Befutott egy kedvcsináló előzetes a streaming platform stop motion animációjához, amit Guillermo del Toro jegyez rendezőként.
Richard Armitage és James Nesbitt tolmácsolásában nyolc epizódon keresztül bontakozik ki egy minden elemében ismerős, mégis fullasztóan izgalmas és szövevényes bűnügy. Maradj mellettem: spoilermentes kritika.
A tévében is vetítik és a Netflixen is látható David Fincher csavaros krimije, ennek örömére összeszedtük róla az összes említésre érdemes kulisszatitkot.
A fiú, akit Karácsonynak hívnak nem a szokásos bugyuta Mikulás-adaptáció, hanem a régi tradíciókat tiszteletben tartó, bűbájos modern mese.
December 1-jén ünnepli 70. születésnapját Treat Williams, aki a Hair főszerepével vonult be a halhatatlanok közé.
A Pieces of a Woman után Mundruczó Kornél ismét a traumafeldolgozást tette meg ha nem is kísérleti, de erősen kísérletező filmje fő témájának – csak a magánéleti helyett ezúttal közös történelmi sebeket vizsgál. Kritika az Evolúció című, korábban Cannes-ban bemutatkozott filmről.
Volt, hogy az igazi címet vagy a műfajt nem mondták meg a film sztárjának, volt, hogy csak egy nagy fordulatot tartottak titokban a szereplők elől. De vajon mi vitte rá erre az aljasságra az alkotókat? Annyit elárulunk, hogy nem mindig aljasság állt a háttérben.
Újra leadja a tévé ezt a 10 Oscar-díjas, nemrég rasszizmus gyanújába keveredett alkotást. Itt az ideje, hogy mindent megtudj róla, amit érdemes!
91 éves korában elhunyt Stephen Sondheim zeneszerző-dalszövegíró, az amerikai musicalvilág egyik legismertebb alakja.
A tervek szerint Gal Gadot fogja alakítani a gonosz királynőt a Disney élőszereplős Hófehérke-filmjében.
A Megbocsáthatatlan egy brit miniszéria remake-je, és Bullock mellett Viola Davis, Jon Bernthal és Vincent D’Onofrio is szerepel benne. Előzetes.
A Greta Gerwig (Lady Bird, Kisasszonyok) rendezésében Noah Baumbach (Házassági történet) forgatókönyve alapján megvalósuló alkotás címszerepét Margot Robbie alakítja.
A Szex és New York című sorozat eredetijéül szolgáló regényt szerző Candace Bushnell a The Hollywood Reporternek nyilatkozott a közelgő rebootsorozatról.
Hihetetlen, de október 15-én nagykorúvá vált Clint Eastwood egyik legjobb rendezése, amely jórészt Dennis Lehane eredeti regényének köszönheti az erejét. Lehane csodálatos könyveiből egyéb filmalkotások is készültek. Mutatjuk a legjobbakat!
Az Álom doktort is jegyző Mike Flanagan és társai Edgar Allan Poe Az Usher-ház vége című rémnovellájából készítenek horrorsorozatot.
Peter Dinklage Rostand Cyrano de Bergerac című színdarabjának legújabb adaptációjában tűnik fel, amit a Büszkeség és balítélet, illetve a Vágy és vezeklés direktora rendezett, és amelyben énekelnek!
90 millió dollárral debütált Tom Hardy képregényfilmjének folytatása, ami új rekord a járványidőszakban.