A Disney-Pixar világában eddig is tudtuk, hogy minden megtörténhet, de talán a folyékonyan, dialektussal beszélő állatoknál-tárgyaknál-válogatott szörnyeknél is nagyobb csoda az, amit a Fel! alkotói Carl Fredricksennel véghezvisznek.
Hát ez a cím elég félrevezető. Az Eredeti, a "Hard Candy", azaz keménycukor az internetes szlengben kiskorú lánykát jelöl. Férfi főszereplőnk, Jeff rá is harap a cukorkára, elég rendesen, még a foga is beletörik.
Peter Cornwell filmje korrektül megcsinált horrorfilm, a műfaj hasonló színvonalú darabjai közül mégis leginkább háttere
A cím egyszerű, mégis. Az ritkán fordul elő, hogy "egy szerető" egy akármilyen kapcsolatban. Minimum kettő kell, hogy legyen belőlük. Aki látja a filmet, mégis elgondolkodhat: kire is utalhat az - eredetivel szerencsére megegyező - cím? A férfire, aki szerelmes és a nőre, aki szerelme tárgya? Vagy a férfira és a másik nőre, akivel szintén egyfajta viszonyba keveredik? Vagy a férfi két szeretőjére? Vagy a férfire és a nőre, akik mindketten másba szerelmesek? Az egyik a másikba a másik egy harmadikba... James Gray 2008-as filmje a szerelmi kapcsolatok bonyolult hálózatát kuszálja össze s talán nem is bontja ki - mert nem célja.
Dustin Hoffman első nagyjátékfilmjében (Diploma előtt), akárcsak a legutóbbiban, az idő fogalmával kell, hogy kezdjen valamit.
Nem mondhatnánk, hogy minden pasik rémálma, hogy exbarátnők testet öltött szellem-alakjai bukkannak fel ott és akkor, ahol és amikor a legkevésbé sincs szükség rájuk - nevezetesen az öcs esküvője előtti éjellen -, de azért gyanítom, sokan el tudnak képzelni jobb szórakozást annál, minthogy múltbeli hibáikat kéretlenül és lankadatlanul a szemükre vesse egy fogszabályozós, szeplős tünemény a régmúltból. Mark Waters filmjében Matthew McConaughey-vel egészen pontosan ez történik.
Chanel neve ma legalább annyira közismert, mint az a néhány brand, mely jó pár évtizede stabilan uralja a divatvilágot. Betéve tudjuk a decens kosztümjeit, a fekete-fehér-kombinációt, meg azt a híres ötös számú parfümöt is, melyet Marilyn Monroe viselt korai fotózásai során ruha helyett. Még talán a fekete ruhás-gyöngysort viselő, hihetetlenül gebe, keskeny szájú nő képét is magunk elé idézzük, ha a nevét halljuk. A Chanel-ház szülőanyjáról azonban kevesen tudják azt, amit Anne Fontaine nagyjátékfilmjében elmesél róla.
A szerelmesfilmek szerelmeseként elmondhatom, hogy az elsőfilmes Hans Canosa igazi ínyencséget tálal a műfaj kedvelőinek.
Az időutazás tematikája nem ismeretlen a vígjáték számára. Több mint két évtizeddel ezelőtt a göndör Tom Hanks hódította meg a női nézők szívét egy fordított szituációban: a Segítség, felnőttem! főhőse akkor egy tizenhárom éves kisfiú volt, aki harminc éves önmaga testében ébredt új öntudatra egy vidámparkbeli hirtelen döntés után. Most Matthew Perry bújik a tizenhét évest alakító Zac Efron testébe. Ennél azért rosszabbul is kezdődnek filmek.
A cinikusnak persze azonnal az jut eszébe A felolvasóról, hogy naná, hogy Kate Winslet nyerő lehetett a legjobb színésznő kategóriájában, hiszen a film egyharmadában idősként látjuk, az Oscar-díj pedig közismerten kedveli az öregkort remekebbnél remekebb maszkokban ábrázoló aktorokat. Csakhogy Winslet valóban jó A felolvasóban, s ezt nem a sminkesnek vagy a maszkmesternek köszönheti, hanem annak a szempárnak, melyből egy náci háborús bűnöket tárgyaló teremben egyszerre árad szégyen, titok, üresség, megbánás, demagógia és értetlenség.
Clint Eastwood szerzői pályafutása mára méltán egyenértékű színészi karrierjével - még ha nem is feltétlenül mérhető össze a kettő. Hősei gyakran kemény, árral szemben úszó férfiak, akik történetükkel valamiféle stabil értékrendet közvetítenek nézőik felé. Eastwood most az eddigieknél talán még szikárabb férfit állít meséje középpontjába, az amerikai kertvárosi öregembert, akinek - mint annyi mindenkinek a fehér kerítéses Amerikában - súlyos titka van. Nem véletlenül mered komor tekintettel a világra.
Nagy Viktor Oszkár első nagyjátékfilmjéről első pillantásra nem mondanánk, hogy elsőfilm. Aztán mégis. Az útkeresés mindenképpen
Daniel Young filmje furcsán kilóg a 2009-es Magyar Filmszemle felhozatalából. Kicsit magyar, kicsit nem - de inkább nem, mondhatjuk akkor, ha nem vesszük figyelembe a stáblistán nagy arányban feltűnő magyar neveket.
Jan Bonny elsőfilmes rendező opusza valami olyasmit mutat meg, amiről egyfelől nem biztos, hogy egyáltalán szeretnénk tudni,
Emlékeznek az élénk képzeletű bubifrizurás kislányra a Vágy és vezeklésből, aki olyasmi szemtanúja lesz, ami egy pillanat
Meg Ryan épp telefonon beszél egy barátnőjével az utcán s közben egy taxi üvegében veszi szemügyre gyorsan a frizuráját, amikor egy fürge kosztümös hölgy pattan be előtte a kocsiba. "Nők" - jegyzi meg Ryan jelentéstelien és leint egy újabb taxit. Nők bizony - de nemcsak önirónia, hanem érzékenység is jellemzi Diane English 2008-as filmjét.
A nyolcvanas években Dustin Hoffman több fontos szerepe között volt egy különlegesen emlékezetes (Oscar-díjat is érdemelt).
A magyar cím misztériumával ne foglalkozzunk most hosszan, bár megérne egy misét a Quantum of Solace, azaz a "megnyugvás
Amikor François Truffaut a hatvanas évek elején előhúzta Henry Pierre Roché vékony könyvecskéjét egy melodramatikus szerelmi
Volt egy film pár évvel ezelőtt, amelynek egyetlen izgalmas pontja Giovanni Ribisi alakítása volt, egyébiránt lefelé kókadozó szemhéjjal néztem a kalandfilmnek szánt sivatagi "kamaradrámát", ez volt A főnix útja. Azóta rendezője, John Moore készített egy rossz Óment (haha), most pedig az előzőeknél mindenképp figyelemreméltóbb Max Payne-t. Amelynek ismét egy színész az erőssége: Mark Wahlberg.