Az újgenerációs akcióhős, Jason Statham ismét támadásba lendül: ezúttal bérgyilkosként vállalkozik az utolsó, de most már tényleg a legutolsó melóra.
Hat évvel a München után a Moszad-ügynökök ismét akcióba lépnek, ezúttal azonban egy háborús bűnöst akarnak bíróság elé állítani. Nem könnyíti meg a dolgukat, hogy ehhez a hatvanas évek Kelet-Berlinjének korlátait is át kellene hágniuk.
A tavaly tavasszal bemutatott és meglehetősen gyengécskére sikeredett A titánok harca után az ember fenntartásokkal tekint egy olyan film elé, amely ugyancsak a görög mitológiából merít és köze van a titánokhoz is. De aggodalomra semmi ok, ez valami egészen más.
Ahogy ma a pénz, úgy a jövőben (vagy egy párhuzamos univerzumban?) az idő a fizetőeszköz. Ráadásul az emberek 25éves koruk után nem öregszenek: aki halmozza a perceket, örökké fiatal marad, aki viszont nem rendelkezik tengernyi idővel, az egy darabig tengődik, aztán vagy más idejét rabolja, vagy meghal.
Erdőszéli házas, családgyilkolós, személyazonosság-megkérdőjelezős, kísértetes thrillert láttunk már épp eleget, ettől függetlenül lehetne még maradandót alkotni a témában. Jim Sheridannek sajnos nem sikerült, legalábbis nem a jó értelemben.
Egy olyan akciófilm, amely azon tinilányok kedvéért készült, akik az Alkonyat Jacobjáért rajonganak, már ötletszinten sem tűnik túl életképesnek, és ezt sajnos a végeredmény bizonyítja is.
A dán rendező, Nicolas Winding Refn legújabb alkotásában az akciómozit házasítja a művészfilmmel – és az elegy működik. Persze Ryan Gosling nélkül csak fele ennyire lenne jó.
Minden jó, ha jó a vége: az idei nyár egy igazi filmcsemegével zárul, melyben Steve Carell és Ryan Gosling parádézik olyan remek partnerekkel, mint Julianne Moore, Emma Stone, Marisa Tomei és Kevin Bacon.
Francois Ozon ismét a nőkhöz nyúlt, már ami a témaválasztást illeti. A retrohullámot meglovagoló szatírája arról szól, miként vált a reprezentatív, semmittevő gyárosfeleségből karizmatikus, rátermett vezető.
Derek Cianfrance rendező-forgatókönyvíró évekig készült erre a filmre, és a végeredmény őt igazolja. Ráadásul a szereplőválasztással sem nyúlt mellé.
A válságos időkben örülni kell, ha fix munkája van az embernek. De mit tegyen, akinek a főnöke kibírhatatlan? Seth Gordon nyári komédiája megpróbál csattanós választ adni a kínzó kérdésre.
Joe Wright eddig három mozifilmet rendezett, és ebből kettő olyan kosztümös-romantikus siker volt, mint a Büszkeség és balítélet, illetve a Vágy és vezeklés. A Hanna valami egészen más, de a jelek szerint Wright az akcióműfajban is otthonosan mozog.
Kate Hudson, esküvői előkészületek és szerelmi sokszög – a producerek (köztük Hilary Swank) azt gondolták, ennyi elég egy szórakoztató, nyári romkomhoz és a sikerhez. Tévedtek.
Nem kellett sokat várni a Másnaposok második része után, máris itt van a női megfelelője: a lánytársaság egyik tagja házasodik, de előtte a csajok még alaposan kitesznek magukért.
A Michael Connelly regényéből készült fordulatos tárgyalótermi thrillerben Matthew McConaughey ismét ügyvédszerepben tűnik fel. Tizenöt év elteltével azonban az idealista pályakezdőt egy dörzsölt, harcedzett védőügyvéd váltotta fel.
A Kazuo Ishiguro regényéből készült melodráma egy elképzelt múltban játszódik, ahol egyesek létjogosultságát csupán az adja, hogy mások felhasználhatják őket.
Vannak rókák, melyekről több bőrt lehet lehúzni: A Karib-tenger kalózai franchise is ilyen. Gore Verbinski nagy sikerű trilógiája után itt a ráadás.
Az angol komikuspáros Simon Pegg és Nick Frost a zombi- (Haláli hullák hajnala) és a zsarufilmek (Vaskabátok) után ezúttal az ufós filmeket és a roadmovie-kat parodizálja egy füst alatt.
David Bowie fiát, Duncan Jones rendezőt a jelek szerint felettébb foglalkoztatják a futurisztikus kérdések. A Hold című kamaradarab után másodszorra egy nagy költségvetésű, dinamikus filmet készített.
Liam Neeson ötvenes évei végére akcióhőssé nőtte ki magát. Az Elrabolva után ismét Európában küzd a rosszarcúak ellen, ezúttal némi amnéziával fűszerezve.