Magyarországon csak 1974-tő játszották a mozik Gene Hackman 1971-es, „kemény és könyörtelen” kultfilmjét – és még a jegyárakat is megemelték rá!
Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs játékfilmje a nagyjátékfilmek versenyében elnyerte a zsűri díját, a 27 című magyar-francia koprodukció Buda Flóra Anna rendezésében pedig a fődíjat, az Annecy Kristályt érdemelte ki a rövidfilmek versenyében a világ egyik legjelentősebb animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecyban.
Nyilvánosságra került egy videó, hogy ki van rajta? A nevét nem lehet leírni, de mindenki tudja, hogy kiről van szó. De jelent ez bármit is? (NEM.)
Kedvenc régészprofesszorunk nem a levegőbe csattogtatja az ostorát, amikor épp műkincsekre vadászik: ezek az ereklyék állítólag tényleg léteztek a történelem során, vagy legalábbis számos legenda utal erre.
A tanév utolsó napján mutatkozott be a Fővárosi Állatkert új lakója, a kéthetes sörényes hangyász kölyök, akit legjobban a sörényes hangyászok látványetetése idején lehet látni. A nyári szünidőben kisállatokkal, élményprogramokkal, és jeles napokkal is várja a látogatókat az Állatkert.
Bár a most születésnapos Bobby Farrellyt és testvérét, Petert az altesti poénjaikról ismerik, valójában filmjeikben remekül elfér egymás mellett a toaletthumor, a meleg szív és a fontos társadalmi kérdések feszegetése.
A katasztrófafilmekben nyilván az a legjobb, hogy a mozi vagy otthonunk biztonságában szörnyülködhetünk, de van, hogy egy valós vagy kitalált katasztrófa története más okból is lenyűgöző.
1995 és 1999 között sugározta nagy sikerrel a Magyar Televízió Horvát János brazil licenc alapján készült interaktív műsorát, az Ön dönt!-öt, ahol a történet vége mindig a nézők szavazatától függött, a korszak celebritásai pedig jókat vitáztak a stúdióban.
Káprázatos technika, lézercsodák és varázslat helyett pont az ellenkezőjét kaptuk: vérlázítóan gagyi látványvilágot és csapnivaló színészi játékot – ami persze a VHS-korszakban még senkit sem zavart. Íme a 7 leghitványabb film, ami gátlástalanul lemásolta a Star Warst, de végül valahogy mégis kultikussá vált mindegyik a maga módján a sci-fi műfaj szerelmeseinek körében.
Óriási közhely, de minden háború kegyetlen és a legkiszolgáltatottabbak pedig a gyerekek, akik a leginkább megszenvedik mindezt. A filmművészet mindig is érzékeny volt erre a témára, és a listán igazi remekművek szerepelnek.
„Gyere ide, Takarodj!”, „itt a finom sampipi!” – biztos mindenkinek ismerősen csengenek ezek az örökbecsű idézetek. Cikkünkből sok mindent megtudhatsz a film kulisszatitkairól is.
Következzék további öt bravúros kódfejtés és vírustámadás azon daliás időkből, amikor a floppylemezek fogyóeszközök voltak.
A vasárnapot kezdjék el a gyerekek, majd irány Kőbánya, ahol végre az apák is megkapják a magukét! Ez annyira vidámság, hogy eztán már csak jó zenére érdemes mulatni, esetleg az öregebb apák csak nézzenek a moziban, a kreatívok meg a Hoppék kertjében töltsék el az időt!
Ez a vasárnap nem csak azért különleges, mert végre nem kell hétfőn suliba menni, hanem mert harmadik júniusi hétvége lévén ma ünnepeljük az apákat. Bizony ma van apák napja, szóval gyorsan szervezzetek valami közös programot, vagy legalább nézzetek meg együtt egy jó kis filmet!