A három Kémkölykök-film után itt a negyedik, ráadásul nemcsak három dimenzióban, hanem négyben: a mozi meghatározott pillanataiban illatkártyát kell szagolni, hogy az élmény teljesebb legyen. Más kérdés, hogy mindeközben egy gyengén összetákolt családos és gyerekes kém-sztorit láthatunk, a szó szoros és átvitt értelmében.
A Szabadítsátok ki Willyt!-széria alkalmával találkozott a vásznon legutóbb delfin és gyerek. Most egy megtörtént eseményeken alapuló, igazi, a szó legjobb értelmében vett családi moziban egy amputált uszonyú tengeri emlőst ment meg egy kisfiú, miközben akaratlanul is megtanulják mindketten: mi a fontos az életben.
Egy szokványos angol kisváros (szürke és borús) hétköznapjait színesíti Oliver fantáziálásával és szövegeivel. Szerelmet talál, szülőket istápol – de a valóság nincs mindig összhangban monológjaival. Nehéz napokkal viaskodik a kamasz fiú, a néző viszont örül, hogy jó filmet lát.
Július 15-e húsz esztendőn keresztül – a különféle okokból meghatározó nyár-közepi dátumok során figyelhetjük Emma és Dexter sorsának alakulását, legfőképp, ahogyan barátságukból szerelem szövődik. A bestseller-feldolgozás elsősorban a női nézőknek tartogat könnyes perceket.
A Hópárduc talpra áll című dokumentumfilm az amputált lábú magyar hegymászó, Erőss Zsolt sajátos portréját rajzolja meg. Ismert balesetétől a következő – immáron protézissel megtett – csúcstámadásig követve történetét. De ez a történet többet mutat és mond önmagánál: Erőss a mi Oscar Pistoriusunk, telve hittel, reménnyel és akarattal. Mindnyájan csak tanulhatunk tőle. Érdemes.
Spanyolországi filmesek bolíviai Kolumbusz mozijának forgatásakor tetőzik az őslakóknak a hatalommal vívott harca a tiszta ivóvízért. A kizsákmányolók elleni csatát a filmbeli filmben és a való életben is ugyanaz az indián vezeti. A művészet és a valóság összeér.
A kétgyerekes családanya a sűrűsödő munkahelyi tennivalók és a családja között őrlődik. Úgy tűnik, mindkettőre futja az idejéből, de nem. Választania kell – vagy mégsem? Ez minden dolgozó nő dilemmája.
Apa- és kerékpárkeresés fonódik egybe a Srác a biciklivel című kis-realista (úgyis mondhatnánk: hétköznapi) moziban. A piros bringa eltűnik és előkerül, de a főhős kiskamasz fiú élete ettől nem oldódik meg. Csak sodródik a semmibe. A dokumentum-szerű dráma mozzanatai ismerősek, s bár egyáltalán nem kínál feloldozást, ettől válik nem felejthetővé.
Az első magyar térdimenziós mozi címével büszkélkedő Gráner József harmadik filmjében, a David Attenborough nevével fémjelzett, tíz éve forgatott BBC-sorozat címére rímelve (A kék bolygó) glóbuszunk ügyes-bajos ökológiai kérdéseit veszi sorra. Tudományos-ismeretterjesztő formában – ám túlságosan összepréselve az információkat és iskolás hangnemben.
A Luc Besson-művek újabb sorozatterméke egy a régi klasszikusokra (Nikita, Leon, a profi) hajazó opus: a megkeseredett – de érző szívű – bérgyilkos-nő meg akarja torolni szülei meggyilkolását. Finoman fogalmazva: nem hat az újdonság erejével…
Nyugodjanak meg, tessék a székben szépen hátradőlni, a térdimenzióba torkollott kékmanós animált mesefilm úgyis a kicsiket érdekli – őket ellenben nagyon –, most minden tíz évnél korosabb mozi-kísérő nyugodtan aludhat száz percet. S ha véletlenül kinyitja a szemét, nem is feltétlenül veri a fejét a karfába, a hasonló jellegű produkciókhoz képest a Hupikék törpikék egyáltalán nem minősíthetetlen.
Egy negyedszázados vámpírhorror-vígjáték újrájában mi a jó? Meglepő módon: szinte minden. A történet nem változott – kertvárosi átlagsrácok kontra szomszédba beköltöző vérféreg –, de a színészi játék, a duma, a hozzáállás stb. igen. A végeredmény egy kellemesen hátborzongató és szórakoztató film lett.
Egy szimpatikusan link pilóta egy évezredes bolygóközi békefenntartó brigád tagja lesz. A zöld gyűrűjével rászármazó hatalmat és a földöntúli képességeket azért kapja, hogy szembeszálljon az univerzum gonoszával (meg a földiekkel). A Zöld Lámpás című újabb képregény-adaptáció nem írja felül a műfajt, de arra tökéletesen megfelel, hogy két órára a vászonra koncentráljunk.
A Pixar stúdió felfokozott tempójú, második animációs autóskalandja kellemes kikapcsolódást nyújt. Viszont hiányzik belőle mindaz, amiért a 2006-os Verdákat annyira lehetett szeretni. A szív helyére a profizmus (és a profit) lépett.
A nyolcadik mozival befejeződött a Harry Potter-filmfolyam. Minden idők legsikeresebb – anyagilag és hatását tekintve egyaránt – szériája méltó módon és emlékezetesen búcsúzik, abszolút elfogadjuk, ha a masszív rajongó a vége főcím láttán a zsebkendőjébe szipog.
Öreg mackó nem medve: az angol író, A. A. Milne nyolcvanöt esztendeje teremtett csekély értelmű bocsa barátaival eljött közénk, és új mesét mesél. Nagy kérdés, hogy szabad-e egy befejezett művet továbbgondolni, folytatni? Ha így csinálják, szerintünk lehet. Mi legalábbis örültünk neki.
A Transformers-széria harmadjára szólja a legnagyobbat. Az elsősorban vizuális impulzusokkal dolgozó mozi-sorozat a végére összeszedte magát, és filmmé érve a látványos csinn-bumm cirkusz adaptálása mellett foglakozott a figurákkal és a történettel is.
Számtalan műfajt egybegyúrtak A pap – Háború a vámpírok ellen című filmben. A végeredmény ijesztő. Ijesztően unalmas. Olykor a hangulata menti.
A könyvesbolti, pláne a tavalyi mozi-sikerek után folytatni illett Bogyó és Babóca meséit. A katicaleányzó és a csigalegény újabb tizenhárom mini-felvonásban kalandozik a barátaival szeretett erdejében, mezőjén.
Az egyszerű gondolkodású távol-keleti mackó újra eljött, hogy móresre tanítsa a gazokat. A magát korábban Sárkányharcossá küzdő testes panda és társai most olyan fegyverrel kénytelenek szembenézni, ami ellen a kung fu hatástalan. A megoldás főhősünk múltjában rejtezik.