A hosszú hétvége közepére vegyesfelvágott az ajánlat. Természetesen lesz vásár és börze, hiszen annak van itt a napja. Lesz aztán ünnepségre való ráhangolódás, mert annak is jön az ideje. Tudomány, séta, színház és mozi következnek, és főleg a jótékonykodás, ami már a zenét vezeti be. És azzal végzünk is.
A Beporzók napja alkalmából a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyerekek számára, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet a beporzó rovarokra, az őket veszélyeztető környezeti tényezőkre, védelmük fontosságára, lehetőségeire.
Pedig még csak március van! Az Adam-projekt nemcsak egy látványos és vicces időutazós mozi a tévében, de az E.T., a Vissza a jövőbe és Az utolsó csillagharcos méltó örököse is egyben.
A Szomszédok és a Heti hetes mellett a Jó reggelt, Vietnam! szinkronja, a színpadi szerepei és Ede bácsi poénjai miatt is szerettük a 2014-ben elhunyt színészt.
Megkezdődtek a főtáblás küzdelmek a „Tenisz Paradicsomában”, azaz a kaliforniai sivatag ékköveként díszelgő Indian Wellsben. Az ötödik Grand Slamként elhíresült verseny három év után először kerül sorra megszokott időpontjában, tavaly ugyanis októberre halasztották a pandémia miatt, 2020-ban szintén a világjárvány miatt törölték a meccseket.
Matt Damon marsi kalandját Etyeken és Budapesten forgatták, de nem ez az egyetlen érdekessége Ridley Scott filmjének.
Sylvester Stallone legalább annyira röhejes főgonoszt alakított a Kémkölykök 3D-ben, mint barátja és kollégája, Arnold Schwarzenegger a Batman és Robinban. És akkor még nem is beszéltünk az őrült Jim Carrey-ről és Sonicról, vagy a haláli humorú Bill és Ted-párosról!
Ezen a - remélhetőleg - szép szombaton egyaránt készülnek a tavaszra és a nemzeti ünnepünkre is. Lesz ezért vér, pálinka, ágyú, és huszárok is! Eztán következik egy magvas mozi sáv, amit aztán végeláthatatlan zenekavalkád követ. Jó kis szombat ez, ideje huszárosan belevágni!
Indul a maratoni hétvége! Az első nap tévés kínálata reményeink szerint csak a kedvfokozó felvezetés, mindenesetre akad azért néznivaló, ha éppen arra visz a lendület.
Amikor az eredeti Egy rém rendes család már pont az utolsó körénél járt, akkor jött a magyar adaptáció. Ezzel meg is lett 2006 egyik legkellemetlenebb tévés erőlködése.
Miközben a cég a toleranciáról és a békés együttélésről papol, a Pixar dolgozóinak levele szerint keményen cenzúrázza a filmeket, az LMBTQ szereplőket olyan minimálisra farigcsálja, amennyire csak lehet. Közben Oroszországban minden üzleti tevékenységét fel akarja függeszteni.
Az asszony beszállt a kamionba, aztán senki sem látta, a sofőr meg tagadja az egészet. Innen szép nyerni, de a 90-es évek végén Kurt Russellt nem lehetett lenyomni.