Két főszereplőnk van; az egyik a hajdani szupermodell, a másik a női nemiszerv-csonkítás. Mivel az utóbbi az előbbivel, a
A világtalan zongorahangoló - ebben az egyetlen félig (vagy inkább félig se) igaz közhelyben paradox módon ott leljük ennek
A tökéletes hangzás keresése - így hangzik a film alcíme, és ugyanez lehetne Stefan Knüpfer egymondatos munkaköri leírása is. Alatta pedig következnének a konkrétabb feladatok: hangszerbeszerzés, karbantartás és fejlesztés, technikai felügyelet, folyamatos egyeztetés a művészekkel. Stefan Knüpfer az az ember, aki lehetővé teszi, hogy a zongoraművészek zenei elképzelései egy fizikai test, a hangszer segítségével a valóságban is megjelenhessenek.
Tina Fey arról lehet híres a nagyközönség számára, hogy ő a szülőanyja és főszereplője az önreflexív, post-Seinfeld-sitcomok
Míg a [REC] a szinte osztódással szaporodó "found footage"-alom kötöttségeiből és stilisztikájából az utóbbi évek egyik legizgalmasabb
Scott Hicks, ausztrál rendező olyan vakvágányok után, mint az Ízlések és pofonok, visszatért a Ragyogj!-hoz. Ha megismételni
Döcögős rutinmunka, Clive Owen hiteles és szívbemarkoló alakításával.Bármennyire is elcsendesült az utóbbi években a szebb
Mindannyian találkozhattunk már a népszerű számítógépes játékkal, a Perzsia hercegével, melynek kalandjait most a mozikban
Az afrikai szupermodell, Waris Dirie önéletrajzi regényéből készült A sivatag virága megrázó és fontos témájú (kis túlzással)
A film képi világa és együgyűen papírmasé karakterei megmaradtak az alapul szolgáló számítógépes játék szintjén, ráadásul
George A. Romero 1973-as horrorfilmjének remake-je ritka holló: ha nem is tökéletes, de jobb mint az eredeti.Az is igaz viszont,
Simon Carr brit újságíró önéletrajzi regényét vitte vászonra Scott Hicks ausztrál rendező, akit leginkább a Ragyogj! című filmjéről ismerünk. Ezúttal arról mesél nekünk sajátos modorban, hogy miképp boldogul egy férfi és két fiú szerető feleség és gondoskodó anya nélkül.
Ausztrália kétségkívül szép ország, bizonyára ezért van olyan messzire. Kenguruk lakják temérdek lélekszámban, nagy területeket
Valamikor réges-régen (úgy húsz éve), egy ősi, legendás birodalom szívében (valahol New York környékén) egy legény, kit kedveltek
11 éve már, hogy Jason Biggs először vizsgált meg tüzetesebben egy tál süteményt anyja konyhájában, s ágyazott meg ezzel az Amerikai pite a 2000-es évek tinikomédiáinak merész, egyben mérhetetlenül tulok vállfajának. Lassan viszont ki kéne mosni azt a lepedőt.
Ritkán kell teljes szívemből üdvözölnöm egy ízig-vérig manipulatív propagandafilmet, de A sivatag virága kapcsán mindenképpen ezt kell tennem, mivel a híres, szomáliai származású topmodell, Waris Dirie életét feldolgozó film érzékletesen és hatásosan beszél a nők nemi szervének a primitív kultúrákban a mai napig megszokott csonkításáról, és ellen, ezt pedig támogatni kell.
A horror-remake-ek és a képregény-feldolgozások mellett a számítógépes játékok megfilmesítése a harmadik vonulat, amely elől mozilátogatóként mostanában nem térhetünk ki. Ezúttal Jordan Mechner világsikerű játékát érte utol a végzet Mike Newell rendező, és Jerry Bruckheimer producer személyében.
Ahogy a divat mindig ismétli önmagát, úgy a hetvenes évek horrorsztorijai is másodvirágzásukat élik manapság. Többek között a Holtak hajnala, A texasi láncfűrészes, és A rettegés háza után most George A. Romero 1973-as művét is feldolgozták a szorgos filmesek.
Őrület jó ez a cím, beindít egy gondolatláncot: tébolyultak, elmeháborodottak. Definíció szerint azon emberek, akik nem rendelkeznek
Túlpszichologizált kamaradráma, a legkevésbé sem életszerű karakterekkel.Sas Tamás, rendező-operatőr leginkább habkönnyű,