Programkereső

filmfesztiválok

14. Frankofón Filmnapok

Francia Intézet, Uránia Nemzeti Filmszínház, Turbina, február 28.-március 10.

A Francia Intézet szervezésében idén február 28. és március 10. között tartják a 14. Frankofón Filmnapokat, ahol a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Turbinában 24 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Több közülük a világ legnagyobb fesztiváljain bizonyított már. A Cannes-i Filmfesztiválon négy díjat nyert a Négy nővér, ott volt a világpremierje a Mindent egy lapra című filmnek Virginie Efira-val, ott debütált a Mutánsok Romain Duris-szel, a Salem és a Bonnard - Egy festő szerelme is. A tavalyi Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon szerepelt a Vadállat Léa Seydoux-val és az Őszi sanzon Guillaume Canet-val, Torontóban mutatták be a Nemkívánatos személyeket, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztiválon a Robotálmok pedig díjat is kapott. A Frankofón Filmnapok nyitófilmje A három testőr: Milady lesz.  

Itáliai utazás

Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapesti Olasz Intézet, június 10-ig

A sorozat hatodik évadában tizennégy új és klasszikus olasz filmmel folytatódik az utazás. A kimeríthetetlen olasz filmkultúra remekeit és az olasz tájak sokszínűség felvonultató vetítéssorozat immár hatodik évadába lép. Júniusig a Budapesti Olasz Kultúrintézettel együttműködésben újabb 14 filmet vetítenek, amelyek révén Friulitól Szicíliáig és Lombardiától Abruzzóig keresztül-kasul bejárják Itáliát. Szokás szerint lesznek régi filmkincsek – mint Az éjszaka, amellyel a főszereplő Marcello Mastroianni születésének 100. évfordulóját ünnepelik –, és lesznek újdonságok, melyek többsége csak itt látható majd. Három filmhez vendég is érkezik: december 18-án Gianluca Maria Tavarelli jön Szabadon című, 2003-as sikerfilmjével, amely romantikus komédia és érzelmes felnövéstörténet egyben. A későbbiekben nagy hangsúlyt kapnak a női rendezők munkái; ketten közülük személyesen is elkísérik filmjüket Budapestre. Március 11-én Isabella Ragonesével, a Rosa – A szirének dala című rendhagyó női portré alkotójával, június 10-én pedig Carolina Cavallival, az abszurd humorral átszőtt Amanda író-rendezőjével találkozhatnak nézőink. A filmeket kivétel nélkül eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

FILM/ZENE Tavasz 2024

Uránia Nemzeti Filmszínház, február 27.-április 30.

Klasszikusok és kuriózumok a filmzenék világából Az Uránia idén tavasszal filmzenei kalandozásra hívja nézőit. A február végén induló és április végéig, a Magyar Film Napjáig tartó programban a vetítések mellett közönségtalálkozók és élő zenei programok hívják fel a figyelmet a filmek láthatatlan, de annál fontosabb hangi-zenei dimenziójára. A stílusok és szerzői attitűdök sokféleségét elénk táró program történetileg 110 éves ívet jár be – a nyitó és a záró este korai, 1914-es filmtörténeti kuriózumokat kínál. A magyar filmkincs gyöngyszemei mellett külföldi produkciók és bennük olyan emigráns magyar művészek zenéi is felcsendülnek, mint Rózsa Miklós, Joseph Kosma és Ligeti György.

Pasolini Filmhét

Art+ Cinema, február 29.-március 3.

Pasolini születésére emlékeznek 2024. február 29-én. Ez alkalomból a Pannónia Szórakoztató Kft. cégcsoport által üzemeltetett Art+ Cinema ünnepi retrospektív vetítéssorozatot rendez. Ki is volt ez a XX. századi, meg nem értett zseni? Tanár, költő, esztéta, aki csak harminckilenc évesen kezdett filmezni. Saját személyes kérdéseit szublimálta, így kerek, gazdag, sokoldalú hagyaték maradt ránk. Sokan máig nem értik művészetét, szarkazmusát. Pasolini filmek a Art+ Cinema-ban február 29-től négy napig.

ELTE Filmnap 2024

Bem mozi, március 2.

Hang forog, kamera forog, ééés tessék!Idén is elhozzák nektek a filmrajongók kedvenc eseményét, az ELTE Filmnapot!Vegyétek birtokba a BEM Mozit egy egész napos film maratonra március 2-án! A tematika: Animációs filmek a nagyvilágból! Idén ismét vetítésre kerülnek hallgatók által készített filmek is!  Az esemény nem csak ELTE hallgatóknak szól! Vigyétek anyut, aput, hívjátok a barátokat!