A dél-franciaországi Lourdes az egyik leglátogatottabb katolikus zarándokhely. Hívők és betegek milliói érkeznek ide évről évre, csodás gyógyulásért imádkozni, abban a reményben, hogy innen már egészségesen térhetnek haza. Az osztrák Jessica Hausner kerekesszékben élő főhősnője csupán kirándulni szeretne és néhány napra kiszakadni az egyedüllétből…
Néhányan talán meghökkentek, milyen film az, ami elvihette a biztos befutónak tartott Fehér szalag elől az idei, 2010-es legjobb nem angol-nyelvű filmnek járó Oscart. Nos, ilyen. Egy évtizedeket átölelő, szövevényes cselekményű, érzelmes, néhol vicces, mégis felkavaró erejű, tipikusan dél-amerikai történet.
Mindenkinek minden útja egyetlen, méghozzá ugyanolyan lépéssel kezdődik – az ismert távol-keleti bölcsesség e variációja lehetne ennek a francia filmnek a mottója, egyben tanulsága is. A filmben négy kisbaba fejlődését követhetjük nyomon a születéstől az első szülinapig, a világ négy táján, négy teljesen különböző kultúrában.
Mindszenty Józsefnek, a huszadik századi magyar történelem tragikus sorsú figurájának élettörténetét meséli el e filmben Koltay Gábor, a tőle megszokott modorban, motoros vezérmotívummal és nemzeti rockos-bombasztikus fináléval.
Zack Snyder nem tud kilépni a bőréből, hiába áll elő látszólag egy gyerekfilmmel, mint ez alkalommal is, egy akciófilm, egy akcióban szintén nem szűkölködő képregényfilm, valamint egy ultrabrutál, élőszereplős-animációs, ókori vérszimfónia után a baglyok között is komoly ritkítást végez. A felnőtt nézőben közben kultikus mozifilmek híres jelenetei ötlenek fel, a gyerekek pedig egyre mélyebbre süllyednek a piros plüssbe…
A török Semih Kaplanoglu Berlinben Arany Medvével díjazott filmjében befejezi azt a Tojás, tej, méz címmel illetett trilógiát, melyben különböző életkorban, életfázisban megmutatott alteregóján keresztül önmagának egyfajta költői analízisét végzi. A befejező részben a gyermekkorba ás vissza.
Mi másról szólhat egy színész első rendezése, mint arról, hogy milyen a színfalak mögötti élet? Mi van a csillogás mögött? "Mitől megy a villamos?" Mathieu Amalric komoly színészi pályát futott be (ő volt például a lebénult Bauby a Szkafander és pillangóban) mielőtt rendezésre adta volna fejét. Arányérzékét és tehetségét jelzi, hogy bemutatkozását Cannes-ban egyből rendezői díjjal jutalmazták.
Stéphane Brizé egyszerű, kézenfekvő és szinte banális eszközökkel operáló új filmjében egy régi-régi nagy romantikus toposz variációját boncolgatja: egymásé lehet-e a nagy, durva, erős munkásember és a szelíd, törékeny művészlány az ártatlan és tiszta szerelemben?
Feszült, pergő ritmusú, vibráló filmet várhatnánk e cím alapján, ehelyett azonban egy tépelődő fiatalember hétköznapjait kísérhetjük nyomon a neves francia művészfilmes Patrice Chéreau César-díjra is jelölt melankolikus, lassú mozijában.
Az élet vajon micsoda? Honnan jött, hova tart, mennyiben befolyásolhatjuk menetét és mennyiben van minden előre elrendezve? Mik lehetnek, és milyen messzire hathatnak tetteink következményei? Ezeket az örök kérdéseket kutatja messze több mint két órában Jaco van Dormael Mr. Nobody című bulvárfilozófiai videoklipjében.
Nos, ez A kilencedik légió nem az a kilencedik légió, melyet nemrégiben magyar stúdiókban forgattak, jó néhány ismert magyar színész részvételével, a témája viszont közel azonos. Egy ókori katonát fogságba ejtenek gaz barbár gerillák a limesen túl, valahol Britanniában, aki megszökik, majd szökik, szökik, egyedül majd társaságban, aztán hazaér. Közben fejek, karok, lábak hullnak és hektószámra ömlik a vér...
Néhányan nyilván felhorkannak, hogy mi ez a cigarettareklám a film címében, míg mások némi freudi asszociációval pikáns témát sejtenek. Nos, ez utóbbiak járnak közelebb a témához, ami azért ennyire nem direkt. Csupán arról van szó, hogy Steven Russell szereti Phillip Morrist. Az pedig már közhely, hogy a szerelem őrült dolog. Steven márpedig nagy őrültségekre képes...
Nem sokára nálunk is kapható lesz a belga Dimitri Verhulst igen komoly nemzetközi sikert aratott regénye, melyből az egyre figyelemreméltóbb belga film egyik üdvöskéje, Felix Van Groeningen adaptálta ezt a kíméletlen, tiszteletlen és naturalista filmet, melyből mi is megtudhatjuk, az alkoholizmus és a gyermeknevelés tárgykörében Európa szívében is igen szarul állnak a dolgok, nem csak nálunk.
Végre egy film, amiben nincs semmi átverés! A Mediterrán finomságokkal nem veszünk zsákbamacskát, itt végre minden az, ami. Mediterrán, finom, spanyol, vígjáték. Én még hozzátenném, hogy romantikus is. Tehát könnyű, nyári csemege, garantáltan gyomorrontás nélkül...
Az annak idején forradalminak számító, és túlzás nélkül elsöprőnek minősíthető kritikai és közönségsikert elért Toy Story-t is elérte a végzete: végérvényesen sorozattá, vagy másképpen fogalmazva, önálló iparággá vált.
Mi, akik szeretjük a szilvás gombócot, azt a bizonyos szilvásgombócot, tudjuk, hogy kell egy hely, ami nincs fényév távolságra, és ez nem lehet más, mint a padlás. Sok padlás van, a miénket ismerjük már régóta, csoda egy hely. Most megnézhetjük a szomszédok padlását is, hiszen nem kevésbé izgalmas hely az sem!
Ritkán kell teljes szívemből üdvözölnöm egy ízig-vérig manipulatív propagandafilmet, de A sivatag virága kapcsán mindenképpen ezt kell tennem, mivel a híres, szomáliai származású topmodell, Waris Dirie életét feldolgozó film érzékletesen és hatásosan beszél a nők nemi szervének a primitív kultúrákban a mai napig megszokott csonkításáról, és ellen, ezt pedig támogatni kell.
Mondják, sehol nem látják olyan sötéten a jövőt, mint mi, magyarok. Nos, a kortárs román filmek többsége alapján nyugodtan kijelenthető, hogy azért a románok sincsenek ebben tőlünk lemaradva. Például ritkán látni olyan szomorú filmet, mint amilyen ez "A legboldogabb lány a világon" is..
Egy ötéves afgán kislány fejébe veszi, hogy márpedig ő iskolába akar járni. Megpróbáltatásain keresztül, a film forgatása idején mindössze 19 éves iráni rendezőnő egyedülálló bátorsággal kritizálja egy ultrakonzervatív iszlám diktatúra durva és ostoba, nőket kirekesztő törvényeit.
Nagyrészt nyilván nyelvi és kulturális akadályai vannak, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk az utóbbi évtizedben nyugatra özönlő kínaiak millióiról, emigrációjuk okairól, indokairól, motivációiról. A kínai Xiaolu Guo kifejezetten nyugatias "ízvilágú" filmjében éppen ezt a hallgatást töri meg.