Kínos és humortalan 3D-feldolgozás született a Gulliverből, ráadásul Jack Black is egyre kevésbé jelenti ugyanazt, mint néhány éve.
Kill Bill felpörgetve, avagy amikor a gyúróterem közönsége megpróbál sztorit mesélni. Majdnem sikerül is.
Nicolas Cage maga sem veszi túl komolyan a feladatot, hogy középkori lovagként űzzön ördögöt a pestisjárvány közepén, de azért összehozott egy korrekt másodosztályú fantasy-t az egyszer nézhető kategóriából.
Minden igényt kielégít, amennyiben az igényünk női mell és vérfürdő, ha lehet 3D-ben. Hiába tűnik egyszerűnek, nem sikerült ez azért olyan sokaknak.
Furcsa élmény a Sporthorgászat, hiszen a legtöbben bravúrosnak tartják, ami igaz is, csak épp nem "azért".
Az Utódomra ütöknek sikerült elérnie, hogy csodás komikákon se tudjak nevetni és még Jessica Albát se találjam vonzónak.
Megaagy valódi ellensége nem a filmben látható Metroman, hanem sokkal inkább Gru, amely néhány héttel korábban már kifogta szelet a gonosz kékség vitorlájából, miután ugyanezzel a koncepcióval learatta az év végi termést.
Az a típus, amikor utólag fogalmunk sincs, mi is volt a konkrét történet, de arra emlékszünk, hogy a Bruce Willisék meg azok a másikék lőtték egymást. Mi meg néha nevettünk.
Amikor legutóbb egy filmcím arról próbált meggyőzni, hogy az élet szép, az a holokausztról szólt. Most nem ússzuk meg ennyivel.
Viccnek indult, mozi lett belőle. A legkomolyabb arcok sorakoznak Robert Rodriguez ál-trailerből nagyjátékfilmmé duzzadt új projektjében. Havi must-see, ha élni akarsz.
A lifttel való alászállás a pokolba szép metafora, mindez egy Agatha Christie-átértelmezésbe csomagolva kifejezetten unikum. Amilyen rossz előjelek kísérték az Ördögöt, olyan kellemes meglepetés.
A 11 millió dolláros pszichoterápia még a mai óradíjak mellett is túlzásnak tűnik, de ha ez segített bármiben Lars von Triernek feldolgoznia a feldolgoznivalót, akkor oké. Nem tudunk osztozni az élményében.
A thriller-guru a webkettő mennyországának égkék logójával festi be főcímét, hogy legalább egy estére kicsaljon minket a barátok tevékenységeinek monitorozása elől.
Ha vannak komolytalan emberek, azok a Coen-testvérek. Gyilkossághoz, megcsaláshoz, valláshoz nem lenne szabad groteszk humorral közelíteni. Kivéve úgy, ahogy ők teszik.
Ha az öreg tata a halálos ágyán kertben elásott mesebeli kincset emleget, azt illik fenntartásokkal kezelni. Az ember mégis nehezen adja más kezébe az ásót.
A szellemekről ha bőrt nem is, de egy-két lepedőt még le lehet húzni, töketlen elsőéves bölcsész, aki nem így tesz. Film ettől persze még nincs.
A Rekonstrukció és az Allegro rendezője ezúttal az afganisztáni háborút használja háttérként, hogy ismét zavarbaejtően keverje a fikciót és a valóságot.
Önironikus nosztalgiamozi a nyolcvanas-kilencvenes évek válogatott izomkolosszusaival, akik a világ minden ismeretlen pontján képesek kormányokat dönteni, és senkit nem hagynak hátra.
Most már tuti, hogy Shia LaBeouf egy buborék, Oliver Stone kapzsi, ezt az egész neobalos dolgot meg már az apáink is kitalálták, csak nem jött be. Persze mire mennénk ideálok nélkül.
Minden sikeres férfi mögött ott áll… egy samesz. A playback műfaját már csak-csak megszoktuk, most pedig lassan évszázados ikonjainkról is lehull a szellemlepel.