A hétvége dicséretes módon családi programmal kezd, egészen kora délutánig lefoglalva a gyerekeket. Eztán a felnőttek hazaviszik őket, lefektetik, és nekiindulnak a maradéknak. Az okosak művészeti mozival foglalkozhatnak, míg a léhábbak különböző zenei irányzatok közül válogathatnak. Aztán mindenki ott találkozik.
Természetesen a nap első felében a nemzeti ünnepé a főszerep, számos ikonikus helyszínen. Ma a mozi is ezt szolgálja. Délután átevezünk az ünnepet levezető muzikális élvezetek tengerére, de csak óvatosan, másnap munka!
Nagyon kedves ez a szombat! A gyermekek gondozásával kezdi, majd átvált lakókörnyezetünk rendezettebbé tételéhez is, remélem, lesz rododendron! Ezek után lelkünk szépészeti felével foglalkozhatunk, hogy aztán szabadon kolonizáljuk az agyunkat, és rángassuk a testünket mindenféle zenére!
Az első márciusi szombat nem készül megdöbbentő eseményekkel, ugyanakkor megbízható programokat kínál. Egy kis múzeumi okosodás után még okosabbak lehetünk filmektől, hogy aztán a nap hátralevő részében kitáncoljuk a fejünkből az észt.
Ezen a szombaton az éhesek olvasással tölthetik el az időt és a hasukat, amit a művészeti moziban pihenhetnek ki később. Erre többé nem lesz idő, mert aztán megindulnak a koncertek, kivilágos kivirradtig.
Megnyílt a farsangszezon, és egyaránt vár fiatalt és korban oppozit hozzátartozót ezen a hétvégén. A délelőtt a kölyökszerűeket szórakoztatja, délután a többiek mennek valahová. Egyéb program, mozi, és sokféle zen, ezek lesznek.
Ez a szombat is a szokások rabja, tehát remek lesz! A keleti újdonság és két mozis élmény után igazi zenei csemegéket kapunk kézhez, lábhoz, kinek mi. A muzsikás öregfiúk még mindig üdén csapnak a húrokba, de van, aki csak karcosan énekel, tessék menni megnézni!
Vasárnapunk a menő szombatot piheni, kínálatában mérsékeltebb programokkal. Nemzeti kulturális napunkon több a vers, ugyanannyi a mozi, és mérsékeltebb a zene.
Tökéletes ünnep előtti vasárnaprta ébredtünk. Lehet hüttézni, bármi is az, aztán családi zenék, majd mozik jönnek, végül a család kemény magjának nem annyira családi zenék adatnak meg, és korai fekvés.
Nem igazán látszik, hogy Tél Tábornok megérkezett a seregeivel. Fesztivál, mozi és jó zenék, ezek mind várnak szombaton!
Ez a vasárnapunk is csendesen, családiasan telik az advent jegyében. A gyerkőcök meccsboxoznak, moziznak és bábszínházat látogatnak a nap első felében, aztán a felnőttek következnek, nem kevésbé családias vásározással, majd öregfiúk koncerttel és újfent mozival. A végén, aki akar, elmehet még egy jazzkoncertre is!
Jól kezdődik ez a szombat, mert képregényes! A böngészés és vásár után mozik (filmek) következnek, amennyiben a színházat is idevesszük, amolyan élő mozinak (filmnek). Filmezés (mozizás) után jöhetnek a le, vagy felvezető koncertek, kinek milyen a kedve.
Ez nem lesz hangos vasárnap. A délelőtt eltelik az ünnepi készülődéssel, vásározással, gyerekes programokkal, amit délután mozival, és/vagy koncertekkel tudunk kipihenni.
Alig kezdődött és máris folytatódik az Advent! Ennek megfelelően piacozással, vásározással kezdjük ezt a vasárnapot, hogy aztán egy kis mozival és zenével rápihenjünk a jövő hétre.
Huurrá, megérkezett az Advent! Városok szerte az találni, majdnem mindenütt. Ezért ajánlok mára egy kis színházas kezdést, majd folytatásként koncertek sokféleségét, egy kis kakukktojás mozival.
Jól kezdődik a hétvége. Gyerekeknek vidéki képregények, mozifesztivál, és adventi készülődés.Ezután mozizhatnak a szülők is, majd változatos koncerteken folytathatják a hétvégét.
A délelöttöt odaadjuk a gyerekeknek, ásványozzanak, boszorkányozzanak. A felnőttek zenével üthetik el a délutánt, de este még mozizhatnak kicsit a lurkókkal is!
Messze még a nyár, jelenleg ősszel kell kimozdulni a térbe. Ha már ott jársz, nézz el moziba mozizni, táncszínházba, majdnem mozizni, és bazárba, mozizni. Gondolj a házasságra, majd gyorsan felejtsd el, és menj koncertre, szinte mindegy, milyenre!
Ezen a köztes ünnepnapon már a Halloween jegyében telnek a programok. A kisebbeknek jár a cirkusz, hogy aztán a felnőttek mulassanak. Vigyázat, a koncertek az este közeledtével egyre durvulnak!
Mozik, fesztivál, születésnapok és koncertek, mindez egy napon! Lehet menni ide vagy oda, sőt, ide után oda is. Mindezt már a Halloween jegyében! Oly nehéz a választás!