Személy

Jean Reno

színész, szereplő
Született: 1948. július 30. (76 éves) (Marokkó, Casablanca)

A francia sztárszínész mára valóban világhírnek örvend, neve az amerikai vagy a magyar közönség előtt ugyanolyan ismert, mint hazájában. Casablancában született andalúziai spanyol szülők gyermekeként, akik a Franco-rezsim elől menekültek Marokkóba. Tanulmányait a Simon színművészeti tanfolyamon végezte. Miután Németországban letöltötte katonaidejét, Franciaországba ment, hogy valóra váltsa filmszínészi ambícióit.


Pályája kisjátékfilmekkel, tévéjátékokkal és televíziós sorozatokkal indult, Luc Besson fedezte fel és válogatta be olyan filmekbe, mint az 1985-ös Metró, az 1988-as A nagy kékség, az 1993-as Jöttünk, láttunk, visszamennénk, vagy az egy évvel később forgatott Léon, a profi. Ismert hollywoodi produkciókban is játszott, ilyen például a Francia csók, a Mission: Impossible, a Ronin, a Godzilla, a Bíbor folyók, A rózsaszín párduc és A Da Vinci-kód. A francia mellett angol, spanyol és olasz nyelven is elboldogul a filmvásznon. Háromszor nősült meg, összesen hat gyermeke született.

  • 2024
    Légi csibészek 5.2 színész színész (amerikai akciófilm, vígjáték, 106 perc, 2024)
  • 2024
    Barátom, a pingvin 9.3 színész színész (brazil-amerikai családi vígjáték, 97 perc, 2024)
  • 2023
    Az akciócsoport 2: A bosszú ideje 4.0 színész színész (90 perc, 2023)
  • 2023
    The Penguin and the Fisherman színész színész (amerikai-brazil családi film, 2023)
  • 2022
    Néma szavak színész színész (30 perc, 2022)
  • 2021
    Ki ölte meg Sarát? 6.7 színész színész (mexikói krimisorozat, 40 perc, 2021)
  • 2021
    Promises színész színész (olasz-francia filmdráma, 2021)
  • 2021
    Un asunto privado színész színész (spanyol krimisorozat, thrillersorozat, 2021)
  • 2020
    The Doorman - Több mint portás 3.9 színész színész (amerikai akcióthriller, 97 perc, 2020)
    • Filmbox:
      • vasárnap (okt. 6.) 21:55,
      • csütörtök (okt. 17.) 20:00
  • 2020
    Gazfickók városa 6.3 színész színész (francia akcióthriller, krimi, 116 perc, 2020)
  • 2020
    Az 5 bajtárs 6.2 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 154 perc, 2020)
  • 2020
    Anyára várva 6.8 színész színész (angol-belga thriller, háborús filmdráma, 109 perc, 2020)
  • 2020
    Le dernier voyage színész színész (francia sci-fi dráma, kalandfilm, 87 perc, 2020)
  • 2020
    I Love You Coiffure színész színész (francia vígjáték, 107 perc, 2020)
  • 2020
    Die Hart színész színész (amerikai akcióthriller, vígjátéksorozat, 78 perc, 2020)
  • 2019
    Farkasok öröksége 5.6 színész színész (francia-ukrán-belga akcióthriller, 91 perc, 2019)
  • 2019
    4 latas 7.0 színész színész (spanyol vígjáték, filmdráma, 105 perc, 2019)
  • 2017
    Kincseim 6.2 színész színész (francia krimi vígjáték, 85 perc, 2017)
  • 2017
    La ragazza nella nebbia 9.1 színész színész (olasz-német-francia krimi, misztikus thriller, 128 perc, 2017)
  • 2017
    Xia dao lian meng színész színész (kínai-hongkongi-cseh krimi, akciófilm, 140 perc, 2017)
  • 2016
    Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3. – A forradalom 6.4 színész színész (francia vígjáték, 110 perc, 2016)
  • 2016
    Az ígéret 8.7 színész színész (spanyol-amerikai történelmi film, 133 perc, 2016)
  • 2016
    Az utolsó próba 6.9 színész színész (amerikai filmdráma, 131 perc, 2016)
  • 2015
    Széltestvérek 9.1 színész színész (osztrák kalandfilm, 98 perc, 2015)
  • 2015
    Az akciócsoport 6.0 színész színész (francia akciófilm, 90 perc, 2015)
  • 2014
    Éjjelek és nappalok 6.2 színész színész (amerikai filmdráma, 92 perc, 2014)
  • 2014
    Provence-i vakáció 8.0 színész színész (francia dráma, 105 perc, 2014)
  • 2014
    Hector a boldogság nyomában 6.8 színész színész (német-kanadai romantikus kalandfilm, 120 perc, 2014)
  • 2013
    A Csodacsapat 7.2 színész színész (francia vígjáték, 93 perc, 2013)
  • 2012
    Én, a séf 7.9 színész színész (francia-spanyol vígjáték, 84 perc, 2012)
  • 2012
    Jo, a profi 6.5 színész színész (francia-angol krimisorozat, 2012)
  • 2012
    Alex Cross 5.4 színész színész (amerikai thriller, 101 perc, 2012)
  • 2012
    A varjak napja 6.4 színész színész (francia-belga-luxemburgi-kanadai animációs film, 96 perc, 2012)
  • 2011
    Margaret 7.4 színész színész (amerikai filmdráma, 150 perc, 2011)
  • 2011
    Család csak egy van 6.9 színész színész (francia vígjáték, 103 perc, 2011)
  • 2010
    22 lövés 8.1 színész színész (francia krimi, 115 perc, 2010)
  • 2010
    La rafle 8.0 színész színész (francia-német-magyar háborús filmdráma, 115 perc, 2010)
  • 2009
    Páros mellékhatás 6.8 színész színész (amerikai vígjáték, 109 perc, 2009)
  • 2009
    A szállítmány 7.1 színész színész (amerikai akciófilm, 88 perc, 2009)
  • 2009
    A rózsaszín párduc 2. 7.5 színész színész (amerikai vígjáték, 89 perc, 2009)
  • 2009
    A belső kör 6.3 színész színész (francia-olasz krimi, 95 perc, 2009)
  • 2008
    Csalások hálója / Svindler 6.9 színész színész (francia vígjáték, 100 perc, 2008)
  • 2006
    Flyboys - Égi lovagok 7.9 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 134 perc, 2006)
  • 2006
    Elvitte a víz 8.5 színész színész (amerikai-angol animációs film, 85 perc, 2006)
  • 2006
    A rózsaszín párduc 7.9 színész színész (amerikai vígjáték, 89 perc, 2006)
  • 2006
    A Da Vinci-kód 7.4 színész színész (amerikai thriller, 149 perc, 2006)
  • 2005
    Tigris a hóban 8.0 színész színész (olasz vígjáték, 114 perc, 2005)
  • 2005
    Farkasok birodalma 7.4 színész színész (francia akciófilm, 128 perc, 2005)
  • 2004
    Nagy zűr Korzikán 8.1 színész színész (francia akció-vígjáték, 92 perc, 2004)
  • 2004
    Hotel Ruanda 9.2 színész színész (amerikai-angol-olasz-dél-afrikai filmdráma, 121 perc, 2004)
  • 2004
    Bíbor folyók 2.: Az apokalipszis angyalai 7.7 színész színész (francia-olasz-angol akciófilm, 100 perc, 2004)
    • Film Mánia:
      • hétfő (okt. 7.) 21:00,
      • péntek (okt. 11.) 03:00,
      • vasárnap (okt. 13.) 00:10
    • Filmcafe:
      • hétfő (okt. 7.) 23:15
  • 2003
    Pofa be! 9.2 színész színész (francia akció-vígjáték, 85 perc, 2003)
  • 2002
    Rollerball - Könyörtelen játék 4.3 színész színész (amerikai-német-japán akcióthriller, 98 perc, 2002)
  • 2002
    Jean Reno, a hallgatag ember 8.3 szereplő szereplő (francia dokumentumfilm, 54 perc, 2002)
  • 2002
    Félix és Rose 8.0 színész színész (francia-angol vígjáték, 82 perc, 2002)
  • 2001
    Wasabi - Mar, mint a mustár 8.6 színész színész (francia-japán akció-vígjáték, 94 perc, 2001)
  • 2001
    Reszkess, Amerika! 7.7 színész színész (francia-amerikai vígjáték, 88 perc, 2001)
    • AMC:
      • hétfő (okt. 7.) 17:35,
      • csütörtök (okt. 10.) 14:35,
      • vasárnap (okt. 13.) 09:45
  • 2000
    Bíbor folyók 8.5 színész színész (francia krimi, 106 perc, 2000)
  • 1998
    Ronin 9.0 színész színész (amerikai akciófilm, 121 perc, 1998)
  • 1998
    Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. – Az időalagút 9.1 színész színész (francia vígjáték, 113 perc, 1998)
    • Film Mánia:
      • szerda (okt. 16.) 21:00,
      • szombat (okt. 19.) 09:50,
      • vasárnap (okt. 20.) 17:40
  • 1998
    Godzilla 7.6 színész színész (amerikai fantasztikus akciófilm, 140 perc, 1998)
  • 1997
    Sírba viszel 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 94 perc, 1997)
  • 1997
    Boszorkányszerelem 6.8 színész színész (francia romantikus vígjáték , 102 perc, 1997)
  • 1996
    Mission: Impossible 7.8 színész színész (amerikai akcióthriller, 110 perc, 1996)
    • Mozi+:
      • hétfő (okt. 7.) 08:50,
      • szombat (okt. 12.) 03:15
  • 1996
    A Jaguár 8.5 színész színész (francia kalandfilm, 100 perc, 1996)
  • 1995
    Túl a felhőkön 7.1 színész színész (francia-olasz-német romantikus dráma, 112 perc, 1995)
  • 1995
    Simlisek akcióban 6.6 színész színész (francia vígjáték, 85 perc, 1995)
  • 1995
    Francia csók 8.6 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 107 perc, 1995)
    • Cinemax:
      • péntek (okt. 11.) 11:05,
      • csütörtök (okt. 17.) 20:00
  • 1994
    Léon, a profi 9.3 színész színész (francia-amerikai akciófilm, 110 perc, 1994)
  • 1993
    Jöttünk, láttunk, visszamennénk 9.3 színész színész (francia vígjáték, 103 perc, 1993)
    • Film Mánia:
      • szerda (okt. 9.) 21:00,
      • szombat (okt. 12.) 12:10,
      • vasárnap (okt. 13.) 17:50
  • 1993
    Flight from Justice 9.0 színész színész (kanadai-amerikai-francia kalandfilm, 96 perc, 1993)
  • 1991
    Marhakonzerv-akció 8.3 színész színész (francia akció-vígjáték, 105 perc, 1991)
  • 1991
    Az aranyálarcos férfi 10 színész színész (francia filmdráma, 105 perc, 1991)
  • 1990
    Nikita 8.3 színész színész (francia-olasz akciófilm, 118 perc, 1990)
  • 1988
    A nagy kékség 8.9 színész színész (francia-amerikai-olasz romantikus dráma, 168 perc, 1988)
    • Film Mánia:
      • szerda (okt. 9.) 11:10,
      • péntek (okt. 11.) 14:10,
      • szombat (okt. 12.) 07:55
  • 1986
    I Love You 7.6 színész színész (francia-olasz romantikus dráma, 97 perc, 1986)
  • 1985
    Metró 8.1 színész színész (francia krimi, 104 perc, 1985)
  • 1984
    A mi történetünk 6.6 színész színész (francia filmszatíra, 110 perc, 1984)
  • 1983
    Élethalálharc 7.5 színész színész (francia sci-fi, 92 perc, 1983)
  • The Man Who Saved Paris színész színész (német-kanadai romantikus film)

Hozzászólások

9/10
makovecz1972 2015 jan. 03. - 17:43:54 9/10
Én csípem vannak jó filmjei. Fõleg a régebbieket szeretem nagyon!
magnumbond 2014 jún. 10. - 17:05:17
Azt szeretném megtudni, hogy a "nagy hálívúdi" sztárocskák filmjeit folyton nyomatják ahogy csak leforgatják, Jean Renorol elfeledkeznek a hazai forgalmazók.
Jean Reno új filmjeivel milesZ? se egy hír, se semmi pedig Reno új AVIS DE MISTRAL címü filmjében szerintem Zseniális lehet, de mellette már csinált több filmet.. Várnánk..de semmi sanos.
Üdv
10/10
gladiolus 2012 nov. 02. - 21:28:22 10/10
Iszony jó arc,végtelenül szeretetre méltó, minden elismerést megérdemel. Nemcsak a tehetsége, de a szerénysége és emberi nagysága miatt is, ami sugárzik minden filmjében. Az arca minden árnyalatot ismer és megjelenít.Végtelenül sokoldalú, az igazi döglesztõen jó humorban manapság egyszerûen verhetetlen, de ugyanakkor érzékeny és kevésbé vidám alakításban is láttam már, ott is nagyszerû volt. Külön bájossá teszi a kis riszáló járása, ez olyan kis nagypapis, remélem, nem túl komoly eü. problémát takar. Szóval én sem értem, hogy s miként lehet róla rosszat írni.
9/10
judephil 2012 aug. 26. - 15:39:42 9/10
Hihetetlen nagy figura,remek színész, egyszerûen imádnivaló...:)
AldersbacherFilmYeah 2012 júl. 30. - 22:54:28 Előzmény gabroca
Úristen!
Neked se sok felismerõképességed lehet,egy ekkora tehetséges lef*sozni..
Gratulálok.
Szeretnél te olyan adottságokat,mint neki van.
Na mindegy tényleg szabad véleménynyilvánítás van.És ez miatt nem bántó,amit írtál,csak sértõ,mert egy kiváló színész.
Egyébként ma született,így boldogot neki!
magnumbond 2012 máj. 06. - 23:13:24 Előzmény smasszer
Ez konkrét volt. És engem idéztél részben :)
magnumbond 2012 máj. 06. - 23:11:30 Előzmény gabroca
Kispajtás,akkor ne nézd. Szabad véleménynyilvánitás van,de te egy érzéketlen lélek lehetsz. Hess hess innen
1/10
gabroca 2012 febr. 04. - 16:57:30 1/10 Előzmény smasszer
Szerintem egy fos az egész színész.
10/10
smasszer 2011 dec. 13. - 16:32:29 10/10
A francia filmipar bõvelkedik színészlegendákban. Mégis J.Reno kissé kiemelkedik közülük azzal, hogy minden ráruházott karaktert profi szinten kelt életre. Legyen bármilyen témája egy filmnek, ha õ játszik benne, én feltétlen megnézem.
(...és még szerencse, hogy egyáltalán nem vagyok elfogult iránta.)

:)
mulao 2010 jún. 02. - 07:15:56
Szerintem is jó színész, meg úgy a külseje is tud illeszkedni a karaktereihez. Bírtam a Rózsaszín párcucban például. Vagy pl a Pofa be! szerepe is jól állt neki, és szerintem jól is játszott. Jól választották ki a hangját is.
offtopic
magnumbond 2010 jan. 19. - 10:35:22
IGaz,hogy Renotol nemértettem a Svindler cimü filmre szerzõdését, mert biztosan kaphatott volna azhelyett egy jobbat,pl Hallywoodban, de azért õ a favorit,mert olyan filmekben szerepel, amikbe régenis szerettem volna látni ,és most jön a Szállitmány,és a Halhatatlan vagy pedig A razzia
10/10
Transporter.96 2010 jan. 09. - 15:17:01 10/10
Örök kedvenc!! Nem tudom kihez hasonlítani...
10/10
DarkGirl 2009 nov. 13. - 07:41:51 10/10
Tegnap elõtt benne volt az MTV díjátadó gáláján,õ is díjat adott át. :) Én láttam,pont elcsíptem ezt a részt belõle! :)
9/10
toshiba321 2009 szept. 06. - 15:04:54 9/10
szeretem a filmjeit jó színésznek tartom
Petrapetrus 2009 aug. 17. - 09:08:30 Előzmény White_Falcon
Piszok mázlista! ;-D
Verusss 2009 aug. 16. - 21:18:09
De jó neked :( Én meg 1 hétig nyomoztam mire rájöttem hol van :(:( De nem mentem el,mert nem volt esélyes,úúristen egy autogram :(:( ÉÉn is úúúgy akarok :S Ennyi "munka" után megérdemeltem volna lol :D:D:D De ez hosszú történet.... :( Jövõre megpróbálom a francia filmnapokon! :) hátha....
magnumbond 2009 aug. 06. - 01:02:51 Előzmény White_Falcon
JÓ NEKED HOGY TALÁLKOZHATTÁL VELE.SAJNA SZERINTEM ÉN AZ ÉLETBEN NEMFOGOK.....
White_Falcon 2009 aug. 03. - 15:37:18 Előzmény Verusss
Egyedül volt, nem a feleségével :)
White_Falcon 2009 aug. 03. - 15:36:32
Igen itt forgatott Pesten, én találkoztam vele nem egyszer, mert ott lakott ahol én dolgozom...de álnéven volt természetesen. Kedvenc színészeim egyike, és aláírta a Ronin dvdmet :)
Verusss 2009 júl. 27. - 16:31:33
Igen,itt van a feleségével egy belvárosi szállodában,de nem tudni melyikben :S Pedig jó lenne egy percre látni akár messzirõl is. Egyébként már a fóti Mafilm stúdióban forgatnak augusztus közepéig.
Összes hozzászólás