Egy 8 éves kisfiú szinte hihetetlen, valós történetét szintén nem túl hihető módon, de legalább látványosan vitték vászonra.
Hálás vagyok Marc Webbnek. Noha Hollywood és a Pókember kapcsolatának történelmét ismerve tudjuk, hogy tulajdonképpen nem
A Bérgavallérnak ugyan John Turturro a rendezője, írója és főszereplője is, de legalább annyira a Woody Allen filmje is –
Minden jel arra mutatott, hogy valami igazi filmes csemege készül. Egyrészt John Turturro miatt, aki még a Transformers nevű
Kilencedik alkalommal adták át hazánk legmagasabb honoráriummal járó, magán-irodalmi díját, az AEGON Művészeti Díjat, amelyet idén a tíz jelölt könyv közül Kun Árpád Boldog Észak című regénye nyert el.
A Salvo egyáltalán nem egy klasszikus gengszterfilm. A külsők helyett a belső dolgokra figyel, a keménységből átfordul a
Vakítóan fehér környezet, repkedő mínuszok, rengeteg, pontosan dokumentált elhalálozás – utóbbiért egy Norvégiában munkálkodó, fia elvesztését feldolgozni képtelen, svéd bosszúálló a felelős. Véres, brutális, csendjeivel is fergeteges, kihagyhatatlan moziélmény. Én szóltam.
Ki ne ismerné az Óz, a csodák csodáját és Judy Garland örökzöld slágerét? Most a történet folytatódik: a Visszatérés Óz birodalmába
Minden szándék ellenére nehéz az egyszeri olvasónak az ilyen könyveket ugyanúgy értékelnie, mint az összes többi olvasmányát. Így vannak ezzel a profik is. - Bodó Viktória Booklány írása Hozleiter Fanny Mosolyka Te döntesz című könyvéről.
Keszthelyen, a múzeumok városában a múzeumok és kiállítóhelyek akciós jegyárakkal, szünnap nélkül tartanak nyitva, hasonlóképpen Badacsonyban az Egry József múzeum, illetve a Szegedy Róza Ház.
Balatonmáriafürdőn a Florida Fagyizó indult idén a Balaton Fagyija 2014 versenyen, az idei két benevezett édesség a Balatoni Randevú és a Balaton Mámor fantázianévre hallgatott.
Grúzia fővárosában, Tbilisziben járunk, ahol az egyik tévécsatorna Az év anyukája szépségverseny megrendezésére készül. A
John Turturro új rendezése (ahogy azt sejteni lehetett), pontosan olyan, mintha Woody Allen rendezte volna. De azért (kábé úgy, ahogy sejteni lehetett), látszik rajta, hogy nem Woody Allen rendezte. Viszont nagyon jót tesz a Bérgavallérnak, hogy játszik benne.
A regény egyszerre olvastatja magát regényként és novellafüzérként: a generációs regény keretei minduntalan elgörbülnek, a lineáris regényidőnek azonban csak szeleteit látjuk felvillanni a szövegtérben. - Virágh András recenziója Háy János Napra jutni című regényéről.
Hálás vagyok Marc Webbnek, hogy az ótvar első Pókember-trilógia után használhatóan tudta újrakezdeni a szériát. Kár, hogy
Fura szerzet John Turturro legújabb rendezése. Igazi vágyálom mozi ez, hiszen egy olyan férfiról szól, aki minden nőt képes
Már elfásulva legyintünk arra, hogy a kreatív válságban levő amerikai filmgyártás gátlástalanul hasznosítja újra a potens
Az még csak rendben van, hogy sose halunk meg, vagy ha mégis, csak igen sokára, de mi lesz velünk addig?Gondoskodnak-e nekünk
Doppelgänger – vagyis dupla, hasadt személyiség. E.T.A. Hoffmann is írt róla már, de Dosztojevszkij tette igazán ismertté.