Tini nindzsa teknőcök. Még mutánsok is. Akkor ökörség, hogy akár még jó is lehet.Erre gondoltak az alkotók is (Peter Laird
A késő 1960-as és 1970-es évek német új filmjének oszlopos tagjaként Volker Schlöndorff a 2000-es évek után sem hagyta abba
Mert persze felbukkannak mások is, de a film leginkább Von Choltitz tábornok (Niels Arestrup) és a svéd diplomata, Raoul
A nő Spike Jonze eddigi legszemélyesebb filmje. Főhőse, a magányos Theodore nem csupán a rendező alteregójának feleltethető
A korhű kosztümök, a felnőttek és tanulók világlátásának ábrázolása, valamint a helyszínek gondos kiválasztása miatt Sebastian
Az utolsó éjszaka Párizsban azoknak szól, akik szerint a háborúk nem a csatatéren dőlnek el, hanem tábornokok és diplomaták
Jó? Rossz? Nem számít! Vár a háború! A feláldozhatók 3. két óra vigyorgás, nulla értelem.Bizonyos nevek, ha összeállnak,
A férfiak néznek pornót. Többet vagy kevesebbet, de néznek. Ha a Don Jon is csupán az erősebbik nem szexuális vágyairól és
A történelmi fikció ingoványos területére téved a nagy német rendező, de nem süllyedt el teljesen benne.
Míg a Marvel szuperhősei általában remekül érzik magukat a vásznon, a rivális DC univerzum lakói a korábbinál is jóval komorabbak lesznek, ha igaz, amit a Warner Bros. új vállalati irányelvéről mondanak.
A mostanában főleg megrendelésre dolgozó Coen testvérek írják az új Steven Spielberg film forgatókönyvét, a főszerepet pedig most is a rendező legjobb barátja, Tom Hanks kapta.
Észak-amerikai forgalmazóra talált Arnold Schwarzenegger merésznek is nevezhető kísérlete, amelyben az egykori akciósztár és kormányzó zombik közé keveredik. Új filmjéről, a Maggie-ről keveset tudni, de egész biztosan különbözni fog minden korábbi munkájától.
Legfeljebb csak megsebesítik. Hiába a rondácska fiaskó a tengerentúlon (amiért valamennyire nyilván hibáztatható a torrent-botrány, hogy mennyire, azt nem tudja senki, legfeljebb csak tippelni lehet), hiába az egyébként jogos kritikai fanyalgás: az Expendables - A feláldozhatók harmadik része egyszerűen nem tud olyan rossz lenni, hogy ne legyen jó.
Miközben mérnökök, fejlesztők és más szakemberek ezrei dolgoznak lázasan azon, hogy mindennapi életünk legapróbb részleteit is a legnagyobb kényelemben töltsük, ironikus módon aranykorukat élik a túlélő valóságshow-k.
Elég tisztességes fejmosást kapott tőlem két éve a 21 Jump Street – A kopasz osztag, elég jól muzsikált viszont a box office-nál
Polgári nevén Szatmári Ferencnek hívják, viszont a magyar cyber gasztroháló csak Feri, a Főzelékes-ként ismeri. Kifejezetten főzelékekről szóló blogját többezren olvassák és Facebook rajongótábora is lelkesen követi az újabb és újabb kulináris leleményeket. Ferit főzésről, álmokról, receptekről, blogolásról, valamint sok egyéb virtuális és kézzel fogható főzelékes érdekességről kérdeztük.
Az HBO sorozatot szeretne készíteni Martin Scorsese nagysikerű, Leonardo DiCaprio és Mark Ruffalo főszereplésével készült, Viharsziget című 2010-es pszichothrilleréből, és ki más kapta volna a pilot epizód megrendezésének feladatát, mint maga Scorsese.
3.2 millió dollárért kelt el a legelső Superman képregény egy példánya! Nem a megfilmesítési jogokért fizetett valaki ennyit, hanem egyetlen, igaz, nagyon jó állapotban lévő példányért, és nem valami patinás aukciósházban, hanem az Ebayen!
66. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat tegnap este, ahol rendszerint semmi sem okoz túl nagy meglepetést, de ha csak picit is, azért borult a papírforma. A Sherlock a vártnál több díjat vitt haza, a biztos befutónak tartott Matthew McConaughey üres kézzel távozott, és az HBO sem nyert annyit, mint szokott.
Robert Rodriguez váratlan mértéktartásról tesz tanúbizonyságot: van bátorsága ellenállni a mai folytatásfilmek logikájának.