Epizód

Nyerő Páros

II / 11. rész, 75 perc 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Értékelés:

63 szavazatból
Szerinted?

A műsor ismertetése: A verseny az egyes párok között zajlik, akik kihívásokon vesznek részt. A cél a kihívások sikeres teljesítése. A játék körökből áll: minden kör egy férfi kihívásból, egy női kihívásból és egy közös feladatból áll. A nők és férfiak kihívása során a pároknak csak az egyik tagja játszik, a másik pedig úgynevezett befektetőként arra fogad, hogy párjának sikerül-e teljesítenie a kihívást. A csavar a műsorban, hogy a sztárok a kihívás végéig nem fogják tudni, hogy párjuk mekkora összeget fektetett be. Ha viszont a párok jól fektetik be a pénzüket, azaz a kihívásban részt vevő pár tagja a befektető játékos elképzelése alapján teljesít, akkor a befektetés sikeres. Ebben az esetben a páros a befektetett összeg dupláját kapja és az hozzáíródik az egyenlegükhöz. De ezt csak addig tudják gyűjteni, míg játékban maradnak, ugyanis minden kör végén egy páros kiesik a játékból.

A kieséses rendszer után a Nyerő Páros két legjobban teljesítő párosa közül egy élő show-műsor keretein belül az nyer, aki az utolsó adásban elnyeri a nézők szimpátiáját.
A fődíj összege az adott páros által a saját széfjükben a játék során összegyűjtött összeg lesz.

Évadok:

Stáblista:

Alkotók

Kapcsolódó cikkek:


Vélemény:

2018 szept. 21. - 22:26:41
2018 szept. 21. - 22:26:41
Undòritò dolognak tartom ,hogy nem a nèzòk szavaztak hanem a rosszindulatu irigy kiesett jàtèkosok.A nèzòknek kellett volna szavazni mert mi nèztùk vègig az òsszes adàst.ùgy kellett volna mint az elò èvadba.igy mi èrtelme volt ,hogy a nèzòk vègignèztèk a semmire.mèg dòntèsjogunk sincs vagy mi???felesleges leadni a tv-be ha lessz ujj èvad.minek??ugyse mi dòntùnk.Egyèbkènt èn a kèt dòntòst akartam volna nyertesnek igy is ugy is.aki ezt az èvadod igy kitalàlt hàt .gratulàlok.semmi èrtelme nem volt vègignèzni igy ,hogy nem mi szavaztunk.
2018 szept. 21. - 20:21:16
2018 szept. 21. - 20:21:16
Viviék nyertek. Gratula! Lacika kikapott. Végre!
2018 szept. 21. - 19:57:14
2018 szept. 21. - 19:57:14
Az egész műsor legellenszenvesebb játékosa Gáspár Laci volt végig (nagyképű buta ember), utána következik a Tomi Dórikája (borzasztóan irritált az egész játék alatt) . A legtisztábban Ádám, Tomi és Fecsó játszottak. Vivi kicsit idegesített az elején, de most mégis inkább Nekik szurkolok. Szeretném látni a Gáspár Laci arcát.
2018 szept. 20. - 16:45:46
2018 szept. 20. - 16:45:46
Köszönöm, hogy válaszoltál. Azért gondoltam, mert néhány dolgot felvetettél, hogy mi miért történt. A mostani reagálásod már nagyon szimpatikus. Mert pontosan erre akartam utalni. Ezt pontosan ugyanolyan precízen megtervezték mint bármely más, legyen az amatőrökkel eljátszatott műsort. Az irányt adják meg, a részleteket nekik kell megoldani, hogy eljussanak odáig. Ezért lehetnek olyan váratlan helyzetek amibe bele is pirulnak. Ismerik a szereplőket, hogy akkor érdekes és fogyasztható egy karakter ha meglepetést is hoz a játékába. Szerintem ezért játszatják végig Vivit és Fecsót mert nem unalmasak a nézőknek. Gondolj vissza arra akik kiestek. Felejtősek. Egyébként a pár egyik tagja mindenkinek celeb vagy híres, tehát azért mozognak ők a párjukkal olyan közegben amiben rájuk is vetül a reflektorfény. Ezt arra írtam, hogy nem bátortalanok kamera előtt. Persze benne van a pakliban, hogy én vagyok túlságosan hitetlen.
2018 szept. 19. - 20:56:32
2018 szept. 19. - 20:56:32
Abszolút nem bántódtam meg, de azért az érdekelne, hogy melyik mondatom árulkodik naivitásról. Az, hogy a bent lévők többsége nem színész, az tény. Még ha azok lennének is, vannak olyan vegetatív reakciók, amelyeket nem lehet eljátszani. (Elvörösödés, arcizmok önkéntelen működése ésatöbbi.) És egyébként az is tény, hogy egy-egy ilyen műsor mögött olyan stáb dolgozik, amelyik milliméterre tudja, hogy melyik feladat melyik személyiségtípusból mit hoz ki. És épp ettől olyan érdekes az egész.
2018 szept. 18. - 13:39:20
2018 szept. 18. - 13:39:20
Gáspár Laci megsértődött. Nem az ő Nikije a legszebb. Ő meg a Tokár nyíltan összefogtak Berni ellen. Ez ugye szerinte pozitív dolog. De ha Őellenük zár össze két páros az mekkora kiszúrás. Lacika! Nem feledünk. Még emlékezünk egy híres mondatodra: Áj feladin. /Celeb vagyok.../
szavazat: 10/10 2018 szept. 17. - 20:26:42
2018 szept. 17. - 20:26:42
Hát ez a feketelábú törzs nagyon sértődékeny :D
2018 szept. 12. - 17:42:19
2018 szept. 12. - 17:42:19
Szerintem naív vagy és ezt nem bántásként írom.
2018 szept. 07. - 22:49:34
2018 szept. 07. - 22:49:34
Sosem nézek realityket, ezt viszont az első évad első részétől imádom. Hogy minden előre el van döntve és meg van írva? Szerintem a bent lévők egyike sem olyan jó színész, hogy ilyen hitelesen játssza el azt, amit csak úgy "előre megrendeztek" nekik.
Nyilván adott egy stáb, aki tudja, mitől döglik a légy, és milyen körülményeket és határhelyzeteket kell teremteni ahhoz, hogy a játékosok hozzák a nézhető műsort.
Számomra nagyon érdekes, igazi csoportdinamikai és pszichológiai csemege, hogy miért alakul odabent minden úgy, ahogy. Miért, hogy a legtenyérbemászóbb arrogáns és ostoba libát ajnározza a többség, miközben a kívülről legszimpatikusabbak a perifériára szorulnak. Az is tök érdekes, hogy pl. egy Alinda néhány nap alatt olyan ellenszenvessé tudott válni, amit korábban sosem feltételeztem volna. Vagy hogy a látszólag töketlen szépfiú határhelyzetben milyen szinten képes odatenni magát.
TV műsorok közül abszolút kedvenc.
2018 szept. 05. - 18:27:47
2018 szept. 05. - 18:27:47
MIERT KAMUZNAK AMIKOR MAR MINDEN ELVAN DONTVE?MIERT KELL AZT HAZUDNI,HOGY A NEZOK DONTENEK A VEGEN?/SZANALMAS!
2018 szept. 05. - 16:32:47
2018 szept. 05. - 16:32:47
Vegyétek már észre, hogy minden meg van rendezve. Egy kereskedelmi csatorna ne tervezné meg minden percét egy műsornak ? Nem engedheti meg magának, hogy elkapcsoljanak. Mindent a nézettségért. A kedves celebeknek meg van az a pénz amitől korpásodik a feje/haja.
Szóval ne vegyétek véresen komolyan, kivannak osztva a szerepek.
2018 szept. 03. - 20:21:44
2018 szept. 03. - 20:21:44
Ágika kipottyant. Hiába, ez nem a konyhafőnök,ahol megnyerették vele a játékot. Itt a társak döntöttek, szerintem nagyon jól.
szavazat: 1/10 2018 szept. 02. - 20:41:20
2018 szept. 02. - 20:41:20
Gáspár.... :D szégyellhetné magát, de még ő van felháborodva. "Klassz barát" és papucs férj :D
ez a nő is... mert ha szeretem a férjemet nem hozom ilyen kellemetlen helyzetbe...

Húú nekem elég is volt, szuper jó műsor:)
szavazat: 9/10 2018 aug. 31. - 20:13:09
2018 aug. 31. - 20:13:09
Egy olyan ember egyáltalán miért volt ott, aki mindenért hisztizett és már azért feladta volna a játékot, mert sátorban kellett aludnia?! Ráadásul a párjával együtt hülyék, nulla iq-juk van, rendjén volt, hogy ők estek ki. Gáspár Lacit meg nehogy már azért hibáztassuk, mert szereti a feleségét és azt akarta, hogy a feleségének legyen jó, aki viszont nem Gjoniékat akarta, hogy maradjanak a játékban, ezért nem rájuk szavaztak.
Amúgy szeretem ezt a műsort, bár az első évadot nem láttam, de nagyon szórakoztató. Elsősorban Tokár Tomi és Kovács Dorottya miatt kezdtem el nézni, szeretem a YT csatornájukat, nagyon szimpi páros, nekik szurkolok, de még emellett szimpatikus Dobó Ági és párja is.
Azt viszont nem gondoltam volna, hogy Vivit is megkedvelem, szerintem nagyon jópofák Fecsóval, sokat nevetek rajtuk.:D
Kefir és a párja is marhára idegesítő, remélem legközelebb ők esnek ki...
2018 aug. 30. - 15:27:41
2018 aug. 30. - 15:27:41
Gjoni már az első este fel akarta adni. Most a többiek segítettek, hogy hazamehessen. Nagyon rendjén mennek a dolgok!
szavazat: 1/10 2018 aug. 29. - 20:08:11
2018 aug. 29. - 20:08:11
Mire számított Gáspár Laci? Nem várhatja el, hogy bájologjon vele és ölelgesse Gjoni, amikor elárulta! Remélem, hogy nem fog neki a jövőben jó számokat szerezni, én egy színpadra se állnék vele ezután! Nagyon átlátszó volt, ahogy a feleségére hárította a döntés okát! A zenésztársa mellett illett volna kiállni! Levizsgázott, egy gerinctelen, erkölcstelen ember! És még őt teszik meg zsűritagnak! Jó zenész, de egy jellemtelen, értéktelen alak!
szavazat: 1/10 2018 aug. 28. - 09:40:30
2018 aug. 28. - 09:40:30
Uncsi!
2018 aug. 28. - 06:48:34
2018 aug. 28. - 06:48:34
A szereplők fele tök ismeretlen figura. Szimpatikus ember meg nem nagyon van köztük.
2018 aug. 27. - 23:03:51
2018 aug. 27. - 23:03:51
Gyengébb eresztés mint a régebbiek.
szavazat: 10/10 2017 aug. 24. - 16:17:18
2017 aug. 24. - 16:17:18
Imadtam jo hogy megnezhetem meg 1x!! Koszi :)
Összes hozzászólás