Bőrpofa a verda felé közelít brummogó láncfűrészével, ám az istennek nem indul a motor, a rendőrfőnök azzal fenyegeti beosztottját, hogy visszarugdalja a közlekedésiekhez, eközben pedig a vietnami háborús szakaszvezető tajtékozva üvölti: „Azt mondtam tüzet szüntess, melyik barom lőtt?”
Május 8-án adták át a legjobb tévés produkcióknak járó British Academy Television Awards díjakat a Royal Festival Hallban Londonban. A Letöltendő idő, a Big Zuu's Big Eats és A Segítség című, covid-tematikájú dráma alkotói több díjat is hazavihettek.
Folytatódott Amber Heard bírósági meghallgatása, a színésznő ezúttal James Francóhoz fűződő viszonyáról vallott. Továbbá megemlítette, hogy volt férje szívből gyűlölte a színészt, akire Depp folyamatosan féltékeny volt – talán nem is alaptalanul.
PG-13-as besorolást kapott a Doctor Strange 2. része, azaz nem minősítették kimondottan durva, felnőtteknek szóló filmnek. A döntés komoly vitákat szült az új Marvel-mozi hétvégi bemutatója után, egyesek szerint ugyanis rászolgált volna a szigorú R minősítésre.
Az Oscar-díjra jelölt Frank Langella április közepén kényszerült távozni a The Fall of the House of Usher (avagy Az Usher-ház bukása) című Netflix-produkcióból. A streamingszolgáltató csupán egy szűkszavú közleményt adott ki a színész menesztésével kapcsolatban, Langella azonban nyílt levélben tálalt ki a történtekről.
Térségek és műfajok párbeszéde. A világ minden tájáról érkeznek a legkülönbözőbb művészeti társulatok a 2023-as X. Színházi Olimpiára, amelynek programjai a Nemzeti Színház koordinálásával valósulnak meg Magyarországon. A gigantikus eseménysorozat több művészeti ágban, sok alprogrammal, több kisebb fesztivállal kiegészülve, áprilistól júniusig kínál egyedülálló lehetőséget a találkozásra a színházaknak és a közönségnek egyaránt. A tervekről a szervezők és a magyar partnerszínházak képviselői számoltak be a sajtónak és az érdeklődőknek, a MITEM idei szakmai programjának beszélgetésén.
M. Tóth Géza rendezésében, Kovácsházi István, Rálik Szilvia, Szemerédy Károly, Horti Lilla és Gábor Géza főszereplésével, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével mutatja be Wagner monumentális Ring-ciklusának záródarabját 2022. május 15-én a Magyar Állami Operaház.
Befutott a God's Favorite Idiot című Netflix-vígjátéksorozat előzetese, melynek két főszereplője a Joey-ból és a Hivatali karácsonyból ismert Ben Falcone és felesége, Melissa McCarthy.
Az Akkezdet Phiai formáció tagjaként a színpadon állva egy csomó ember előtt nem érezte jól magát megmondó emberként.
1962. május 9-én született a Depeche Mode legendás frontembere. Íme néhány érdekes infó az ikonikus énekesről.
Korben Dallast eredetileg Zaltman Blerosnak hívták, és nem is taxisofőr volt, hanem melós egy hajtóműgyárban. A piperkőc rádiós, Ruby Rhod szerepét Prince-nek szánták – a korai vázlatrajzokon látszik is, milyen őrült ruhakölteményeket adtak volna rá!
A Vizuális kultúra Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny hazánk legismertebb és méltán a legszínvonalasabbnak tartott ifjúsági vizuális művészeti pályázata. 1996 óta meghatározó hagyomány.
Öt évvel ezelőtt indította útjának a Férfiak Klubja Független Társadalmi Szervezet egyedi kezdeményezését, mely szerint legyen az évnek egy kitüntetett napja, mely az apa-gyerek kapcsolat megszilárdításáról szól. Ez a nap pedig az apák napját követő hétfő, ami idén június 20-ra esik majd.
A Millenáris Park közkedvelt játszótéri mesefigurája, Zöld Péter elevenedik meg a HolddalaNap Zenekar új meselemezének bemutató koncertjén. Gyereknapon, május 29-én autentikus népi hangszereken kel életre népdalok és versfeldolgozások által a mese a Nemzeti Táncszínház színháztermében, a Millenárison.
Ez a nap sem a fergeteges meglepetéseiről lesz híres, ámbátor mégis eltávolodik a megszokottságtól. A zenék közti szünetet igyekszik megfelelően kitölteni, a főszerep - mint mindig - most is a muzsikaszóé marad. A táncos lábak ma otthon maradhatnak, inkább az elmélyülés és a hétfő felé vezet már, mert hétfő van...
Zordon az oroszlánokat terrorizálta, a Csúf a Jót és a Rosszat, Dolores Umbridge pedig fél Roxfortot. Mellettük a Grincs, aki ellopta a karácsonyt, szinte már ártatlan ministránsfiúnak tűnik.
Alig 32 év késéssel néztem meg Patrick Swayze klasszikusát, és nem estem tőle hasra. Sőt, voltak részek, amiket kifejezetten rossznak vagy éppen értelmetlennek tartottam.
A sokszor komor vagy túlgondolt magyar filmek ritkán szólnak a menőségről, de ha mégis, az remek dolog! Listánkon ott vannak a legmenőbb arcok Cserhalmi György taxisofőrjétől Nagy Zsolt vámpírjáig.