Még csak február van, jönnek majd új versenyzők is, de az év eddigi legpocsékabb vígjátékát a baráti Lengyelországban készítették, egy túlkoros tinivígjátékba oltott humortalan horrorparódiát.
Kritika a Netflix családi kalandfilmjéről, az ‘Ohana: Az igazi kincs nyomábanról – ami pont olyan, mintha Spielberg vagy valamelyik országos cimborája forgatta volna le 30 évvel ezelőtt.
Könnyű nőcske, Gyalog galopp, Buli az élet, Scott Pilgrim a világ ellen – megmutatjuk a jó irányt a népszerű streaming platform végtelen vígjátékóceánján!
Ne tévesszen meg senkit az előzetes és a felvezetés, az embereket megszálló gonosz lelkeket a túlvilágra visszapateroló démonvádászok meséje nagyon is húsba vágó kérdéseket jár körül a Netflixen.
1970-ben tüntetők zavarták meg a Miss World szépségversenyt Londonban, az HBO filmje szerint örökre megváltoztatva a verseny arculatát és megítélését. De azok a feministák, akiket itt látunk, nem tűnnek nagy rendbontóknak.
A frissen szabadult volt fegyenc megváltástörténetét ráadásul nem csak az *NSYNC egykori üdvöskéje miatt érdemes megnézni. Kritika az Apple TV+-on látható Palmer című filmdrámáról.
Az olajválság kellős közepén rukkolt elő energiatakarékos háromkerekű autójával az ötgyerekes Liz Carmichael, mondván, ez a megoldás minden problémára. De volt, amit nem mondott el.
A történet kísértetiesen hasonlít egy vagy akár több másik film sztorijához, pedig nyilván nem koppintásról van szó, de a lényeg az, hogy a megtámadott rabszállító autó története baromi izgalmas.
Az angolok Ryan Murphyjétől érkező sorozat, amelyben két ikonikus meleg sztár, Neil Patrick Harris és Stephen Fry is feltűnik, igazi érzelmi hullámvasút – de érdemes rá felülni. Kritika az Ez bűn című miniszériáról.
Plusz: Az Igazság Ligája négyórás változatát az HBO GO-n is láthatjuk a világpremierrel egy időben, március 18-án.
Ráadásul elárulta, miről szólt volna a Deadpool harmadik része, mielőtt besorolták a Disney Marvel-filmjei közé.
Bár a légicsaták látványosak, hitelesek, akárcsak minden, ami magával a háborúval kapcsolatos, ennek az igaz történetnek vannak elemei, amik első blikkre is forgatókönyvírói leleménynek tűnnek, és pont ezek húzzák vissza a filmet.
A Netflix miniszériájából mindent megtudhatunk az állatok társkereső applikációjáról, az adóhatóságok titkos fegyveréről és a cápabiztos kábelekről.
És Fran Lebowitz rajongóinak is látniuk kell Scorsese netflixes dokuszériáját. Hogy nem tudod, ki az a Fran Lebowitz? Tök mindegy! Az első perctől kezdve imádni fogod. Kritika a Mintha egy városban lennél című sorozatról.
Végül is nem kell sok minden egy westernhez: pár koszlott helyszín, néhány ellenszenves alak, a hős, akinek múltja van, és valaki, akinek jövője. Mindezt kipipálhatjuk az HBO vadnyugati filmjében.
Jason Moma mellett Jodie Turner-Smith is biztos befutó a készülő The Witcher: Blood Origin stáblistáján.
Ez állítják bizonyos Warner-közeli informátorok, hogy élőszereplős Harry Potter-sorozatot készít az HBO Max. Mindeközben Daniel Radcliffe egy Teszlek-süveges Bernie Sanders-mémjén nevetgél a követőivel együtt.
A saját erejéből meggazdagodó indiai kisember Netflixen debütáló története sokban emlékeztet Danny Boyle Oscar-díjas munkájára, az inspiráció azonban teljesen máshonnan jön.