Ma nem sok lehetőséget kap a lötyögés, aki nem koncertet akar, vegyen lemezt, vagy spanyolságot! Aztán egyből irány a koncertek, egészen a végéig!
Ha az időjárás megengedi, töltsük az ünnepnapot a szabadban, főleg a Rómain és a Skanzenben, ahol remek programok várják a családokat. Aki tánc- vagy filmművészetre vágyik, a Müpában megtalálja a számítását, a zenerajongóknak meg főleg jazzel kedveskednek a megszokott helyeken.
A pörgős szombat kifárasztotta a vasárnapot, de azért akad móka elég. Sőt! A skanzeni ünneplés átkúszik az ünnepnapra is! A családok ma Vízipókkal és barátaival találkozhatnak, hogy aztán a szülők valamilyen koncerten pihenjék ki a bogaras traumát, míg a fiatalok mondjuk otthon tévéznek.
Mozgalmasan indul a hétvége, a koreaiak már a Hungexpon vannak, Csepelen mozgolódnak a családok, és elő-gyereknap létezik a Camponában! Amolyan féleség! És ez még mind a sok koncert előtt van, amik majd még jönnek! Mennek. Hejj, most igazán jó szombatistának lenni!
E vasárnap is ünnepeljük a tavaszt, Európát, Budapestet, a képregényeket, és nem utolsó sorban az autómodelleket! Vagy ünnepelje mindenki azt, amit akar, számos progrtamból lehet választani!
Midőn e sorokat képernyőre vetem, eléggé kellemetlen időjárás borítja bús felegekkel homlokom, remélem, hétvégére madácsicsergés remeg át a program-dombokon, képzavar-erdő, ezt ne vegyék zokon!
A mai vasárnapunk nem panaszkodhat programok terén, számszakilag rendben van, és az is, hogy kicsit csendesebb, mint a szombat. Mindenki megtalálhatja a magának tetsző eseményt, legyen az családias, vagy éppen magánynak való. Kicsit korábbi fekvéssel készüljünk rá a jövő hétre!
Mintha szokássá kezdene válni, hogy a vasárnap programkínálat terén támogatni igyekszik a dolgos hétfőt, ezért csak módjával kínál őrületes eseményeket, és azt is csak polgári időben. A szombatról megöröklött banzájok után fokozatosan csúszunk át kulturából a bulikába, de azt is csak amolyan vasárnaposan, hálás öregecskén!
Tavaszra a vasárnapok elengedték a programtumultust, csak annyit adnak, hogy meglegyen a választás lehetősége. Azért nem kell búsúlni, Autók, étel, virág, piac, majd a mozik és a zenei aktualitások várják a vasárnapi vendégeket!
Húsvét vasárnapján otthon az ember helye, hogy felkészűljön a másnapi locsolásra, tojás keresésre és egyéb egzotikus feladatokra. Aki azonban nem bír magával, találhat némi programot, korlátozott mennyiségben és műfajban.
Ezen a héten forradalmasítják a pénteket, kokárdázzad be Te is a várost! Úgy értem, menjél el mindenfelé, aztán találd meg a neked tetsző ünnepi rendezvényeket, délelőtt a családdal, este meg a partizán barátokkal!
Ma a képregény gyűjtők örülhetnek együtt a kis csillagászokkal, de a vásározni vágyók sem maradnak szomorúak! Akik odavannak az emlékekért, ma nagy napra ébredtek, felidézhetik a rock-nagymama szellemét és Szécsi Palit is szerethetik bolondulásig!
Mozi és zene jellemzik a mai napot, közbeékelve egy kis növényzettel és csillagászattal. Remek programozási lehetőségek kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Az Akvárium mindent visz!
A kétezerrel pörgő szombat után egy pihenősebb vasárnap következik. Megmaradtak az ásványok, jött melléjük mese, növény és mozi! A zene kicsit kevesebb, mint tegnap, de legalább olyan sokszínű!
A délelőtt vásárral kezdődik, aztán terráriumlakókat nézhetünk és gyerekmozit, majd késő délutántól mehet a csapatás! Csak egy szokásos vasárnap.
Vasárnap lévén a programok száma kissé megrendült, ám szokás szerint ez nem ment a minőség rovására. A nap első felében a családi rendezvények dominálnak, ezekhez külön jó lesz a tavaszias időjárás! A délután beleúszik a kellemes zenélésbe, az estét meg megfejeli egy különleges sportközvetítés!
Egy menő szombat után joggal szerénykedik a vasárnap, de azért nincs oka szégyenkezésre! A délelőtti családias elfoglaltságok után már jóféle zenéket tartogat a nap hátralévő részére. A korán kelés miatt korai végzés!
Nem kell szégyenkeznie a vasárnapnak sem, erre a hétvégére maradtak események jócskán neki is. Jótékonysággal kezdi a napot, majd családi hétvége kerekedik börzével, fesztivállal! Kora délután elkezdődik a zenebonás rész, ezúttal egy dupla koncerttel, majd egyre merészebb muzsikával operál a nap estig. Ma kicsit korábban térhetünk az ágyba, holnap melóka!
Bár jócskán év eleje van, és hideg is, már indul a fesztiválszezon üstöllést, méghozzá ütős! Gyerekek és felnőttek is megtalálják a tartalmat erre a vasárnapra, jó szórakozást kívánunk!
Eljött az év utolsó buli-napja! Meg bármilyen napja. Ha mégis a buli, akkor segítünk neked válogatni számos szórakozóhely programjából!