A legendás Krétakör színházi csoportosulás egyik utolsó bemutatója volt A Nibelung-lakópark, először a budai Vár alatti Sziklakórházban, majd a germán mítoszra épülő disztópia apokaliptikus hangvételéhez még jobban passzoló Országos Pszichiátriai Intézet, a hírhedt "Lipót" omladozó és düledező falai között. Mundruczó Kornél rendező itt készítette el a darab videóváltozatát is, felemás eredménnyel.
Ken Loach nem hagyott fel az angol alsó-középosztály kínkeserves életének, jellemző problémáinak feldolgozásával, hiszen új filmjének hőse is egy egyszerű postás, azonban a komor drámák, társadalmi igazságtalanságok után ezúttal egy vidám drámában végre az igazság győz.
A film torzó, hiszen a rendező Cristian Nemescu az utómunkálatok alatt tragikus végű autóbalesetet szenvedett, azonban még ilyen befejezetlen, tökéletlen formában is többet mond el a politikai rendszerváltás hátteréről, társadalmi hozadékairól, mint az egy-két kivételtől eltekintve, a teljes magyar filmtermés '89 óta. Románia e filmmel már egy jó nagy lépéssel közelebb van mindenhez, mint mi, és ez még csak a film egyik olvasata...
Két régi, főiskolás haver tíz év múltán történő újratalálkozása általában a közhelyes panelekkel, a szükséges berúgással, akadozó, majd beinduló, aztán az elmaradhatatlan sztorizgatásban elhaló beszélgetésben szokott megnyilvánulni. Lynn Shelton, a Sundance fesztivál zsűrije által díjazott "haver-filmjében" csavar e közhelyen egyet: a férfibarátságot eddig egy nem nagyon használt szemszögből, meglehetősen provokatív éllel tárja elénk ironikus és igaz filmjében, a kivételesen találóan magyarított című A legmelegebb napban.
Mi sem jelzi jobban a mai Magyarország abszurd közállapotát, mint az a tény, hogy idén november 18-i határidővel az ORTT megszüntette az ország legnagyobb hallgatottságú rádiójának műsorszolgáltatási jogát. A Slágerrádió működésének utolsó néhány hetében, a világon eddig talán sehol sem tapasztalható méretekben nyilvánult meg a hallgatók szimpátiája egy rádió irányában. Csillag Ádám ezt az időszakot dokumentálta részletesen, néhol önhibáján kívül is szubjektív, bombasztikus és meglehetősen szentimentális filmjében.
Az igényesebb filmfogyasztók Szent Karácsony közeledtével két dolgot tehetnek legálisan: vagy előzőleg jól bevásárolnak "must see" DVD-kből vagy ezeket kérik ajándékba. Tudják jól, hogy ez időtájt semmi jóra nem számíthatnak a moziban, tévében, mindent elönt a geil, ragacsos giccs. Ez alól meglepő kivételt jelenthet ez a Karácsonyi történet, mely egy meglehetősen cinikus és frivol humorú, szerteágazó cselekményű francia családi dráma.
Könnyű dolga van a kritikusnak jelen esetben, hiszen az Alkonyat című tinilány-bestseller sorozat és annak filmes franchise-ának első része már mindent elvégzett helyette. Mivel a 12-18 évesig terjedő, elsősorban ábrándos lelkű lánykákból álló rajongóhadat ötfelkiáltójeles járványfigyelmeztetéssel sem lehet elriasztani a filmtől, velük nincs mit tenni, a többieknek meg talán elég egy lakonikus megállapítás: a film nézhetetlenül rossz. Akinek ennél cizelláltabb "nem" kell, olvasson tovább.
A próféta nyerte az idei cannes-i fesztiválon a zsűri nagydíját, ami az egyik legkomolyabb elismerés az európai filmmezőnyben, még úgy is, hogy francia filmről van szó. A komor, sötét, olykor naturalista eszközökkel operáló nagylélegzetű alkotás tulajdonképpen egy börtönbéli karriertörténet, mely egy írástudatlan, de bátor, bevállalós és tanulékony arab fiú felemelkedését követi nyomon a mai francia alvilágban.
Még véletlenül se gondoljon senki a jól ismert, gazdagságra vágyó, ám igen szegény, bölcs, öreg zsidóra, ez a tejesember Semih Kaplanoglu török filmrendező Juszuf nevű költő-alteregója, akinek életén keresztül mutatja meg a mai Törökországról gondolt költői képeit a Tojás-Tej-Méz-trilógia második részében.
A huszadik század utolsó évtizedei Peru hajdan inka királyok uralta földjének sok szenvedést hoztak. Katonai junták, maffiavezérszerű elnökök, maoista terroristák egymást túllicitálva rabolták az országot, a nép pedig szenvedett. Fausta ennek a kornak gyermeke, akit szinte megnyomorított az állandó félelem. A vészidők múltán magára találásának története ez az érzékeny női lírával fogalmazott film.
Úgy alakult, hogy ugyanazon a napon láttam a nagy dérrel-dúrral beharangozott idegengyűlöletes sci-fit és ezt a filmet. Nos, amiről a hobbit Jacksonék csak óriási piff-puff közepette szörcsögnek, kaffognak és hörögnek a District 9-ben, arról a francia Philippe Lioret érthető, emberi hangon, tisztán, világosan és félreérthetetlenül beszél: mit keresnek ezek itt?
A koncertfilm egy olyan műfaj, amely általában nem mesél történeteket, nem sugall óriási tanulságokat, csupán rögzíti, dokumentálja egy népszerű előadó koncertjét, amit a moziban ülve végignézhetünk, ha a koncertre nem jutottunk el. DVD-kiadását pedig otthon feltehetjük a polcra, biztosan gyakrabban vesszük le onnan, mint a többi filmet, hiszen a zene, főleg az élő zene olyan elvont, mégis könnyen átélhető élményt nyújt, mint semmi más. Halász Judit első egész estés koncertfilmje is éppen ilyen.
Eredetileg tévéjátéknak képzelte újjá Spiró György nagy sikerű Katona József Színházbéli zeitstückjét Török Ferenc, azonban úgy tűnik, nincs az a kultúrát nyomorító gazdasági válság, mely bizonyos forgalmazókat eltántorítana látszólag őrültségnek tűnő, valójában persze kézenfekvő ötletek végrehajtásától. Moziban a Koccanás!
A nagymamakorú Valdís Óskarsdóttir izlandi filmrendező rendezői bemutatkozása a "Családban marad"-ra magyarított című esküvői road movie. Ne lepődjünk meg azonban a debütáláshoz képest meglepően átgondolt koncepción és az erős dogmás hatásokon, hiszen "Oszkár lánya" Valdís megelőző hosszú életpályáján olyan filmek vágójaként jeleskedett, mint az egyes számú Dogma-film Születésnap vagy a hármas számú Mifune utolsó dala, 29 egyéb más film mellett.
Mit keresnek a Transformerek a tévéhíradóban? Mit keres egy apartheiddel kapcsolatos erkölcsi, filozófiai elmélkedés egy
2055-öt írunk, London víz alatt. Egy Mézga köbüki stílusában formatervezett toronyházban egy öregember (szakáll nélkül) nyomogatja
A válság egyik legbiztosabb jele, a filmforgalmazók olyan filmekkel próbálják elnyerni a közönség kegyeit, melyekhez rendesen
A politika és a szatíra kissé sarkítva, gyakorlatilag egymás ellentettjei, hiszen míg az előbbi az elhallgatás, eltussolás,
A belga Olivier Van Hoofstadt Go Fast című francia filmjében érdekes kísérletnek lehetünk szemtanúi: Vajon lehet-e elegyíteni
Ma már talán idejétmúltnak tűnnek a lassú ritmusú, gyakorlatilag történet nélküli, kizárólag hangulatokra, képekre és gondolatfoszlányokra épülő filmek. Ám lehet, hogy csupán ma már nincs időnk végiggondolni, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk VALÓJÁBAN...