, amit nagyon szerettem. Egy pszichiáternőről meg a férjéről szólt, akik elveszítették a gyereküket s hamarosan a nő is meghalt, meg egy másik házaspárról, meg még további férjekről és feleségekről. Higgadt, okos, szellemes film volt, a hangulata, kertvárosi bozótosai meg az árnyoldalhoz képest meglepő abszurd humora ejtett rabul.
Az angol beteg utáni hullámvölgyben Anthony Minghella egy dologban döntött jól: új filmjébe, a Bűnös viszonyokba is meghívta
Ilja Krzsanovszkijnak a kultikus író, Vlagyimir Szorokin forgatókönyvéből készült filmjének nyitójelenetében a kamera egy
Nos. Kaphat nehezebb feladatot az újságíró, mint avantgard kísérleti filmről ajánlót írni? A kérdés nem költői, a válasz:
A Step up nehéz, mondhatni lehetetlen helyzetbe hozza nézőjét. Választás elé állítja: vagy elhiszi, amit lát, vagy kikéri magának, hogy megetessék vele az ezerszer látott történetet. Ha azonban sikerül túltennie magát a lerágott csont traumáján és nem verekszi át magát félsornyi méltatlankodó közönségen, akkor akár jól is szórakozhat.
Matrózruhás fiatalok, szikrázó délután, anyuka gyermekével integet a hajóról. A hatalmas komp a New Orleans-i kikötőből indul, a kislány babája a vízbe pottyan, a következő pillanatban pedig emberek százai zuhannak alá a vízbe, a kompot ugyanis hatalmas erejű robbanás veti szét darabjaira. Így indul az idei évzárás nagy durranásának szánt akció-dráma, Tony Scott rendező és Jerry Bruckheimer producer legutóbbi közös munkája.
Amikor két éve húsvétra szívrohamot hozott a nyuszi többmillió nyugdíjasnak szerte a világon Mel Gibson Passiójával, abban nem volt sok köszönet, ha a szívroham tényét és a film hitelességhez való rögeszmés, naturalisztikus ábrázolásmódját tekintjük. Nem kritikai értékítélet ez, most nem is ez a feladatom, de hát karácsony van és most meg itt van egy film, ami más oldalról közelíti meg a hitelességet.
Rendhagyóan kell saját állításaim elébe vágnom. Hiába az ajánló műfaja, ezt a filmet most nem azon érdemeiért fogom méltatni, amiért általában filmet szokás. A Farkasok völgye nem az év filmje. Még csak nem is az év akciófilmje.