Az RRR egyszerre akciófilm, fantasy, bromance, musical, melodráma és még sok minden más. Látni kell, hogy elhiggyük.
Gondoltad volna, hogy még egy ártatlannak tűnő sütemény is többletjelentéssel bír Tarantino filmjében?
Ez a szokatlanul komoly tinisorozat olyan színészek karrierjét indította be, mint Michelle Williams vagy Katie Holmes. Ezt persze mindenki tudja, de mi most további érdekességeket is mutatunk a népszerű szériáról.
A 80-as években a bennünk lakozó filmesztéta két csoportba sorolta a mozikat: voltak az akciófilmek és az értékelhetetlen sallang. Fejlett kritikai érzékünk ugyanakkor mereven elutasította, hogy a rendezéssel, színjátszással, költségvetéssel kapcsolatos dilemmákat fogalmazzunk meg, a filmeket egy fényévekkel magasztosabb szempont, történetesen az áldozatok körülbelüli száma alapján rangsoroltuk.
Az idei második vasárnap nem olyan bulis, mint az első, de nem is baj, mert jön a hétfő. A különböző zenei stílusok között elrejtettünk egy kis filmnézős programot is.
A 7 nő és egy rejtély látszólag a Tőrbe ejtve-filmek sikerét lovagolja meg, de aztán kiderül, hogy annak van igaza, aki a cím alapján arra tippelt, hogy a 8 nő remake-jével állunk szemben. Kritika a Netflix krimivígjátékáról.
A Family Guy alkotóinak, és főleg Seth MacFarlane-nek semmi sem szent, legyen szó vallásról, bőrszínről vagy szexuális orientációról meg celebekről, és bár a vicceik egy része valóban otromba, gyakran pont az intolerancián viccelődnek.
Conan Doyle deduktív detektívje számos változáson ment át az évek alatt. De vajon mi volt előbb: a hajlított pipa vagy a közelharc?
Nagyon cukik ezek a filmek, van bennük jóság, szeretet és szándék, hogy megtanítsanak valamire, értéket képviselnek, blablabla, de a szemüveges, sebhelyes homlokú varázslófiú iránti rajongás ide vagy oda, be kell ismerni, hogy nincs ellenszer és varázslat a logikai buktatók sokaságára.
„Megjött már a vállfás Gyuszi, jár neki egy kicsi puszi!”, „Nusika, kell egy kis husika?”, „Aki mindent meghall, hamar meghal” – idézni biztos mindenki sokat tud Koltai Róbert talán legjobb filmjéből, de most közel tucatnyi érdekességet is mutatunk hozzá.
Mit nekünk álmos január! Bár még csak a hideg év eleje van, a programok nem nyugszanak, még fesztivál is képződik! Sokféle zene, közepén egy kis házimozival, ezeket dobta ez a szombat.
Ha te is azon tanakodsz, vajon merrefelé kéne nyomkodni a távirányítót, hogy mihamarabb értékelhető műsorra bukkanj, akkor ne tedd! Itt a segítség a mai navigációhoz!