7 perc 14 másodpercig volt lenn egyetlen levegővétellel a víz alatt, ami előtte még egyetlen hollywoodi színésznek sem sikerült.
A napokban újabb képet hoztak nyilvánosságra James Cameron nagyszabású sci-fi eposza most készülő folytatásának kulisszái mögül, és a rajongók azóta azt találgatják, mégis mit csinálhat a sztár abban a fura pózban.
James Cameron az örömhírt nem másnak jelentette be, mint régi barátjának, Arnold Schwarzeneggernek, akivel olyan filmeket forgattak együtt, mint a Terminátor első és második része vagy a Két tűz között.
2009-ben nem láthattuk a szexelő na'vikat, sem azt, hogy Neytiri áldott állapotba kerül a sztori végére. A folytatás hőseink gyerekeiről fog szólni!
Az Avatar 2. premierjét eddig már több mint fél tucatszor halasztották el – legutóbb a koronavírus miatt. A film egyik sztárja most felhívta a figyelmet egy ezzel kapcsolatos elég komoly problémára.
Habár a várva várt folytatásokig még jó párat kell aludnunk, James Cameron nagyszabású sci-fi eposzának első részét újranézhetjük a napokban. Ennek örömére íme tíz érdekesség a kulisszák mögül!
Ezúttal is a forradalmi víz alatti motion capture eljárásról láthatunk illusztrációt, de most egy sokkal akciódúsabb felvételt rakott ki az Instagramra az újra forgó sci-fi folytatás stábja.
Habár az országban beutazási korlátozás van érvényben, a filmesek külön engedéllyel visszatérhettek forgatni Új-Zélandra, amit a helyiek kivételezésnek éreznek.
Természetesen az Avatar rendezője is sok filmet néz a karanténban, miután le kellett állnia a folytatások forgatásával. Az egyik nagy kedvence pedig egy videojáték adaptációja.
Nézd meg a főszereplőket a víz alatti motion capture felvételek helyszínén a világ legviccesebb úszósapkájában!
Állítja a rendező, James Cameron, aki szerint a koronavírus és a karantén ellenére is elindulhat az Avatar 2. 2021 év végi diadalmenete – majd sorban kétévente a többi részé.
A produkció Twitter oldalára kirakott fotón nem mást láthatunk mosolyogni, mint a nagy visszatérőt, Sigourney Weavert. De Dr. Grace Augustine alakítója hogyhogy bekerülhetett a folytatásokba?
Quentin Tarantino és Samuel L. Jackson, Tim Burton és Johnny Depp, Wes Anderson és Bill Murray, és még sokan mások.
A gonosz Miles Quaritch ezredest alakító Stephen Lang (aki több folytatáson is dolgozik egyszerre James Cameronnal) mesélt egy kicsit a kissé kaotikus forgatásról.
Újabb képeket hoztak nyilvánosságra James Cameron sci-fijének 2021 decemberében érkező folytatásából.
Idén már nem forgat többet James Cameron és csapata, amit egy bennfentes fotó megosztásával ünnepeltek meg.
Új veszély fenyegeti az emberiséget, új alakváltoztató robot érkezik a jövőből, hogy egy új megváltót töröljenek el a föld színéről, de régi arcok szállnak velük szembe és a recept is a régi.