Marty és Doki, azaz Michael J. Fox és Christopher Lloyd a New York-i Comic Conon adtak egymásnak randevút – könnyekig meghatva a rajongókat.
Augusztus közepén arról faggattuk olvasóinkat, melyik a tökéletes film, amiben minden a helyén a van és nincs hiba sehol? Az így kialakult ranglista számos ponton egyezést mutat a PORT.hu-olvasók szavazatai alapján összeállt TOP100-as filmlistával.
Van olyan, hogy a fél világ rajong egy filmért, azon belül is egy karakterért, ami nem mellesleg az adott színészt híressé és sikeressé tette, aztán kiderül, hogy az illetőnek nem éppen a szíve csücske a szóban forgó alakítás.
Miért nem semmisül meg a világegyetem, amikor a két Jennifer meglátja egymást? Hová tűnt az öreg Biff? Évtizedek teltek el az időutazó DeLorean felbukkanása óta, mégis sok a megválaszolatlan kérdés...
Szerencsére mindegyiket meg lehet válaszolni, részben maguk a filmek, részben az alkotók sűrű nyilatkozatai alapján.
Watto piti rabszolgahajcsár, Draco Malfoy és Kevin McCallister nyomorult kis görcsök, Biff pedig egy tipikus iskolai bunkó, akiből Trump-szerű, suttyó zsarnok lesz az időutazás során.
A színész már jó rég nem látta saját filmjét, de karácsonykor pont belefutott a tévében. Találd ki, hogy kommentálta saját alakítását!
Olykor a legjobban megírt történetbe is kerülnek olyan elemek, amik nettó hülyeségek, nem lehet értelmes választ találni rájuk. Ha jót akarunk magunknak, inkább ne is foglalkozzunk ezekkel, mert csak tönkreteszi az élményt! Spoilerek következnek.
Ha klasszikus filmet néznél, és biztosra akarsz menni, ebből a 10 filmből válassz! Van köztük betiltott vígjáték, kultikus gengszterfilm, animációs gyöngyszem és még egy dráma is.
Egyszerű lustaság, előrelátó környezetvédelem vagy összekacsintós belső poén? Nem tudni, de annyi biztos, hogy rengeteg olyan eset van, amikor ugyanazt a kelléket több filmben láthatjuk felbukkanni. Kiválogattuk a legviccesebb eseteket.
A Vissza a jövőbe kultikus járgányának tervezőjéről a népszerű streaming platform készített kiváló portrésorozatot Mítosz és mogul: John DeLorean címmel.
Gurulj el ma este a DeLoreanoddal a budakalászi Lupa Drive-In Autósmoziba, és kiderül! Addig is itt van pár tudnivaló, és néhány érdekesség a világ legjobb időutazós sci-fijéről.
Na de ki a legnagyobb kedvencünk? A szórakozott professzor a Flubberből? Doki a Vissza a jövőbe-trilógiából? Tony Stark a Marvel-filmekből? Vagy Az alkimista és a szűz kémikusa? Szavazz a kedvencedre!
Összeszedtünk 7 olyan kiváló filmet a 70 éves Robert Zemeckistől, amit most meg lehet nézni a Netflixen vagy az HBO GO-n.
Minden év májusának első péntekjén tartják a nadrágmentes napot, amikor a merészebbek gatya nélkül szállnak fel a járművekre vagy mennek be a munkahelyükre. Mi nem vagyunk ilyen bátrak, szóval ehelyett inkább összeszedtük a legnevezetesebb nadrág nélküli pillanatokat a filmekből, sorozatokból és a valóságból.