Természetesen, ha egy filmet a Nemzetközi Nőnapon mutatnak be és az a címe, hogy A legszebb dolog, akkor az csak affélékről szólhat, amit mi férfiak sohasem ismerhetünk meg. Nem, nem a hüvelygombáról van szó e filmben, bár azért olyan nagyon messze nem járunk a témától.
Járatlan utakon jár sajátos elbeszélőmódjával az iráni Morteza Farshbaf: bemutatkozó filmjét kvázi vakon kezdi, de amikor "visszaadja" a nézőnek látását, abban sem lesz köszönet. Mindazonáltal, az utóbbi évek egyik legérdekesebb filmes kísérlete a Gyász.
A férfiak hülyék! – mondja a filmben Emerenc, a gránitkemény jellemű, ám "pokrócmodorú" házvezetőnő, de ezt gondolhatja a filmet rendező veterán Szabó István is, hiszen Szabó Magda hasonló című, világsikerű regényének filmváltozatát erőteljesen nőiesre, lágyra, s ha lehet azt mondani, inkább televízió-barátra hangolta.
Kívánni sem lehetett volna alkalmasabb időpontot a nyáron A rend őre című film hazai, jeruzsálemi bemutatására, hiszen míg a filmben elképzelt öntudatos izraeli fiatalok készülnek forradalomra a szegények rovására meggazdagodottak ellen, addig Jeruzsálem főutcáján valódi izraeli fiatalok kezdenek tömegtüntetésekbe a megfizethetetlen lakhatási költségek ellen.
Vatikán áldását adta Nanni Moretti depresszióval küzdő pápát bemutató filmjére, ami részben azért fontos, mert a forgatás nyugodtan, akadálymentesen folyhatott a megszentelt, titkos és a nagyközönségtől jobbára elzárt helyiségekben, de főleg azért, mert a katolikus hívők körében gyakran kelt felzúdulást, ha egy mozifilm nem éppen kanonizált módon ábrázolja az egyház "szent" dolgait.
A munkanélküli, özvegy Joseph végzetesen elcseszte életét. Az emberi kapcsolatok elől elzárkózik, a konfliktushelyzeteket kizárólag erőszakosan képes kezelni. Iszik. Legjobb barátja rákban haldoklik, egy este pedig a vak dühében másik társát, a kutyáját rúgja halálra. Egyik szokásos napi balhéból menekülve a mélyen hívő Hannah jótékonysági butikjában talál menedéket...
Ismét egy félrevezető, megtévesztő filmcím. Szó sincs e filmben magas színvonalú szexuális aktusokról. Sőt, éppen ellenkezőleg. Anne (Juliette Binoche) az ismert Elle nevű női magazin szerkesztője, aki éppen diákprostituáltakról ír cikket, azonban ahogy egyre mélyebben megismeri témáját és ahogy közeledik a leadási határidő, a középkorú újságírónő úgy szembesül saját szexuális életének "maradványaival".
Cristi Puiu ezúttal nemcsak írta és rendezte, hanem a főszerepli is legújabb "külvárosi történetét", melyben egy férfi egykedvű szenvtelenséggel válik legszürkébb és leghétköznapibb mérnökből sorozatgyilkossá. Vigyázat, rettenetesen lassú, kíméletlen remekmű!
Ha egy film temetéssel kezdődik, azt azért sejthetjük, hogy valószínűleg nem fog ugyanezzel végződni. Főleg, ha a cím alá azt írja a forgalmazó, hogy ilyen-olyan-amolyan vígjáték. Nincs is ez másképp a veterán horvát filmes, Rajko Grlić Családban marad című filmjében sem, meglepetésre azonban nem egy közhelyes, harsány trombitaszóval körített délszláv őrületet kapunk, hanem egy majdnem intellektuális, néha meglepően pikáns, finom humorral átszőtt felnőtt-filmet.
Sokkoló, brutális, megrázó. Ilyen és ezekhez hasonló erejű jelzőket dobálnak e film kapcsán, mely rám valahogy nem gyakorolt igazán mély benyomást. A Beszélnünk kell Kevinről ügyesen összerakott, esztétikus kaleidoszkóp egy furcsa, tragikusan alakuló anya-fiú kapcsolatról. Igen, beszélnünk kellene Kevinről és anyukájáról, azonban csak csevegünk, cseverészünk róluk...
A francia Emmanuel Mouret teljes eddigi életművét, így ezt a filmet is a szerelem pontos meghatározásának szentelte. Mi lehet az az egzakt, körülhatárolható, beazonosítható, leírható pont, pillanat, hangulat, érzet vagy érzület, amit átélve, amitől kezdve, vagy aminek okán azt mondjuk: szerelmes vagyok! Hogyan működik, mi hozza ezt létre?
Nehéz eldönteni, valójában kiről is szól A Vaslady című film? Margaret Thatcherről, aki konzervatív pártvezetőként lett Anglia első női miniszterelnöke, vagy Meryl Streepről, akit, ezúttal Thatcher megformálásáért, a filmtörténelemben egyedülálló módon, tizenhetedszer jelöltek a Legjobb női alakítás Oscar-díjára? Az egyik nagy politikus, a másik nagy színésznő – a film mintha így már nem is lenne annyira lényeges…
Természetesen, az Ördögsziget című film eredeti norvég nyelven nem véletlenül szól úgy, hogy Bastøy királya… A címben említett sziget ráadásul mindössze helyszíne, de nem főszereplője ennek a valóságban megtörtént, lenyűgöző kiállításban, gyakorlatilag hibátlanul elmesélt történetnek. Mindez bárhol, bármikor megtörténhetett, most is történik és meg is fog történni, amíg lesznek büntetőintézmények, fegyencek és fegyőrök.
Az első kockákon Mikael, a történet oknyomozó újságírója éppen azon morfondírozik egy számára katasztrofálisan végződő sajtóper után, hogy ezek után lesz még valaki, aki kíváncsi rá? Dolgozhat-e egyáltalán még hiteles személyiségként szakmájában? Nos, éppen ezek azok a kérdések, melyeket a rendező David Finchernek is fel kellett volna tennie magának, még jóval e film forgatásának megkezdése előtt.
Németország "boldogabbik" felén, az akkori NSZK-ban a hatvanas évekre vált felnőtté az a generáció, akiknek szülei közül sokan közvetlenül tehetők felelőssé a második világháború náci rémtetteiért, ám akik már egy új, liberális és pluralista társadalomba szocializálódtak. Ez az ideológiai és társadalmi dinamika aztán a hetvenes évekre érte el a robbanáspontot, ez a film viszont az odáig vezető utat kísérli megfejteni.
Ahogyan a mondás is szól, a pokolba vezető út is jó szándékból van kirakva, úgy teremt komoly pszichológiai drámát egy súlyosnak tűnő, de szerencsésen alakuló, végül is banális helyzetből az izgága Alex is a Legjobb szándék című új román filmben.
A film alapjául szolgáló színdarab 2011 januárja óta fut nálunk is, a Vígszínházban. Az öldöklés istene tipikus bulvárdarab, a szó jó, egyszersmind rossz értelmében. Eleven, pörgős, szellemes és szórakoztató, ám sekélyes, elnagyolt és bombasztikus. Viszont szórakoztató. Roman Polanski, bár nem igazán patent vígjátékairól híres, azért van olyan profi, hogy mindezt kihozza annak filmváltozatából is. Persze, ehhez azért kell négy színész is...
Van abban valami fájdalmasan "magyar ugaros", hogy nemzeti kincsünk, a Magyar Tenger, vagyis a Balaton amolyan igazi, úttörőtáboros, nosztalgikus és romantikus kamaszszerelmes filmben először egy német filmben jelenik meg.
Goethe ezerszer és ezerféleképpen megénekelt romantikus Faustját a kortárs orosz film kurrens Nagy Művésze, Aleksandr Sokurov sárba taszítja, bűzös lyukakba gyömöszöli, szinte zsigeri ösztönlénnyé csupaszítja, de az ördögi Mefisztóval még jobban elbánik. Mindezzel együtt, az európai kultúrkör egyik legfontosabb kulcstörténetének még sohasem szültetett ilyen festői hatású adaptációja.
Andrei Zvyagintsev a minimalista történetek ifjú mestere, ezúttal még egyet húzott nadrágszíján. Elena című új filmjében még a Visszatérésnél is vékonyabb történettel áll elő, itt a címszereplő orosz anyácska ágyaz meg kicsiny, de egyre növekvő, lustálkodni sem rest családjának. Sok csend, szinte semmi akció, rezzenéstelen arcok egy kíméletlenül őszinte társadalmi látleletben.