Személy

Reviczky Gábor

színész, szinkronhang, szereplő
Született: 1949. március 28. (70 éves) (Magyarország, Tatabánya)

Értékelés:

142 szavazatból
Szerinted?

Tatabányán született 1949-ben. 1973-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, osztályvezető tanára Kazimir Károly volt. 1973-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, 1975 és 1977 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1977-ben a Miskolci Nemzeti Színház művésze volt, egy évvel később a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1979-től tíz éven át a Vígszínházban játszott.


1989 és 1991 között a Nemzeti Színház színésze volt, 1991-ben visszatért a Vígszínházba. 2013 és 2016 között ismét a Nemzeti Színházban játszott. Közkedvelt színész, általában groteszk, ironikus karakterek bőrébe bújik. Nemcsak a színpadon, hanem filmekben és tv-játékokban is szerepelt. Szinkronhangként mások mellett Robert De Niro és Jack Nicholson állandó magyar hangja. Négyszer nősült, összesen négy gyermeke született.


Díjai:
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1984, 2010)
Jászai Mari-díj (1986)
Ajtay Andor-emlékdíj (1997, 2010)
Alternatív Kossuth-díj (2007)
Ruttkai Éva-emlékdíj (2009)
Arany Medál díj (2010)
Kossuth-díj (2012)
Tolnay Klári-díj (2014)

  • 2018
    Farsang 4.0 színész színész (magyar kisjátékfilm, 2018)
  • 2017
    Pappa pia 4.8 színész színész (magyar romantikus vígjáték , 105 perc, 2017)
  • 2017
    A mi kis falunk 8.4 színész színész (magyar filmsorozat, 2017)
    • RTL Klub:
      • vasárnap (máj. 26.) 14:20,
      • szombat (jún. 1.) 20:00,
      • vasárnap (jún. 2.) 15:00,
      • szombat (jún. 8.) 20:00
  • 2016
    Szabadság tér '56 6.0 narrátor narrátor (magyar ismeretterjesztő műsor, 40 perc, 2016)
  • 2016
    Nagyfater elszabadul 6.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai komédia, 102 perc, 2016)
  • 2016
    Jason Bourne 7.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai akcióthriller, 124 perc, 2016)
  • 2016
    Csandra szekere 6.4 színész színész (magyar filmdráma, 2016)
  • 2016
    A mestergyilkos - Feltámadás 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 99 perc, 2016)
  • 2015
    Nagyon vadon - Bolondos vadászidény 4.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai családi animációs film, 85 perc, 2015)
  • 2015
    Liza, a rókatündér 7.8 színész színész (magyar romantikus vígjáték , 98 perc, 2015)
  • 2015
    Káosz karácsonyra 6.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai komédia, 105 perc, 2015)
    • Film+:
      • szerda (máj. 29.) 08:20,
      • péntek (máj. 31.) 06:15
  • 2015
    Butiquehotel.hu 3.2 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 2015)
  • 2015
    A kezdő 8.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai komédia, 121 perc, 2015)
  • 2015
    A fekete bojtár 8.8 színész színész (magyar filmdráma, 86 perc, 2015)
  • 2014
    Vastojás 6.5 szereplő szereplő (magyar animációs film, 12 perc, 2014)
  • 2014
    The Expendables - A feláldozhatók 3. 7.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 126 perc, 2014)
  • 2014
    Kossuthkifli 5.2 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 2014)
  • 2013
    Tűzgyűrű 6.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai sci-fi, 131 perc, 2013)
  • 2013
    Szupercella 8.0 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 116 perc, 2013)
  • 2013
    Így készült "A csodacsapat" szinkronja 10 közreműködő közreműködő (magyar ismeretterjesztő film, 51 perc, 2013)
  • 2013
    Feledés 7.5 szinkronhang szinkronhang (amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2013)
  • 2013
    A Csodacsapat 7.2 szinkronhang szinkronhang (francia vígjáték, 93 perc, 2013)
  • 2012
    The Expendables 2 - A feláldozhatók 2 7.4 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 102 perc, 2012)
  • 2012
    Szájhősök 8.4 színész színész (magyar filmsorozat, 52 perc, 2012)
  • 2012
    Pillangó 7.8 színész színész (magyar romantikus dráma, 101 perc, 2012)
  • 2012
    Pillangó színész színész (magyar tévéfilm, 2012)
  • 2012
    Lorax 6.7 szinkronhang szinkronhang (amerikai animációs film, 86 perc, 2012)
  • 2012
    Hófehér és a vadász 6.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai kalandfilm, 127 perc, 2012)
  • 2012
    Django elszabadul 8.6 szinkronhang szinkronhang (amerikai western, 165 perc, 2012)
  • 2012
    Amit még mindig tudni akarsz a szexről 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 100 perc, 2012)
  • 2012
    A Pingvinkirály 6.2 szinkronhang szinkronhang (angol családi kalandfilm, 78 perc, 2012)
  • 2012
    A nagy nap 6.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai romantikus vígjáték , 90 perc, 2012)
  • 2012
    A gyilkos médium 6.3 szinkronhang szinkronhang (spanyol-amerikai thriller, 110 perc, 2012)
  • 2011
    Szilveszter éjjel 6.9 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 120 perc, 2011)
  • 2011
    Rango 7.4 szinkronhang szinkronhang (amerikai animációs film, 107 perc, 2011)
  • 2011
    Gimi 1.3 színész színész (magyar websorozat, 2011)
  • 2011
    Égi madár 6.7 színész színész (magyar filmdráma, 76 perc, 2011)
  • 2011
    Delfines kaland 8.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai kalandfilm, 113 perc, 2011)
    • HBO:
      • hétfő (máj. 27.) 13:30
    • Film+:
      • szombat (jún. 1.) 15:50,
      • vasárnap (jún. 2.) 11:50
  • 2011
    Conan, a barbár 5.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai fantasy, 112 perc, 2011)
  • 2010
    Zimmer Feri 2. 4.9 színész színész (magyar vígjáték, 100 perc, 2010)
  • 2010
    Üvegtigris 3 7.6 színész színész (magyar vígjáték, 107 perc, 2010)
    • Prime:
      • szombat (jún. 1.) 21:00,
      • vasárnap (jún. 2.) 23:45
  • 2010
    Utódomra ütök 7.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 98 perc, 2010)
  • 2010
    Rögtön jövök 7.8 színész színész (2010)
  • 2010
    Red 8.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 111 perc, 2010)
  • 2010
    Így, ahogy vagytok 5.8 színész színész (magyar játékfilm, 94 perc, 2010)
  • 2010
    Egy csók és más semmi 8.9 színész színész (színházi felvétel, 135 perc, 2010)
  • 2009
    Álom.net 2.2 színész színész (magyar vígjáték, 96 perc, 2009)
  • 2008
    Sárkányvadászok 6.9 szinkronhang szinkronhang (francia-német-luxemburgi animációs film, 80 perc, 2008)
  • 2008
    Kis Vuk 1.7 színész színész (angol-magyar animációs film, 85 perc, 2008)
  • 2008
    Casting minden 3.6 színész színész (magyar zenés film, 107 perc, 2008)
  • 2007
    William Shakespeare: Sok hűhó semmiért 7.8 színész színész (magyar színházi felvétel, 162 perc, 2007)
  • 2007
    Búcsú 5.5 narrátor narrátor (magyar dokumentumfilm, 94 perc, 2007)
  • 2007
    A Hortobágy legendája 7.9 színész színész (magyar filmdráma, 79 perc, 2007)
  • 2006
    Üvegtigris 2. 7.3 színész színész (magyar vígjáték, 107 perc, 2006)
  • 2006
    Nagyvizit színész színész (magyar színházi felvétel, 111 perc, 2006)
  • 2006
    Lora 8.2 színész színész (magyar romantikus dráma, 118 perc, 2006)
  • 2005
    Csudafilm 4.0 színész színész (magyar vígjáték, 90 perc, 2005)
  • 2004
    Magyar vándor 6.4 színész színész (magyar vígjáték, 110 perc, 2004)
  • 2002
    Na végre, itt a nyár! 6.5 színész színész (magyar ifjúsági filmsorozat, 25 perc, 2002)
  • 2001
    Valami Amerika 7.5 színész színész (magyar vígjáték, 115 perc, 2001)
    • TV2:
      • vasárnap (jún. 9.) 12:40
  • 2001
    Üvegtigris 8.0 színész színész (magyar vígjáték, 104 perc, 2001)
  • 2000
    Pasik 6.5 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 2000)
    • RTL Klub:
      • hétfő (máj. 27.) 04:00,
      • szerda (máj. 29.) 04:00,
      • csütörtök (máj. 30.) 04:00
    • Sorozat+:
      • szombat (jún. 1.) 04:00,
      • vasárnap (jún. 2.) 04:00,
      • szombat (jún. 8.) 04:00,
      • vasárnap (jún. 9.) 04:00
  • 1999
    Bruhaha 3.3 szereplő szereplő (magyar kabaréshow, 50 perc, 1999)
  • 1998
    Zimmer Feri 7.9 színész színész (magyar vígjáték, 89 perc, 1998)
  • 1998
    6:3 avagy, játszd újra Tutti 7.4 színész színész (magyar vígjáték, 90 perc, 1998)
    • RTL+:
      • szombat (jún. 1.) 19:00,
      • vasárnap (jún. 2.) 13:00
  • 1997
    Csinibaba 8.6 színész színész (magyar zenés vígjáték, 100 perc, 1997)
  • 1997
    A miniszter félrelép 8.2 színész színész (magyar vígjáték, 99 perc, 1997)
  • 1996
    Szigetvári vértanúk 9.0 színész színész (magyar tévéfilm, 70 perc, 1996)
  • 1996
    A három testőr Afrikában 6.6 színész színész (magyar vígjáték, 84 perc, 1996)
  • 1995
    Sztracsatella 6.2 színész színész (magyar filmszatíra, 99 perc, 1995)
  • 1994
    Így írtok ti 10 színész színész (magyar tévéfilm, 70 perc, 1994)
  • 1994
    Hétköznapi huncutságok szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 61 perc, 1994)
  • 1994
    Ábel az országban 8.8 színész színész (magyar vígjáték, 114 perc, 1994)
  • 1993
    Woyzeck 8.1 színész színész (magyar filmdráma, 93 perc, 1993)
  • 1992
    Ördög vigye 9.3 színész színész (magyar játékfilm, 90 perc, 1992)
  • 1992
    Három boltoskisasszony 8.3 színész színész (magyar tévéfilm, 84 perc, 1992)
  • 1992
    A nyaraló 5.1 színész színész (magyar filmdráma, 80 perc, 1992)
  • 1992
    A csalás gyönyöre 9.3 színész színész (magyar filmdráma, 96 perc, 1992)
  • 1991
    Halálutak és angyalok 6.2 színész színész (magyar filmdráma, 96 perc, 1991)
  • 1991
    Família Kft. 6.8 színész színész (magyar vígjátéksorozat, 30 perc, 1991)
  • 1989
    A hecc 9.4 színész színész (magyar játékfilm, 89 perc, 1989)
  • 1988
    Vadon 10 színész színész (magyar játékfilm, 127 perc, 1988)
  • 1988
    Hungarian Dracula 8.6 színész színész (magyar tévéfilm, 68 perc, 1988)
  • 1987
    Tüske a köröm alatt 8.4 színész színész (magyar filmdráma, 91 perc, 1987)
  • 1987
    Szamárköhögés 8.2 színész színész (magyar filmszatíra, 86 perc, 1987)
  • 1987
    Miss Arizona 6.3 színész színész (magyar-olasz filmdráma, 109 perc, 1987)
  • 1987
    Kiáltás és kiáltás 6.2 színész színész (magyar filmdráma, 86 perc, 1987)
  • 1987
    Hol volt, hol nem volt 6.4 színész színész (magyar játékfilm, 94 perc, 1987)
  • 1986
    Laura 10 színész színész (magyar filmdráma, 95 perc, 1986)
  • 1986
    Akli Miklós 8.6 színész színész (magyar vígjáték, 95 perc, 1986)
  • 1986
    A varázsló álma 7.9 színész színész (magyar tévéfilm, 63 perc, 1986)
  • 1985
    Széchenyi napjai 10 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1985)
  • 1985
    Mihail Bulgakov: Őfelsége komédiása 10 színész színész (színházi felvétel, 1985)
  • 1985
    Mata Hari 6.4 színész színész (amerikai-magyar erotikus kémfilm, 103 perc, 1985)
  • 1985
    Higgyetek nekem 8.5 színész színész (magyar dráma, 1985)
  • 1985
    A férj vadászik 8.0 színész színész (magyar tévéjáték, 62 perc, 1985)
  • 1984
    Nagy Ignác: Tisztújítás 5.5 színész színész (115 perc, 1984)
  • 1983
    Tegnap még hó esett 10 szereplő szereplő (magyar művészeti műsor, 30 perc, 1983)
  • 1983
    Szeretők 8.6 színész színész (magyar filmdráma, 85 perc, 1983)
  • 1983
    Mint oldott kéve 8.4 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1983)
  • 1983
    In memoriam Ö. I. 10 színész színész (magyar portréfilm, 93 perc, 1983)
  • 1983
    A tranzitutas 6.4 színész színész (magyar tévéjáték, 70 perc, 1983)
  • 1983
    A béke szigete 7.1 színész színész (magyar filmdráma, 68 perc, 1983)
  • 1982
    Szép versek '82 szereplő szereplő (magyar művészeti műsor, 25 perc, 1982)
  • 1982
    Rohamsisakos Madonna 8.5 színész színész (magyar film, 80 perc, 1982)
  • 1982
    Nyom nélkül 7.8 színész színész (magyar krimi, 83 perc, 1982)
  • 1982
    Fazekak 7.0 színész színész (magyar tévéfilm, 57 perc, 1982)
  • 1982
    Egymásra nézve 8.9 színész színész (magyar filmdráma, 103 perc, 1982)
  • 1982
    A persely, avagy egy görbe nap Budapesten 6.2 színész színész (magyar tévéjáték, 54 perc, 1982)
  • 1981
    Hubay Miklós: Tüzet viszek 7.9 színész színész (magyar tévéfilm, 79 perc, 1981)
  • 1981
    A transzport 8.0 színész színész (magyar játékfilm, 1981)
  • 1980
    Lóden-show 5.7 színész színész (magyar zenés film, 35 perc, 1980)
  • 1980
    IV. Henrik király 9.4 színész színész (magyar tévéfilm, 124 perc, 1980)
  • 1980
    Circus Maximus 8.6 színész színész (NSZK-magyar játékfilm, 99 perc, 1980)
  • 1980
    Az áldozat 7.4 színész színész (magyar krimi, 77 perc, 1980)
  • 1979
    Imre 6.5 színész színész (magyar tévéfilm, 60 perc, 1979)
  • 1979
    Az erőd 7.3 színész színész (118 perc, 1979)
  • 1979
    Ajándék ez a nap 8.5 színész színész (magyar filmdráma, 83 perc, 1979)
  • 1977
    Katonák 8.0 színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 1977)
  • 1976
    Talpuk alatt fütyül a szél 8.6 színész színész (magyar filmdráma, 88 perc, 1976)
  • 1975
    A járvány 9.3 színész színész (magyar játékfilm, 90 perc, 1975)
  • 1974
    És színész benne minden férfi és nő 10 színész színész (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 72 perc, 1974)
  • Szeszélyes 4.1 szereplő szereplő
  • Szabadság tér '89 5.4 narrátor narrátor (magyar ismeretterjesztő műsor, 40 perc)
  • Optimisták 8.3 színész színész (magyar tévéfilmsorozat)
  • Mindent egy helyen 5.5 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 55 perc)
  • Georges Feydeau: A férj vadászik színész színész (57 perc)
  • Fejezetek a Rákóczi-szabadságharcból 10 színész színész (magyar filmsorozat)
  • Emberek a Holdon 3.8 közreműködő közreműködő

Vélemény:

2012 aug. 24. - 13:44:40
2012 aug. 24. - 13:44:40
Nagyon sok színésznek fekszik a szinkronhangja..Bírom a filmekben is..
Te Lali! Van alkoholmentes söröd?
Van!
Akkor dobd ki a francba,rendes sört kérek!
2012 máj. 25. - 17:07:22
2012 máj. 25. - 17:07:22
Boston Cézárja - igen, ez óriási.
Van még egy nagy filmje, a Higgyetek nekem!
2010 dec. 20. - 00:21:29
2010 dec. 20. - 00:21:29
Tudna nekem valaki segíteni? Már régóta keresem azt a mûsorrészletet, ami az illemtanról szól, hogy hogyan illik vendégségben viselkedni. Ha jól emlékszem a tv2-n futott ez a mûsor, és õ csak vendégként szerepelt benne. Elõre is köszönöm!
2010 nov. 26. - 20:40:20
2010 nov. 26. - 20:40:20
Szinkronszínészként, és színészként is nagyon bíróm:)
A gonosz karakterek szinkronjaként a legjobb szerintem :)
2010 aug. 08. - 00:11:48
2010 aug. 08. - 00:11:48
Szerencsére a nyíregyházi közönség is láthatja a VIDOR Fesztivál keretében a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán:

2010. aug. 29. (vasárnap) – 19.00
Vígszínház, Budapest
Molnár Ferenc: Egy, kettõ, három
Molnár Ferenc: Az ibolya
Rend.: Szabó Máté
Fõsz.: Igó Éva, Kovács Patrícia, Kern András, Reviczky Gábor
2010 ápr. 27. - 21:21:07
2010 ápr. 27. - 21:21:07
Én is bírom a hangját, bár néha nekem sok is tud lenni.Színészként is jónak találom, pár filmjét láttam.
szavazat: 10/10 2010 jan. 16. - 14:40:07
2010 jan. 16. - 14:40:07
Egyetértek!!!!!
...Ja, és: "BOSTON CÉZÁRJA"!!!!! :D
2009 aug. 25. - 11:43:03
2009 aug. 25. - 11:43:03
az egyik kedvenc magyar színészem és szinkronhangom én kiváló színésznek tartom
szavazat: 10/10 2009 júl. 14. - 18:10:40
2009 júl. 14. - 18:10:40
Egyetértek az elõttem szólókkal, az egyik legjobb magyar színész- és szinkronhang, még sosem okozott csalódást. Kár hogy a Hellboy 2.-t már nem vele szinkronizálták. Az Üvegtigris 1.-2--ben frenetikus!
szavazat: 10/10 2009 máj. 09. - 14:21:07
2009 máj. 09. - 14:21:07
legnagyobb arc és szinkronhang :)
2009 febr. 16. - 10:12:34
2009 febr. 16. - 10:12:34
Szerintem az egyik legjobb magyar színész.Nagyon nagyon szeretem, egyedülálló személyisége miatt.