1969. június 11-én született Peter Dinklage amerikai színész, akit a Trónok harca Tyrionjaként ismert meg a világ, de most megmutatjuk, mennyi mindenben játszott még, amiben szintén öröm nézni.
Van olyan, hogy a fél világ rajong egy filmért, azon belül is egy karakterért, ami nem mellesleg az adott színészt híressé és sikeressé tette, aztán kiderül, hogy az illetőnek nem éppen a szíve csücske a szóban forgó alakítás.
Kate Bush Stranger Things-es másodvirágzásán felbuzdulva összegyűjtöttünk néhány olyan dalt, amelyek hosszú évekkel az eredeti megjelenésük után valamilyen okból ismét felkerültek a toplistákra.
Ezen a napon mindenki találkozhat! A gyerekek a szigeten, a képek a regényben, a szecessziók a villában, és a bábok a színházban, meg többiek. A találkozások után illik koncertre menni, lehet válogatni a hovából.
A szünet előtti utolsó hétvége következik, ez már azért önmagában is elég jó hír, de ha esetleg nem lenne elég, akkor máris mutatjuk, hogy milyen filmekkel tudtok még dobni a hangulaton.
Halhatlan Joe őrült fizimiskája, Palpatine császár ráncos arca vagy épp A majmok bolygója csimpánztudósa örökre bevonult a filmtörténelembe.
Csendes zarándoklattal és rendhagyó háromnapos zenei fesztivállal nyitott meg idén a Zsámbéki Nyári Színház, hogy egészen augusztus végéig hétről-hétre várja a közönséget a Zichy-kastély ősfás udvarán felállított szabadtéri színpadon. A magyar és világirodalom kortárs és klasszikus műveiből válogattak a szervezők az idei sorozatban, köztük három monodrámát és két kamaradrámát látnak vendégül. Szerzői estjeik a zene, az irodalom és a személyes történetek köré épülnek. Több, a kőszínházak repertoárján lévő, aktuálisan elérhető friss produkció szabadtéri bemutatkozására is sor kerül.
Sok veszély és izgalom vár a nézőkre a Fenevadban, amelyben balul üt ki egy dél-afrikai szafari. Van már előzetes is!
A magyar diaszpóra képzőművészeinek válogatott alkotásaiból rendezett exkluzív kiállításon 4 földrész, 16 ország, 37 művész alkotásai láthatók.
Amber Heard és Johnny Depp utolsó közös filmje - amelyben az utóbbinak egy beugró szerep jutott -, egyszerre lett híres a körülötte kialakult botrányokról és arról, milyen csapnivalóan rossz. Szívből ajánljuk!