Továbbra is az intenzív osztályon kezelik a szilveszterkor hókotrós balesetet szenvedett színészt, akinek nem csak a lába sérült meg.
Vajon mi a közös Helena Bonham, Carterben, Tilda Swintonban és Kit Haringtonban? Hát az, hogy az őseik is nagy tettekkel hívták fel magukra a figyelmet. Mutatunk nyolc sztárt, akiknek a vérében van a hírnév.
Az Oscar-díjas színésznő egyre jobban belebonyolódik a zsidó identitás kérdéseinek fejtegetésébe, pedig korábban fel is függesztették kommentárjai miatt.
Összeszedtünk hét esetet, amikor akár a stúdió, akár a rendező, akár egyéb körülmények miatt nagyon rosszul járt egy-egy sztár.
Adaptációk esetében gyakran előfordul, hogy ugyanazt a figurát más filmben is viszontlátjuk, és ilyenkor természetesen már egy másik színész formálja meg. Mutatjuk a legviccesebb ahaélményeket.
Nem kell ahhoz feltétlenül sok filmet forgatni, hogy egy kiváló színész bebetonozza a hírnevét a mozi világában, hiszen a minőség fontosabb, mint a mennyiség. Mutatunk is néhány példát.
Egyszerűen nem fogyunk ki az önsorsrontó hírességekből, így a múltkori két válogatás után újabb sztárokat találtunk, akik karrier-öngyilkosságot elkövetve saját maguk legnagyobb ellenségévé váltak.
Kedden volt a szülinapja, jövőre pedig az Indiana Jones ötödik részében láthatjuk – minden egybevágott tehát, hogy összegyűjtsünk róla több mint fél tucatnyi érdekességet.
Ki mondta, hogy férfi és nő között nem lehet barátság? Ezek a sztárpárok bebizonyítják, hogy igenis van olyan, hogy tartós plátói kapcsolat – Hollywoodban is.
November 11-én ünnepelte a születésnapját a Ghost és a G.I. Jane sztárja, Bruce Willis gyermekeinek anyja. A jeles alkalomból listáztuk hat legjobban és hat legkevésbé sikerült produkcióját.
Példátlanul őszinte dokumentumfilm került fel az Apple TV+ kínálatába Selena Gomez: My Mind & Me címmel, amelyben a popsztár a legsötétebb oldalát mutatja meg nekünk, elsősorban mentális és fizikai betegségeire koncentrálva.
A színészt egy Kristina Charlotte Hirsch nevű nő perelte be, amiért állítása szerint még 1973-ban szexuális együttlétre kényszerítette.
A People magazin most hirdette ki, hogy ebben az évben szerintük Chris Evans a legszexibb férfi a Földön, de mi tudunk jobbat: a november 8-án 87. születésnapját ünneplő Alain Delont. 10 fotóval bizonyítjuk.
Múltkori cikkünk után összeszedtünk pár további hasonló esetet, amikor az illető színész saját ballépésével kaszálta el egyik pillanatról a másikra a pályáját – hiszen a sztárvilágban az önsorsrontás gyakoribb, mint gondolnánk.
Szerintünk amúgy annyira nem, de sok ember gondolja azt, hogy Matthew Scar olasz TikTokker, tartalomgyártó, zenész egyenesen a néhai sztár szelleme. Hamarosan egy filmben is eljátszhatja a fiatalon elhunyt színészt.
Camila Morrone és a színész hét évig voltak együtt. A modell pár hónappal ezelőtt töltötte be huszonötödik életévét, szóval a jelek szerint lejárt a szavatossága Leo számára, aki nem először lép hasonlót.
A hollywoodi filmcsillagok is emberből vannak, őket is megrázza, ha elveszítenek valakit, akivel előtte nap mint nap együtt dolgoztak. Valaki hosszú évtizedek után is siratja egykori kollégáját, más életre szóló döntést hozott a gyász hatására.
Sajnos a tehetség még nem garancia arra, hogy tévedhetetlen ízlése és/vagy jóstehetsége legyen valakinek, így nem kevés sztárnak rondítja el a filmográfiáját pár kínos cím. Olyannyira nem kevésnek, hogy a múltkori lista mellé újabb neveket találtunk.