A technika már az 1920-as években lehetővé tette, hogy egy színész kettős szerepben tűnjön fel (lásd Fritz Lang Metropolisát), az azóta eltelt évtizedekben pedig az ikreket, doppelgängereket és egyéb hasonmásokat felvonultató filmek olyan népszerűek lettek, hogy rendre a legnagyobb sztárok formálják meg őket, Nicolas Cage-től kezdve Christian Bale-en át Tilda Swintonig.
Augusztus 17-én lett 80 éves a színészlegenda, akinek a filmográfiájában felváltva követik egymást az igazi klasszikusok és a bűnrossz alkotások. Mi most a változatosság kedvéért az utóbbiakból válogattunk.
A Halálhajó, A gömb és a Feledés is akkorát üt, hogy az űrhajófal adja a másikat! VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!
A Truman show, a 2001: Űrodüsszeia és a Mátrix hatása persze egyértelmű, de most Greta Gerwig rendező a Collidernek személyesen is elmesélte, milyen nehezebben tetten érhető inspirációi voltak még sikert sikerre halmozó filmjének.
Eredetileg Richard Gere-nek ajánlották fel a Sakál szerepét, és Bruce Willis kergette volna őt. Frederick Forsyth viszont nem volt oda az ötlettől, hogy megint film készül 1971-es bestsellerjéből, A Sakál napjából.
A Star Wars, A Karib-tenger kalózai és a John Wick leforgatása is őrültségnek tűnt elsőre, mégis kasszát robbantott mindegyik.
Sokszor írtunk már forgatási balesetekről, amelyek a jelek szerint menetrendszerűek Hollywoodban, hiszen újabb színészeket találtunk, akik olyan súlyosan megsérültek egy-egy film munkálatai során, hogy a mai napig emlegetik.
A kilencvenes évekre annyira rányomta a bélyegét a Ponyvaregény és a Trainspotting (egyébként méltán), hogy minden más akkori filmet elhomályosított a fényük. Pedig készültek még remek darabok, mutatunk is egy párat.
Luke-ot pont azon a sivatagbolygón rejtették el Skywalker néven, ahol az apja felnőtt. Igaz, Anakin Darth Vaderként már nem emlékezett arra, hogy ő konstruálta anno C-3PO-t. Se szeri, se száma a furcsa ellentmondásoknak a Csillagok háborúja franchise-ban.
Le lehet győzni az éji rémeket? Jó vagy gonosz entitás a fehér ruhás kisfiú? Hogyan tudnak mindig friss ételt tálalni a falatozóban? Mi a védőtalizmánok titka? Megannyi kínzó kérdésre kellene választ kapnunk a 3. évadban...
A szereplőválogatás nehéz, többtényezős dolog, tele kompromisszumokkal, így a filmtörténelem bővelkedik az olyan esetekben, amikor nem az alkotók első választása lett egy adott film sztárja. Számos alkalommal azonban ez kifejezetten jól jött ki!
Kerek 30 éve mutatták be a mozik a Robin Hood, a fuszeklik fejedelmét, ami nemcsak a műfaj mestere, Mel Brooks, de minden idők egyik legjobb filmparódiája. Az évforduló kapcsán összegyűjtöttünk további 9 hasonlóan kacagtató filmet, amely valamilyen zsánerből csinált viccet.
Hihetetlen, de július 26-án ünnepli 80. születésnapját minden idők egyik legnagyobb zenei és botrányhőse, Mick Jagger, a Rolling Stones tavaly még javában koncertezett énekese. Ennek örömére összegyűjtöttük a hozzá kapcsolódó legnagyobb balhékat – a legtöbb (nem túl meglepő módon) szexuális jellegű.
Legalábbis a Rotten Tomatoes nevű kritikaösszesítő site szerint, amely most ünnepli a 25. születésnapját, és ennek alkalmából nyilvánosságra hoztak egy válogatást.
Kerek harminc éve mutatták be a mozik a Csúcsfejek című sci-fi vígjátékot, aminek elég volt ránézni a plakátjára, hogy tudjuk: irtó nagy hülyeség az egész. Az évforduló alkalmából ehhez hasonlóan bugyuta vagy totálisan elszállt high concepttel rendelkező filmeket kerestünk. Vigyázat, nagy kedvencek is vannak köztük!
Megdöbbentő módon sem Ratched nővér, sem Voldemort nem került be a TOP10-be (de Ralph Fiennes egy másik szerepe igen!), és az első helyen is egy elég meglepő választást találunk.