1912. május 13-án, azaz 110 éve született Várkonyi Zoltán színész, rendező, színházigazgató, aki már 1979 óta nincs köztünk, és akinek a legjobb történelmi kalandfilmjeinket köszönhetjük. A PORT.hu olvasóinak szavazatai alapján az alábbi rangsor állt össze.
65 éves lenne a punk zene legemblematikusabb alakja, minden idők egyik legbotrányosabb rock and roll sztárja. Íme néhány érdekes vagy épp sokkoló infó a Sex Pistols egykori basszusgitárosáról.
Korben Dallast eredetileg Zaltman Blerosnak hívták, és nem is taxisofőr volt, hanem melós egy hajtóműgyárban. A piperkőc rádiós, Ruby Rhod szerepét Prince-nek szánták – a korai vázlatrajzokon látszik is, milyen őrült ruhakölteményeket adtak volna rá!
1962. május 9-én született a Depeche Mode legendás frontembere. Íme néhány érdekes infó az ikonikus énekesről.
Itthon az Ötvös Csöpi-filmek, Nyugat-Európában a Sándor Mátyás-epizódok tették sztárrá. Bár a Balaton és a vitorlázás volt az örök szerelme, évekig bánta, hogy egy kapzsi menedzser miatt Franco Nero elhappolta előle a Nőrablás főszerepét, s így kútba esett a nemzetközi karrierje. Bud Spencer örökös szinkronhangjára emlékszünk önéletrajzi kötete, valamint egy róla írt könyv néhány felejthetetlen anekdotájával.
A színésznő amerikai karrierjét egy házasságtörésnek köszönhette, szívesebben viselt kezeslábast, mint csillogó ruhát, mégis ő volt Hollywood egyik legnagyobb szexszimbóluma, aki 53 éven át élt nyílt házasságban.
2011. április 28-án volt a Koszorúslányok díszbemutatója, mi pedig a jeles esemény évfordulójának alkalmából összeszedtünk egy tucatnyi olyan komédiát, amelynek nők állnak a középpontjában, és nagyon viccesek.
Április 24-én töltötte be 80. életévét a XX. század egyik legkiemelkedőbb dívája. Születésnapja alkalmából összeszedtünk róla néhány fontos infót.
1889. április 16-án született az egyetemes filmtörténelem talán legnagyobb nevettetője, Charles Chaplin. A jeles esemény alkalmából összegyűjtöttük legjobb filmjeinek azt az öt részletét, amely a mai napig képes bárkit megkacagtatni.
1947. április 21-én született a punk rock keresztapja. Íme néhány érdekes infó, ami talán újdonság lehet vele kapcsolatban.
2002. április 5-én távozott az élők sorából a ’90-es évek egyik első számú rockikonja, az Alice in Chains frontembere. Íme néhány fontos infó a legendás grunge énekesről!
Hatvanhárom éve, hogy bemutatták ezt a csodálatos vígjátékklasszikust, amit a PORT olvasói is imádnak. Legfőbb ideje volt hát, hogy összegyűjtsünk róla pár érdekességet.
1942. március 25-én született, azaz kereken 80 éves lenne a soul királynője. Íme néhány érdekes infó a legendás énekesnőről.
1992. március 20-án mutatták be az amerikai mozik Paul Verhoeven Sharon Stone-nal és Michael Douglasszel forgatott legendás filmjét – amivel kapcsolatban nem mindenki csak a szépre emlékezik.
1947. március 25-én született, azaz 75 éves minden idők egyik legsikeresebb brit énekes-dalszerzője. Összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet a kerek évforduló alkalmából.
1997. március 9-én hunyt el a ’90-es évek egyik legmeghatározóbb hip hop sztárja. Összegyűjtöttünk néhány érdekességet a 25 éve elhunyt ikonikus rapperről.
Bármilyen hihetetlen, minden idők egyik legszexibb rocksztárja március 2-án betöltötte 60. életévét. A kerek évforduló alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet az örökifjú énekesről.
2002. március 5-én vette kezdetét minden idők legnézettebb reality showja, az Ozzy Osbourne és családja életét bemutató The Osbournes. Íme néhány fontos infó az MTV öt évadon át futó legendás szériájáról!
A The Velvet Underground egykori frontembere március 2-án lett volna 80 éves. Íme néhány kevésbé ismert tény az alt-rock ikonról.