Korszakalkotó háborús eposz, vagy lila művészfilmes filozofálgatás Az őrület határán? Terrence Malick filmje ma is megosztja a közönséget, de megvillan benne a zsenialitás!
Mit tanácsol a film feltörekvő, fiatal modelleknek? Köszönjenek meg minden bókot, és feküdjenek le az első divatfotóssal vagy a Chanel kreatív igazgatójával, amelyik előbb jön!
A dán rendezőzseni legjobb munkái a koppenhágai alvilág pillanatképeitől a brit büntetésvégrehajtás tárlatvezetésén át a Los Angeles-i közlekedésbiztonsági kisokosáig a héten bemutatásra kerülő Neon Démon elé.
Vajon mit takar a tökéletesen semmitmondó Anthropoid cím? Hát a II. világháború egyik leghíresebb merényletét, Reinhard Heydrich kivégzését, amelyet brutális megtorlás követett. Filmre kívánkozott!
Bár „csak” rajzfilmről van szó, a Ninja Scroll akcióban kenterbe veri élőszereplős társait, és jócskán akad benne fantasy és erotika is. Természetesen korhatáros darab.
A franciaországi foci Eb második fordulójában is pontot szerzett a magyar válogatott, ezzel szinte biztosan továbbjutott a csoportjából a kieséses szakaszba, pedig korábban azt is csodának tartottuk, hogy egyáltalán kijutottak. A magyar csapat utóbbi két éve már most is alkalmas lenne egy igazi szívmelengető underdog-filmhez, amikor a lesajnált ismeretlenek megmutatják, hogy mi van bennük. Készüljünk a szerdai meccsre a magyarokhoz hasonlókkal, akik súlyosan rácáfoltak a velük szemben támasztott elvárásokra a mozivásznon!
Mi kell pár könnycsepp kisajtolásához? Semmiképp sem a hírek olvasása, azok túl valóságosak, jobb elmerülni egy modern tündérmesében a nyaktól lefelé béna herceg és a csodásan cserfes szolgálólány balsorsú szerelméről.
Művészet-e a fekete farok mellé helyezett virág? A kérdést csak a botrányfotós életét bemutató Mapplethorpe: Look at the Pictures című doku megtekintésével lehet érdemben megválaszolni.
Hogy lehet, hogy a western műfaja képtelen kijhalni, hogy minden generáció kitermeli a maga vadnyugati klasszikusát, persze a kornak megfelelő stílusban és hangnemben?
Hogy lehet, hogy a western műfaja képtelen kihalni; hogy minden generáció kitermeli a maga vadnyugati klasszikusát, persze a kornak megfelelő stílusban és hangnemben?
A kérdést úgy is feltehetjük, hogy valóban a rendkívül karizmatikus egykori pankrátor lenne korunk legnagyobb akciósztárja? Lehet Schwarzenegger és Stallone méltó utóda?
Azt még mindig nem tudom, miért lett annyira népszerű a pici, de hangos Kevin Hart, de ezúttal sokkal kevésbé elviselhetetlen, mint korábbi filmjeiben. Igaz, ehhez kellett Dwayne „The Rock” Johnson jelenléte is.
A Madagaszkár pingvinjei csak sokadik nézésre tárul fel és mutatja meg igazi értékeit, ami elsősorban a bizarr, de eredeti humort és az ügyes filmidézeteket jelenti.
A színész korábban csakis hősszerelmeseket, bájgúnárokat és/vagy selyemfiúkat játszott, de most hajlandó volt lemenni angolba, és elhízott, ritkuló hajú prosztó sittesként visszatérni.
Nem elég a tágas tér, a jó elhelyezkedés és az alacsony ár, nem árt, ha a megvásárolni kívánt ingatlanban nincsenek démonok, ártó szellemek és/vagy gonosz bohócok, amire számos film szolgál tanúságul.
Kinek van kényszerbetegsége, kit cseréltek le a második részre, hogyan szelünk ketté egy fél banánt és mi az ördögnek kellett egy kínai színész is? Égető kérdések a Nagy Bűvészfilm folytatásához!
A film pontosan úgy működik, mint egy látványos bűvésztrükk: sok csillogással, rengeteg mozgással, dumával és figyelemeltereléssel éri el, hogy ne foglalkozzunk a lényeggel. Ez a gyengéje és egyben a legfőbb erénye is.
Már 36 éves volt a csinos amerikai-ukrán színésznő, amikor végre túllépett a mellékszereplő munkakörön és 40 lett, mire megjött az igaz áttörés a Démonok között című retrohorrorral, aminek most jött meg a folytatása, de nem csak ezért szeretjük.
Mit tehet két nem túl okos tinilány, ha az esti műszak alatt apró náci kolbászemberkék árasztják el a kisboltot? Előveszik minden jógatudásukat és harcba szállnak, hiszen nem mások ők, mint Johnny Depp és Kevin Smith csemetéi.
A Jodie Foster rendezte Pénzes cápa a pénzügyi guru George Clooney túszul ejtésének története, de a mozivásznon raboltak már el egy egész követséget, hajó legénységét, nagyszájú banki alkalmazottakat és egy fél lánykollégiumot is.