Két nappal 69. születésnapja után, hat évvel ezelőtt hunyt el minden idők egyik legnagyobb hatású zenésze, a könnyűzene igazi kaméleonja. Összeszedtünk 10 érdekességet nem mindennapi életéről.
A punk rock költőnő december 30-án ünnepelte születésnapját, a kerek évforduló alkalmából pedig összegyűjtöttünk róla néhány érdekességet.
Az ország első vidéki állatkertjének és egyetlen vidámparkjának kiemelt célja, hogy generációk közös szórakozását segítse programjaival, és minél könnyebben elérhetővé tegye szolgáltatásait legfőbb célközönsége, a családok számára.
Mozgalmas és eredményekkel teli évet zárt 2021-ben Magyarország legrégebbi keskeny nyomközű vasútja, a Zsuzsi Erdei Vasút, ami idén már az igen tekintélyes 140. születésnapját ünnepli majd.
A Paramore őrületesen tehetséges frontasszonya december 27-én töltötte be 33. életévét, a jeles alkalomból pedig dalok formájában gyűjtöttük össze karrierje mérföldkőnek számító állomásait – zenekara élén és szólóban egyaránt.
1954. december 28-án született, azaz kedden ünnepli 67. születésnapját az egyik legkarizmatikusabb hollywoodi sztár, Denzel Washington. Ennek örömére megnéztük, mely filmjei streamelhetők.
A The Rolling Stones legendás gitárosa december 18-án ünnepli 78. születésnapját. Nem volt nehéz dolgunk összeszedni róla néhány igazán izgalmas infót a jeles nap alkalmából.
Még mindig csak a 20. születésnapját ünnepli napjaink legnagyobb popszenzációja. Íme néhány köztudott, illetve kevésbé ismert tény az elmúlt évek egyik legsikeresebb énekesnőjéről.
1943. december 8-án született a The Doors ikonikus frontembere, az évforduló kapcsán pedig összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé ismert információt.
A Marvel-filmek Hulkja azzal viccelődött, hogy innen már a lejtő jön a nálunk forgatott külföldi produkciókban is rendre feltűnő rendező életében.
1981. december 2-án látta meg a napvilágot, vagyis bármilyen hihetetlen, de a popsztár betöltötte 40. életévét. Összegyűjtöttünk róla néhány kevésbé ismert infót születésnapja alkalmából.
December 1-jén ünnepli 70. születésnapját Treat Williams, aki a Hair főszerepével vonult be a halhatatlanok közé.
Egykor a romantikus komédiák koronázatlan királynője volt – mára teljesen eltűnt a süllyesztőben. Öt pontban jártunk utána, mi lehet az oka annak, hogy a november 19-én kerek hatvanadik szülinapját ünneplő sztár gyakorlatilag kiírta magát Hollywoodból.
November 10-én ünnepelte születésnapját a német rendező, a katasztrófapornó nagymestere, aki a vásznon (Thanos után) több embert pusztított el, mint bárki a világtörténelemben.
November 10-én lett volna 44 éves a tragikusan fiatalon, mindössze 32 évesen, megnyugtató módon a mai napig sem tisztázott körülmények között elhunyt színésznő. A szomorú alkalomból összegyűjtöttük a 4+4 legjobb alkotást, amelyben szerepelt.
A francia világsztár filmográfiájánál már csak a magánélete izgalmasabb. A életrajzi érdekességek mellett azért ajánlunk filmeket is tőle.
Szinte hihetetlen, de november 5-én ünnepelte 62. születésnapját Kanada leghíresebb rocksztárja, úgyhogy összeszedtünk pár kevésbé ismert infót az örökifjú énekesről.
Idén a szegedi Kövér Béla Bábszínház az igencsak tekintélyes 75. születésnapját ünnepli. A jeles alkalomból a többi bábszínház mókás köszöntőkkel készült, így minden hónapban érkezik majd egy kis videó, melyeket a színház honlapján tudtok megnézni. Ünnepeljetek együtt a bábszínházakkal!
1981 októberének utolsó napjaiban, azaz négy évtizede alakult minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású heavy/thrash metal bandája, a Los Angelesből származó Metallica. A jeles évforduló alkalmából végigvettük karrierjük legfontosabb állomásait.
60 éve született Új-Zéland leghíresebb szülötte, korunk egyik legnagyobb szabású filmese, az ember, aki vászonra vitte a Gyűrűk Ura trilógiát, Peter Jackson, aki előtt legjobb filmjeivel tisztelgünk.