A lányok játéka balhéval ért véget, miután Béci rosszindulatúnak nevezte Beát. Vitájuk a villában folytatódott, majd Dani is összeszólalkozott a barátnőjével.
A Celeb vagyok, ments ki innen! október 17-i indulása miatt a Fókusz Plusz és a Tehetség első látásra is lekerül a csatorna képernyőjéről.
Ha az idén 25 éves tévécsatornáról, az RTL-ről esik szó egy furcsa társaságban, ahol ez a téma, nem kerülhető meg a Barátok közt sem, ami bődületes 22 évet ölelt fel ebből, a maradék hármat el is felejthetjük. Az én életemből úgy 13 évet vitt el a csomag, 2000-2012 végéig írtam a sorozatról összefoglalókat, hogy aztán hirtelen és gyorsan elfelejtsem, hogy, ha akarnám se tudjak soha többé visszakapcsolódni.
Van itt minden, mint a falusi búcsúban: X-Faktor, Nyerő Páros, Tehetség első látásra, Keresztanyu 4. évad, visszatérő Showder Klub és sok-sok film. Az RTL sztoriból pedig megismerhetjük a csatorna történetét.
Zsolt és Hajni egy csúszdaparkban töltötték első igazi randijukat. A gazda beismerte, hogy elkezdett érezni valamit a lány iránt – és egyéb izgalmak is történtek.
De egyéb izgalmak is történtek az RTL realityjének keddi adásában, üvöltözéstől egymás szidalmazásáig. Ezenkívül mutatjuk a szerdai műsor előzetesét is.
A műsorvezető mesélt a Tehetség első látásra című új műsoráról, a tévés vágyálmairól, az IstenEstről, a keveset mutatott komoly arcáról, de elmondta azt is, hogy szerinte mennyire kéne elmondani a véleményünket.
Az idén 25. születésnapját ünneplő RTL Klub neve októbertől RTL lesz, és a logója is változik. Ősztől igazi műsordömping jön a csatornán.
Az RTL Klubon jól megsorozzák a nézőket a vígjátéksorozat ismétléseivel, méghozzá főműsoridőben. Ha valamiről lemaradtál, most jött el az alkalom, hogy bepótold!
Jellynek minősíthetetlen viselkedése miatt kellett távoznia a játékból. Nézd meg videón az RTL Klub népszerű műsorában kitört botrányt!
A Blikk információi szerint Lengyel Tamás és Pásztor Virág főszereplésével készül az RTL Klub új, fiatalokról szóló sorozata.
Változik az RTL Kub műsorrendje: nyári szünetet tart A Séf meg a többiek, ami a pajkaszegi kalandok vetítési időpontját is érinti.