A Ludwig Múzeum Kiterjesztett jelen – Átmeneti valóságok című nemzetközi kiállításához kapcsolódóan, azzal párhuzamosan három külső helyszín viszi tovább a kiállítás koncepcióját Budapest városszövetébe illesztve.
Egy fiatalabb és egy idősebb mamut állkapcsa, valamint több agyar került elő Siklós-Máriagyűd településen végzett leletmentő ásatáson. A környéken továbbá egy későbbi megtelepedésnyomaira is bukkantak a régészek.
Túl sok értelme nem volt ennek a döntésnek, csak kaptunk egy újabb közhelyes zombiapokalipszis-sorozatot.
Az ország legnagyobb családi fesztiválján a legkisebbeket gyerekprogrammal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a Budai Vár polgárvárosi részén. A rendezvény idei díszvendége Dél-Korea, a fesztivál kiemelt témája a faművességhez kapcsolódó mesterségek lesznek.
Nyáron családok tízezrei utaznak el azért, hogy kipihenjék a mögöttük álló időszak fáradalmait. A gyerekek számára ezek az alkalmak egyet jelentenek egy felfedezőtúrával, hiszen ilyenkor jobban megismerhetik az őket körbevevő világot, számos új ismeretre és élményre tehetnek szert.
Sajnos a tehetség még nem garancia arra, hogy tévedhetetlen ízlése és/vagy jóstehetsége legyen valakinek, így nem kevés sztárnak rondítja el a filmográfiáját pár kínos cím. Vagy sok kínos cím.
Ez itt a Pótvizsga, ahol szemérmesen bevalljuk, ha valójában nem is láttunk egy-egy kultikus alkotást, és most a streamingszolgáltatók segítségével bepótoljuk évtizedes mulasztásainkat.
1985. július 13-án, két helyszínen rendezték meg minden idők egyik legnagyobb szabású segélykoncertjét, az akkori pop- és rockzene legnagyobb világsztárjainak részvételével. Mi pedig most felidézzük a legfontosabb és legérdekesebb momentumokat.
Van olyan, hogy azt dobja ki a gép egy színésznek, hogy két teljesen különböző filmben is ugyanolyan nyakatekert módon végeznek a karakterével, de az első eset után legalább kevésbé lepődik meg!
Billy Wilder keserédes vígjátéka a filmtörténet igazi klasszikusai közé tartozik, 5 Oscar-díja közül ráadásul egyet egy magyar művész vihetett haza, de magát a filmet megcsinálni senkinek sem volt könnyű menet!
David Hasselhoff úgy él a köztudatban, mint Michael Knight vagy Mitch Buchannon megszemélyesítője, illetve a csávó, akinél hitelesebben senki nem parodizálja David Hasselhoffot. A Hoff utóbbi 20 éve nemigen telt mással, minthogy időről-időre anyahajó méterű idézőjelbe tette saját munkásságát. És bár az öniróniára való képességnél kevés nagyobb emberi erény létezik, 70. születésnapja alkalmából a Színművész Komoly Munkásságából válogattunk össze néhány alapvetést.
Ha semmihez nincs kedved, vagy valamiért muszáj otthon maradnod, kapcsold be a tévét, mutatjuk, mikből lehet választani!